Plakátkampányba kezd a budai erdőkben a Nébih a sertéspestis miatt

Nem zárják le az erdőket, de pár szabályt be kell tartaniuk a turistáknak.

  • hvg.hu hvg.hu
Plakátkampányba kezd a budai erdőkben a Nébih a sertéspestis miatt

Információs plakátok kerülnek ki az afrikai sertéspestis miatt fertőzött területté nyilvánított budai erdőkbe – írja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

Az afrikai sertéspestist Pest megyében kizárólag a Pilisi Parkerdő Budakeszi Erdészetének egy kerítéssel körbezárt területén mutatták ki a vizsgálatok, ettől függetlenül – az előírásoknak megfelelően – a hatóságnak kötelező kijelölnie az úgynevezett fertőzött területet.

Az intézkedésről, információs plakátok tájékoztatják a látogatókat, amiket a következő napokban tesznek ki az érintett budai erdőrészekbe.

Nébih

Megjegyezték azt is, hogy az erdőket nem zárják le, a turistaútvonalak továbbra is látogathatóak, viszont a járvány terjedésének a megelőzése érdekében több szabályt be kell tartaniuk a kirándulóknak:

  • Élelmiszerhulladékot (ételmaradékot), illetve zöldhulladékot ne hagyjanak, ne vigyenek az erdőbe vagy annak határába. A hulladékokat kizárólag a kijelölt gyűjtőkbe szabad dobni.
  • A kutyákat kizárólag pórázon szabad sétáltatni az erdőben.
  • A magányos (elárvultnak gondolt) kismalacot ne próbálják megfogni, "megmenteni".
  • Ha elpusztult, betegnek tűnő vaddisznót látnak, ne érjenek hozzá, és azonnal értesítsék a Nébihet az ingyenesen hívható zöldszámán (06-80/263-244).
  • Az erdőjárás után alaposan mossák le cipőjüket, bakancsukat, amihez célszerű vírusölő fertőtlenítőszert is használni.

Nagy István agrárminiszter már optimista, már ami az afrikai sertéspestis terjedését illeti. Arról is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában, hogy a kórt terjesztő vaddisznók a tél közeledtével visszahúzódnak az erdőkbe, így valószínűleg nem lesznek új fertőzések.

Mindeközben a Magyar Húsiparosok Szövetsége drasztikusabb lépéseket szorgalmazna: A vaddisznók drasztikus gyérítésével akadályozná a járvány terjedését. Az országos főállatorvos szerint viszont már rég a többlet kilövésére kötelezték a vadásztársaságokat, ezt nem mindig teljesítik. Az egyik vadászati érdekvédő szerint hajtásokat kellene szervezni, ami sok pénzbe kerül.

Milliárdok mentek a vaddisznók leölésére, mégis megállíthatatlan a sertéspestis

A vaddisznók drasztikus gyérítésével akadályozná az afrikai sertéspestis terjedését a Magyar Húsiparosok Szövetsége. Az országos főállatorvos szerint viszont már rég a többlet kilövésére kötelezték a vadásztársaságokat, ezt nem mindig teljesítik. Az egyik vadászati érdekvédő szerint hajtásokat kellene szervezni, ami nem kevés pénzbe kerül.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.