Simor Andrást az Erste-bankcsoport felügyelőbizottságába választották
Simor András, a jegybank korábbi elnöke 2019 májusáig az Európai Újjáépítési és Beruházási Bank (EBRD) második embere volt.
Simor András, a jegybank korábbi elnöke 2019 májusáig az Európai Újjáépítési és Beruházási Bank (EBRD) második embere volt.
hvg.hu
A lakosság és a vállalkozások is spórolnak a bizonytalan környezetben, ezért nőtt a betétállomány az Ersténél. A lakossági hitelezés üstököse a Babaváró. Most sokkal jobb a helyzet, mint az előző válság idején volt, a legnagyobb kockázat a munkanélküliség.
hvg.hu
Már csak a Fundamenta kínál lakástakarék-pénztári megtakarítást.
hvg.hu
17 milliárd forintot tett félre az Erste kockázati költségként az első félévben, így majdnem nullára csökkent a bank eredménye. De úgy számolnak: már javul a helyzet, és az év hátralévő részében nem lesznek már jelentős kockázati költségek.
hvg.hu
Júniusban már közel annyit költöttünk az éttermekben, kávézókban és bárokban, mint a járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések előtt – derül ki az Erste Bank kártyaforgalmi adataiból, amelyekből az is látszik, hogy a többség egyelőre inkább csak a szomszédos országokig merészkedik.
hvg.hu
Azoknak a kisvállalkozóknak, akik az Ersténél vezetik a számlájukat, még a tavasszal is 1,5 százalékkal nagyobb volt a forgalmuk a válságot megelőző egy év átlagánál. Júniusban már 11 százalékos a fellendülés.
hvg.hu
A leköszönő Becsei András alelnökként folytatja.
MTI
Az ügyfelek nagyjából fele jelezte eddig, hogy a moratórium ellenére tovább törlesztene. Kiderült az is, milyen termékekre nőtt meg leginkább a kereslet a korlátozások idején.
Sztojcsev Iván
Támogatják a pénzintézetek a magyar kormány által szerdán bejelentett gazdasági intézkedéseket a hitelek tőke- és kamatfizetésének felfüggesztéséről.
MTI
Tervezett és ütemezett rendszer-karbantartást végeznek rajtuk.
hvg.hu
A Magyar Bankszövetség alelnöke (cikkünk megjelenése óta már elnöke), de templomszolgaként kezdte Chicagóban, és még forognak a jegybankelnöksége alatt kibocsátott szerb bankók – meséli rendhagyó interjújában Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója.
A Magyar Bankszövetség alelnökét annak idején a Hercegszántói TSZ iskolázta be, és még forognak a jegybankelnöksége alatt kibocsátott szerb bankók. A HVG-nek mesélt az Erste Bank elnök-vezérigazgatója.
hvg.hu
Ismét a nemzetközi hangulat a fő bűnös, de nem segít az sem, hogy rendkívül alacsonyak a kamatok Magyarországon. Az MNB-nek megvannak az eszközei, kérdés, élnek-e ezzel.
Dz. Sz.
Szombaton megszünteti három korábbi iPhone-modell támogatását az Erste Bank. Este pedig egy mindenkit érintő üzemszünet lesz.
hvg.hu
Novembertől az Erste számlaszámára kell utalni.
hvg.hu
Eddig 49 milliárd forintot folyósított az Erste Bank babaváró hitelként.
hvg.hu
Már 2000-nél is nagyobb babaváró darabszámnál tartanak a pénzintézetnél.
hvg.hu
Az OTP Bank után az Erstéhez és a Gránit Bankhoz is megérkezett az Apple kényelmes mobilfizetési szolgáltatása.
hvg.hu
A mikrovállalkozásokra sem lehet panasz.
hvg.hu