Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
17 milliárd forintot tett félre az Erste kockázati költségként az első félévben, így majdnem nullára csökkent a bank eredménye. De úgy számolnak: már javul a helyzet, és az év hátralévő részében nem lesznek már jelentős kockázati költségek.
„Kaptunk egy gólt, talán lesz még egy, de ezt a meccset meg fogjuk nyerni” – mondta Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója a bank online sajtótájékoztatóján. Az Erste négy év szünet után most először számolt kockázati költséggel, 17 milliárd forintot tesz ki ez a tétel.
Az adózott eredmény 27 millió forintra csökkent, ennek az összegnek a kivételével minden eredményt kockázati költségként könyveltek el az első negyedévben.
Az Erste működési bevételei szinte változatlanok maradtak, egy ezrelékkel csökkentek, míg a működési kiadások 8 százalékkal nőttek.
A lakossági új hitelállomány a tavaly ilyenkori 91 milliárdról 139 milliárd forintra nőtt, ebből 48 milliárd forintot jelentett a babaváró hitel. Az új vállalati hitelállomány 96-ról 82 milliárd forintra csökkent.
Az Ersténél úgy számolnak, hogy az év hátralévő részében nem lesznek jelentős kockázati költségek.
Harmati László, a bank lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese arról beszélt: a jelzáloghiteleknél az új hitelezés most már nem éri el a 2019-es szintet. Eddig ugyan 7 százalékos a növekedés 2019 első feléhez képest, de ez egy jó első negyedévből, egy gyengébb április–májusból, és egy kimondottan rossz, 23 százalékos esést mutató júniusból áll össze, vagyis a tendencia rossz. A friss adatok kisebb emelkedést már mutatnak, de elmarad a tavalyitól az adat.
Az Erste azt is megnézte, hogy a náluk vezetett bankkártyákkal mire költöttek az emberek. Ez alapján
A hitelszerződések 60 százalékánál azt kérték az ügyfelek, hogy menjen tovább a törlesztés, nem akartak élni a hitelmoratórium lehetőségével. A jelzáloghiteleseknek közel a kétharmada tovább törleszt, a személyi kölcsönnél szinte pontosan fele-fele az arány (52 százalék kérte a moratóriumot), a babaváró hiteleseknek viszont az 57 százaléka moratóriumban van.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.