Hűvös fogadtatásra számíthat a parlamentben az Európai Bizottság német elnökjelöltje
A német védelmi miniszter EB-elnöki kinevezését még az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia. Ez sikerülhet ugyan, de egyáltalán nem lesz egyszerű.
A német védelmi miniszter EB-elnöki kinevezését még az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia. Ez sikerülhet ugyan, de egyáltalán nem lesz egyszerű.
Magyarországot is elérte az elvi vita, joga volt-e az unió állam- és kormányfőinek semmibe venni az európai polgárok szavazatát, és a csúcsjelöltek helyett egy saját bizottsági elnököt varázsolni a brüsszeli bürokrácia élére. A helyzet az, hogy a Tanács valóban felrúgta a népfelség elvét, de Orbán Viktornak ehhez volt demokratikus felhatalmazása.
Öt új nevet tanul Európa, mi megpróbáljuk megjósolni, a magyar kormány milyen jelzőt aggat majd eléjük, mikor válnak baráttá vagy "Soros emberévé". Sok jóval nem tudjuk biztatni Orbán Viktort.
A Fidesz-kormány családtámogatási rendszere eddig összességében keveset segített abban, hogy több gyerek szülessen az országban - állapította meg az Európai Bizottság tanulmánya.
Ezzel a középmezőnyben vagyunk a tagállamok között, viszont fajsúlyos ügyekben vannak hiányosságaink.
hvg.hu
Az éghajlatváltozás elleni küzdelem sikerének egyik előfeltétele a társadalmilag befogadó Európa.
Marianne Thyssen
Harmadszor szól rá a kormányra az Európai Bizottság az MTA ügyében, harmadszor emeli ki, hogy a kormánynak nem kellene szűkítenie a kutatás szabadságát. Eddig nem sokat ért el vele.
Dercsényi Dávid
Az EB szerint az elfogadott intézkedések most elégségesek ahhoz, hogy az ügy ezen szakaszában ne javasolja a túlzottdeficit-eljárás megindítását.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Sigmar Gabriel politikai trükközésnek nevezte a védelmi miniszter jelölését az Európai Bizottság élére.
MTI
A magyar kormányfő vasárnap lidérces álmot látott: Frans Timmermans kísértett Brüsszelben. Orbán Viktor nagy ijedtségében mindent megtett egy kompromisszumos javaslatért, és még nevére is vette az alkut. Nagyon rosszul jöhet ez még, ha Brüsszelben újra előkapják a magyar jogállamiság elégtelenre osztályozott bizonyítványát.
Tájkép csata után címmel került ki videó Orbán Viktor Facebook-oldalára az uniós csúcs lezárását követően, amelyben a miniszterelnök értékelte a tanácskozás eredményeit.
hvg.hu
Ursula von der Leyen német védelmi minisztert javasolták az Európai Unió állam- és kormányfői Jean-Claude Juncker utódjának. Most először az EU két legbefolyásosabb pozícióját két nő töltheti be. A huszonnyolcak a földrajzi, a politikai egyensúlyt is igyekeztek tiszteletben tartani, kelet-közép-európai mégsem került a négy legfontosabb pozícióba. Egyelőre.
hvg.hu
Az olaszok számára egyáltalán nem mindegy, ki kerül az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank élére.
Lengyel Miklós
Élesen bírálta a menekültek elleni kemény fellépést.
hvg.hu
Ursula von der Leyen jelölését a Visegrádi Négyek is támogatják.
hvg.hu
A módszer megvan, ráadásul Európában több helyen ki is próbálták, sőt működik is. Van egy tippünk arra is, hogy Magyarországon miért nem működik. A kulcsmondat: a kormány szülő nőket akar.
Tusk megkegyelmezett, több mint húsz óra után mehetnek aludni a tagállami vezetők.
hvg.hu
Nagyon sokan ellenzik, hogy az Európai Néppárt lemondjon a bizottság elnöki posztjáról a szocialista Frans Timmermans javára más tisztségekért cserébe.
hvg.hu
A magyar miniszterelnök levélben kéri a Néppárt elnökét, hogy semmi esetre se mondjanak le a legfontosabb uniós posztról, az Európai Bizottság elnökének tisztségéről. Ugyanakkor Orbán elismeri, hogy a Fidesznek felfüggesztett tagságával semmi befolyása sem lehet a pártszövetség politikájára.
hvg.hu