Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az Európai Bizottságtól akarják megtudakolni, hogy ez összhangban van-e az uniós joggal.
Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője az Európai Bizottsághoz (EB) fordult a Magyarországra szállított horvát és szlovén szennyvíziszappal kapcsolatban.
Június végén ugyanis kiderült, hogy Horvátországból és Szlovéniából több tízezer tonna szennyvíziszapot hoznak Székesfehérvár mellé, illetve egyes hírek szerint Egerszalók közelébe is terveznek egy lerakót, bár a kormány szerint erről nincs szó, a kiadott engedélyeket pedig felülvizsgálják. Emellett Pápa-Taplocafőre is hatalmas mennyiségben szállítják a szlovén és olasz szennyvíziszapot.
Ujhelyi most szerdán, sajtótájékoztatón azt mondta, az Európai Parlament környezetvédelmi bizottságának tagjaként kedden a környezetvédelemért és az egészségügyért felelős biztosokhoz fordult, akiktől arra vár választ, hogy az EB-nek van-e információja az ügyről, tudnak-e arról, hogy évek óta veszélyes anyagokat szállítanak tagállamok között, ez összhangban van-e az uniós joggal, illetve az Európai Unió biztosított-e ezekhez az ügyletekhez forrást.
Mint mondta, az ügy nem belpolitikai kérdés, hiszen olyan tagállamok közötti kereskedelemről van, amely szerinte súlyosan sérti az európai jogszabályokat.
Ujhelyi kevésnek tartotta azt a kormányzati választ, miszerint leállítják a jövőbeli szállítmányokat, a jelenleg érvényes szerződések alapján ugyanis továbbra is érkezhet szennyvíziszap Magyarországra. Ujhelyi szerint Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszternek választ kell adnia az ügyben és megjegyezte, a kormány, ha akarja, akkor minden jogi kereten átlépve két óra alatt képes bezárni, kinyitni, felfüggeszteni vagy megszüntetni komoly "bizniszeket", most azonban halogató döntést hoztak.
Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának MSZP-s elnöke azt mondta, az üggyel kapcsolatos adatkéréseiből kiderült, hogy a magyar engedélyeket a szennyvíziszap behozatalára a környezetvédelmi feladatokat ellátó hatóság, a Pest megyei kormányhivatal adta ki, Tarnai Richárd kormányhivatal-vezető aláírásával. Azt is mondta, Gulyás Gergely hazudik, ha azt állítja, hogy nem adtak ki engedélyt Magyarországon az iszap szállítására.
Korózs Lajos arról is beszámolt, hogy a horvát környezetvédelmi és energetikai minisztérium tájékoztatása szerint az elmúlt két évben több mint 90 ezer tonna horvát szennyvíziszap "landolt" magyar lerakókban: 2018-ban 52 ezer tonna, 2017-ben pedig 39 ezer tonna. Emellett - folytatta - a szlovén környezetvédelmi hatóságok által biztosított információkból az is kiderült, hogy tavaly 30 ezer tonna szlovén szennyvíziszap érkezett Magyarországra. Megjegyezte: az Eurostat adatai szerint ez a 30 ezer tonna megegyezik az éves szlovén kibocsátással, vagyis tavaly minden kilogrammnyi szlovén szennyvíziszap Magyarországon kötött ki.
Valószínűleg "ez rohadt nagy üzlet valakinek", "itt valakik milliárdokat keresnek" - mondta a képviselő.
Grőber Attila, Pápa ellenzéki polgármester-jelöltje a sajtótájékoztatón közölte: ha nem állítják le azonnal a szennyvíziszap-szállítást Pápára, akkor aláírásgyűjtésbe kezdenek kérésük nyomatékosítása érdekében.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.