Visszatér a gyökereihez a Facebook, sokkal több bejegyzést láthat az ismerőseitől
Megújítja a Facebook ismerősök-lapját a Meta; a régi-új felületről eltűnik minden, ami nem oda való, és csak a barátok, rokonok tartalmai lesznek láthatók rajta.
Megújítja a Facebook ismerősök-lapját a Meta; a régi-új felületről eltűnik minden, ami nem oda való, és csak a barátok, rokonok tartalmai lesznek láthatók rajta.
HVG
Némi késéssel, de Európában is megjelenik a Meta mesterséges intelligenciája a cég különböző platformjain – így a Facebook, a Messenger, az Instagram és a WhatsApp szolgáltatásokban is.
HVG
Bejelentette a Meta, hogy március 18-án megkezdi az újfajta tényellenőrzés tesztelését a közösségi oldalain. A vállalat több részletet is elárult a Közösségi Megjegyzések működéséről.
HVG
Jó hírt kaptak a tartalomgyártók, immáron a történetekkel is lehet bevételt szerezni, és ebben nincsenek is minimum elvárások.
HVG
A Meta szerint a volt globális politikai igazgatója, Sarah Wynn-Williams megszegte a szerződését, ami szerint a volt munkáltatójára nem mondhat negatív dolgokat. A bíró a cégnek adott igazat.
HVG
Egy friss jelentés szerint a Facebook (ma már Meta) korábban még a felhasználók adataihoz is hozzáférést adott volna a kínai kormánynak, csak, hogy megvethesse a lábát a kínai piacon.
HVG
Összeurópai mozgalom indult az amerikai termékek és szolgáltatások bojkottjára Donald Trump külpolitikai ámokfutásának hatására. Sok mindent kiválthatunk európai alternatívákkal, de a Google-nak, a Facebooknak és a Microsoftnak egyelőre nem kell attól tartania, hogy bevételei a kontinensen úgy visszazuhannának, mint Elon Musk Teslájának.
A világhírű gitárművész újfent megjelent a miniszterelnök Facebook-oldalán a kommentek között.
hvg.hu
Új, szokatlan stílusú videó jelent meg miniszterelnök Facebook-oldalán, amiben azt mutatják be, hogyan is képzelik az áttörés évét.
hvg.hu
Komoly változtatást jelentett be a Meta kedden: a Facebookon végzett élő közvetítések videói ezentúl csak 30 napig lesznek eltárolva, tehát csak ennyi idő áll majd rendelkezésre, hogy visszanézzék azokat a felhasználók. Utána mindenképp törlődnek.
HVG
A legnagyobb amerikai techcégek vezetői kérik Donald Trumpot, hogy helyezze nyomás alá az EU-t, ne legyenek olyan szigorúak az európai szabályok. Az EU-polgárok adatainak védelme és a piactorzítás elleni szabályok dollármilliárdokban mérhető kárt okoznak a nagy techcégeknek, és most jön csak a próbálkozás, megszerezhetik-e ingyen az adatainkat, hogy azzal fejlesszék a mesterséges intelligenciát.
Összesen 150 olyan weboldalt teszteltek az Egyesült Királyságban, amelyek szerencsejátékot bonyolító cégekhez tartoznak. Kiderült, harmaduk nem kér engedély a felhasználóktól, hogy rögzítse minden lépésüket.
HVG
A színész szerint a Facebook-alapító milliárdos problematikus döntéseket hoz.
hvg.hu
Nem, nincs a befektetést hetek alatt megtízszerező módszer, és titkos adóvisszatérítés sem: sorra lepik el a Facebookot az átverések.
„Úgy látszik, szívére vette a kommentemet” – írta Vitézy.
HVG
Susan Li, a Meta pénzügyi igazgatója szerint a hirdetők nem költenek kevesebb pénzt a cégnél azután sem, hogy a Facebookra felkerülő tartalmak hitelességét már nem ellenőrzi a vállalat.
HVG
Félmillió magyart korlátozhatott csak a Facebook a szabályok állítólagos megsértése miatt. Többségüknek fogalmuk sincs arról, miért tűntek el bejegyzéseik vagy tiltották le fiókjukat, és egyre kevesebb esélyük van rá, hogy visszaszerezzék azt. Egy friss tanulmány rávilágít az okokra: a szolgáltatók nem csak slamposan és összevissza írják a szabályokat, hanem már a reklamációkat is lepasszolják a mesterséges intelligenciának.
HVG
A magyar nyelv nehéz, és csak a hiszékeny embereket könnyű átverni – erről, és még sok másról is beszélt az a csaló, aki a Facebook Marketplace felületén folytatja cseppet sem áldásos tevékenységét. Mutatjuk, mire figyeljen.
A Meta a felnőtt amerikai felhasználók számára nyitott bónuszprogramot, melynek célja elsősorban a facebookos tartalomgyártás felpörgetése lehet.
HVG
Nem is titkoltan Donald Trump győzelmére reagálva megszünteti a tényellenőrzést Mark Zuckerberg a Facebookon és egyéb közösségi platformjain. Az egyelőre Európára nem vonatkozó lazítást a konzervatívok a cenzúra végeként ünneplik, a liberálisok a gyűlöletbeszéd elszabadulásától tartanak.