Tömegoszlatáshoz használatos gránátvetőt vásárolhatott az Országgyűlés házőrsége
Mesterlövészpuska, valamint hangtompítós géppisztoly is került a listára.
Mesterlövészpuska, valamint hangtompítós géppisztoly is került a listára.
Elfér majd a Hirtenberger aknavetőgyára mellett a tüzérségi lövedékeket gyártó üzem.
A kivitelezés a jelenlegi menetrend szerint ősszel, legkésőbb 2022 tavaszán kezdődik el.
Az ötödik generációs Szuhojt exportra szánhatja Oroszország.
A miniszterelnök másik államot, terrorszervezetet, migránsinváziót emlegetett a honvédség új parancsnokának beiktatásán, ennek ellenére nem világos, miért is lenne égető szüksége az akár belföldön is bevethető egységekre.
Azt, hogy Washington nem csatlakozik újra, azzal indokolták, hogy Oroszország továbbra is folyamatosan megszegi a szerződést.
Nincs olyan területe a Nyugat és Oroszország közötti kapcsolatoknak, amely ne lenne válságban, s az utóbbi hónapok eseményei alapján szinte teljes mértékben kizárható a javulás esélye. Ukrajna és Oroszország az újabb háború küszöbére jutott, gyorsan romlik a börtönbe zárt legismertebb orosz ellenzéki, Alekszej Navalnij állapota, az orosz hatóságok pedig újabb intézkedésekkel lehetetlenítik el a független médiumokat. A szembenálló felek között megszűnt a párbeszéd, tárgyalások helyett diplomaták kiutasításáról, újabb szankciókról, fegyverfejlesztésekről és egyre nyíltabb fenyegetésekről érkeznek hírek.
Újabb öt évet kapott az Új START egyezmény az orosz féltől. Korábban Joe Biden is azt mondta, kész meghosszabbítani a szerződést.
A költségekről nincsen szó a közleményben, de arról igen, hogy ipari együttműködés is megvalósul: részleges magyar gyártással indul a program, majd a teljes körű készre szerelés is Magyarországon történik.
Világszerte megerősödve kerülhet ki az államhatalom abból a sokkból, amelyet a járvány okozott a biztonságérzet elporlasztásával, a szabadságérzet elfojtásával és az egzisztenciák felszámolásával. A globalizáció és az amerikai hegemónia végéről azonban még korai lenne beszélni.
A NATO "kiigazítja" nukleáris elrettentő képességét az új orosz rakétarendszerek telepítése miatt - ígérte a szervezet főtitkára.
A Csillagok háborújában robotok küzdenek robotokkal és győzik le egymást, mindenfajta emberi közreműködés nélkül. Hamarosan a Földön is eljöhet ez, de a világ országai régóta nem tudnak zöld ágra vergődni abban: tiltsák-e vagy szabályozzák-e valamilyen módon a mesterséges intelligenciára épülő robothadviselést. A német liberális Friedrich Naumann Alapítvány biztonságpolitikai osztályának vezetője, a német tengerésztisztből lett elemző, Sebastian Vagt szerint sürget az idő. Interjú.
Ne higgy el semmit, amíg a Kreml nem tagadja – ez a mottója az egyik legismertebb Putyin-kritikus Twitter-oldalnak, a Darth Putinnak. A mondás igazsága az utóbbi napokban ismét bebizonyosodott, Moszkva igencsak belezavarodott az űrfegyverkísérletekkel kapcsolatos magyarázkodásba. A közjátéktól független is rengeteg jel utal arra, hogy a vezető katonai hatalmak egyre inkább lehetséges hadszíntérként tekintenek az elvileg békés világűrre.
Ez nem a „Szputnyik-sokk”, mint amikor jó 60 éve kiderült, hogy a Szovjetunió megelőzte az USA-t az űrkutatásban, vagyis felesleges gerjeszteni a hidegháborús paranoiát. Erre figyelmeztet a Washington Post publicistája,, Fareed Zakaria, aki magyar szemszögből azért nevezetes, mert jó 20 éve logikai úton megjósolta az illiberális demokrácia eljövetelét.
Telefonált a két elnök, és arra jutottak, hogy ha többet konzultálnak, elkerülhető lett volna az AUKUS szerződés miatti botrány. Úgyhogy ezentúl többet fognak konzultálni.
Alekszandr Kuranov, aki egy csúcstechnológiás új fegyver főkonstruktőre, a gyanú szerint külföldre szivárogtatott államtitkokat.
Rég nem látott szintre értek a védelmi költések a világon, ám a koronavírus miatt ez a trend jó eséllyel megfordul. Magyarország az utóbbi alól kivétel lehet, és ennek meg is lesz az ára.
Hadsereggel folytatna külpolitikát Peking az amerikai védelmi minisztérium szerint.
A meghosszabbítás egyik amerikai feltétele a tárgyalások kiterjesztése a fejlesztés alatt lévő orosz nukleáris fegyverekre. Washington különmegbízottja szerint most az orosz térfélen pattog a labda.
A döntést azzal indokolja, hogy Oroszország nem tartotta tiszteletben az egyezményben foglaltakat.