A japán Nissan egyik napról a másikra úgy döntött, hogy nem gyárt több autót Dél-Koreában, és indonéziai termelését is áthelyezi Thaiföldre. Közben csődvédelmet kért az egyik legnagyobb amerikai olajvállalat, a Chesapeake Energy. A debreceniek viszont a svájci Sensirion megtelepedésének örülhetnek, amely egyebek között lélegeztetőgépekbe gyárt érzékelőket. Három cég, három különböző stratégia, de mindhárom esetben a koronavírus-járvány kirobbanása utáni helykeresésről van szó: ki az összeomlást akarja elkerülni, ki a növekedési lehetőségét szeretné kiaknázni. Arról azonban szó sincs, hogy bármelyikük is szakítani próbálna a globalizált világgal.
A Nissan kicsit farigcsál a költségein, karcsúsítja a termelését, de szemét végig a kínai vevőkön tartja. A Chesapeake éppen attól szenved, hogy a glóbusz egyik pontján sem akarják megvenni a termékeit. A Sensirionnak pedig esze ágában sincs otthon, méregdrága svájci munkásokkal összeszereltetni a kütyüjeit – igaz, nem is Kínában bővítette a gyártókapacitását, ami valószínűleg minden európai szereplő nagy megelégedésére szolgált.
Bűnbakkeresés helyett az együttműködés lehet az út - írja a Politicón megjelent elemzésében Edward Fishman.
Pedig az elmúlt hónapokban tudós emberek sokasága vizionálta, hogy korszakhatárhoz érkeztünk. Vége a globalizáció és a piac mindenhatóságának, a lokális szereplők felértékelődnek – jósolták. Hallhattuk, hogy az egypólusú világrend is a végét járja, és az Egyesült Államok mellé menthetetlenül felnő Kína.
