#fegyverkezés

Kim Dzsong Un fenyegetéssel kezdte az új évet
 

Kim Dzsong Un fenyegetéssel kezdte az új évet

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy önös érdekből megmakacsolta magát a nukleáris fegyverekről kezdett tárgyalásokon, és közölte: országa rövidesen új hadászati fegyvert fog bemutatni a világnak, amellyel fokozza elrettentő erejét az amerikai „gengszter stílusú" szankciókkal és nyomással szemben.

MTI MTI



A szavak szintjén már durvul az orosz-amerikai fegyverkezési verseny
 

A szavak szintjén már durvul az orosz-amerikai fegyverkezési verseny

Egy nappal az után, hogy Donald Trump amerikai elnök azt mondta, az USA-nak fejlettebb fegyverei vannak, mint Oroszországnak, a Kreml válaszolt, és azt állította, az új orosz fegyverek képviselik a technológia csúcsát. Közben mindkét ország bejelentette, hogy a rövid és közepes hatótávolságú rakétákat tiltó INF-szerződés kölcsönös felmondása után megkezdik az új eszközök tesztelését. A tesztelés alighanem már korábban is tartott.

hvg.hu hvg.hu




Trump, a fegyverkereskedő, elégedetlen Európával
 

Trump, a fegyverkereskedő, elégedetlen Európával

„Az USA nem eheti meg a tortát egyedül” – foglalta össze az európai NATO-tagok véleményét a szövetség fegyverkezési terveiről a New York Timesnak Stefano Stefanini, aki korábban hazája NATO-nagykövete volt, most pedig szakértő Brüsszelben.

Lengyel Miklós Lengyel Miklós