Lezárják kora este a Lánchidat felvonulás miatt

A felvonulók a mellrákszűrés fontosságára hívják fel a figyelmet.

  • hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI
Lezárják kora este a Lánchidat felvonulás miatt

Felvonulás miatt kora este lezárják a Lánchidat: várhatóan fél hat és fél nyolc között nem hajthatnak fel autók, és egyes buszjáratok is módosított útvonalon közlekednek. A 16-os busz ebben az időszakban nem érinti a Széchenyi István tér és a Deák Ferenc tér közötti megállókat. A budai Vár ebben az időszakban a belváros felől csak a Széll Kálmán tér irányából érhető el közösségi közlekedéssel. A 105-ös busz a Lánchíd helyett az Erzsébet hídon át közlekedik, ezért egyik irányba sem érinti a Széchenyi István tér megállót, továbbá budai végállomása felé a Hild tér megállóhelyet sem.

A felvonulók a mellrák veszélyeire és a szűrés fontosságára hívják fel a figyelmet, a szervező Egészség Hídja Összefogás az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesület szerint ugyanis évente csaknem 8500 embert diagnosztizálnak Magyarországon a betegséggel, ami azt jelenti, hogy élete során minden 8-9. nő érintett lesz. A vasárnapi hídsétát "Minden nő számít!" jelmondattal rendezik meg, a vonulás előtt, délután a Magyar Tudományos Akadémián a már hagyományos, mellrákról szóló konferencián arról tartanak nyitott előadást, hogy mit érdemes tudni a szűrésekről és a rákkutatás helyzetéről, valamint arról, hogyan függ össze a testmozgás és az étrend az egészséggel.

Az Egészség Hídja Összefogás Egyesület 2002 óta minden évben megrendezi a hídsétát, és ilyenkor adják át a Körtvélyes Éva újságírói díjat valamint a Nancy Brinker nagyköveti ösztöndíjat is. 

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.