Olaszországban ismét nőtt a fertőzések száma
Nagy-Britanniában ugyanakkor több mint kétszázzal kevesebb új esetet regisztráltak, mint egy nappal ezelőtt.
Nagy-Britanniában ugyanakkor több mint kétszázzal kevesebb új esetet regisztráltak, mint egy nappal ezelőtt.
A miniszter szerda óta házi karanténban volt.
A fideszes Hende Csaba és a KDNP-s Nacsa Lőrinc is találkozott a hétvégén a koronavírusos kommunikációs vezetővel.
Egyelőre csak a Fidesz kommunikációs vezetőjéről derült ki, hogy igazoltan fertőzött, a hétvégi rendezvény többi érintettjének első koronavírustesztje negatív lett.
Öten közösen vettek részt egy rendezvényen, négyük tesztje pozitív eredményt hozott.
A Manchester United középpályását azonnal kitették a francia válogatott keretéből.
Az igazságügyi miniszter tesztje negatív lett csütörtök reggel.
A Sheffield Unitednél, a Brightonnál és a West Ham Unitednél is lehetnek fertőzött játékosok.
A politikus rosszul érezte magát, ezért elment tesztelni, az eredmény után pedig azonnal karanténba vonult.
Az otthonok 142 gondozottja vesztette életét a járvány kezdete óta, 38 intézményben jelent meg eddig a vírus.
Ezer fölé emelkedett az aktív fertőzöttek száma, de nem halt meg senki.
Kormányinfót csak abban az esetben tarthat a Miniszterelnökséget vezető miniszter, ha a pénteki, második tesztje is negatív eredményt hoz.
Nemrég ingyenessé és tömegessé tették a tesztelést az országban.
Nyaralók hozták haza a vírust, ami a kisebb közösségekben is terjed.
Split-Dalmát megyében kötelezővé tették a maszk viselését zárt térben mindenütt.
A volt ukrán miniszterelnökről hétvégén derült ki, hogy megfertőződött.
A külföldiek – néhány kivétellel – egy hónapon keresztül nem léphetnek be az ország területére.
Két ott ápolt páciensnek lett pozitív a tesztje.