Lakner Zoltán: Valamit az Orbán utáni világról is gondolni kellene
Politikai elemző szerzőnk azt latolgatja, mi hozza majd el a demokratikus rendszerváltást: cizellált program vagy az indulatok egyetlen koncentrált kisülése.
Politikai elemző szerzőnk azt latolgatja, mi hozza majd el a demokratikus rendszerváltást: cizellált program vagy az indulatok egyetlen koncentrált kisülése.
Lakner Zoltán
A vagyonzárolásról készült lista azért is érdekes, mert a kormánypárti politikus vagyonnyilatkozata szerint rendkívül szerényen éldegél.
hvg.hu
Eddig nem látott politikai durvaságot hozott 2019, de Lázár János szerint az elmúlt harminc év legdurvább, legvadabb és legfontosabb választási kampánya 2022-ben jön. Jövőre erre a kampányra és a választásra fognak készülni a pártok, és eldől az is, képes-e megújulni a Fidesz és Orbán Viktor, valamint arra is választ kaphatunk, ki az ellenzék vezető ereje.
Tóth Richárd
Évértékelő podcast a politológussal arról, hogy mennyire instabil a Nemzeti Együttműködés Rendszere, eldől-e 2020-ban, hogy ki az ellenzék vezető ereje, illetve mi a legnagyobb kockázat a Fidesz számára.
Tóth Richárd
Répás József szerint pártjának meg kell találnia a közös hangot a fiatalsággal.
hvg.hu
Heteken belül eldől, hogy a Fidesz marad-e a Néppártban, de Deutsch Tamás szerint pártja és az EPP politikai álláspontja egyre távolabb kerül egymástól.
hvg.hu
Tizenöt-húsz helyen új jelöltekkel vághat neki a Fidesz a 2022-es parlamenti választásnak.
hvg.hu
Oszlassuk el azt a képet, ami a magyar ember fejében élhet a magasztos brit társadalomról: a mostani választáson bebizonyosodott, hogy Nagy-Britannia is ugyanúgy el van veszve a problémáival, mint bármely más ország. A gazdagok és a nyugdíjasok erősebbek, mint a szegények és a fiatalok; az egybites üzenetek hatásosabbak, mint a komplex programok; a politikai PR pedig csodásan működik, pláne, ha az ellenzék kellő inkompetenciával járul hozzá. Ismerős?
A független intézmények kezdenek magukhoz térni – mondta Vig Dávid, az Amnesty International Magyarország igazgatója a Fülkében, a hvg.hu közéleti podcastjában.
Tóth Richárd
Hódmezővásárhely korábbi polgármestere szerint a Fidesznek jobbá kell válnia, hogy megtartsa a szavazóit.
hvg.hu
2019 a politikai erőviszonyokat nem forgatta fel, de valamelyest megváltoztatta, alapvetően az ellenzéki térfélen történt némi átrendeződés.
hvg.hu
Családtagjai is fizethetnek. Papíron nincs ennyi pénze a fideszes képviselőnek.
hvg.hu
A legfiatalabb választók már az Orbán-rendszerben szocializálódtak, és vele szemben is határozzák meg magukat. Az ifjúság azt követeli, amiből hiány van: liberális demokráciát, környezetvédelmet. Az önkormányzati voksolás csak megmutatta a NER stratégiai problémáit.
Tóth Richárd
Tóth Richárd
Gergely Márton
Szabó Yvette
A pártok mind korruptak – szól az általános vélekedés. Kérdés, melyiket mennyire tartják annak, és hogy ez mennyire befolyásolja a szavazókat.
HVG
Az előző Orbán-kormány Miniszterelnökségét vezető miniszter szerint elsősorban a fiatalokat kell megszólítaniuk.
hvg.hu
A Fidesz voksaival megszavazták a parlamentben a kulturális törvénycsomagot, átalakították a színházi finanszírozási rendszert. Áder János pedig aláírta ezt a jogszabályt.
Tóth Richárd
A két jogszabály már meg is jelent a Magyar Közlönyben.
T. R.
A Fidesz soha nem kért támogatást az OTP-től – erről is beszélt Csányi Sándor a HVG karácsonyi számában megjelenő interjújában, ahogy arról is, hogy Orbán Viktort okosnak tartja, és örül, hogy Palkovics László felel a szakképzésért.
hvg.hu
Elsőre bakizott a kormánypárt.
T. R.