Orbán Viktor unalmas lett
A miniszterelnök idei évértékelője minden erőlködés nélkül lett felejthető, minden eleménél azt érezhette hallgatósága, hogy „ezt már hallottam”, „ezt mintha már mondta volna.” Borítékolható volt, hogy egy kis szocialista rémkormányok-ozás után jönnek az elért, vélt vagy valós sikerek, Soros György mellett elrejt néhány humorbonbont is, ahogyan a honi ellenzék is megkapja a magáét. Nincs új a Várkert Bazár többszörösen átadott falai között. Innovációnak nyoma sincs, de nem is igényli tábora.
Emberkísérlet ez. Orbán Viktor idei, sorban a huszonkettedik évértékelője annyira sablonos volt, annyiszor érezhette azt az ember, hogy ezt az előzőekből is összeollózhatták volna, hogy 2016-ig olvastuk vissza a kormányfő évértékelő beszédeit, kikutatva, hogy ezek a fordulatok hol hangoztak már el. Találtunk olyan mondatot, ami két egymást követő évértékelőn ugyanúgy elhangzott.
Egy beszéd, másfél újdonság
A miniszterelnök az egyórás beszéd alatt mindösszesen másfél olyan gondolattal szolgált, ami az újdonság erejével hathat.
Orbán meg nem értett zseninek gondolja magát, aki még mindig retteg Sorostól
Gyurcsány Ferencre célozva külön üzent a fiataloknak Orbán Viktor: attól, hogy nem láttak medvét, az még veszélyes. Szerinte Donald Trump sokkal jobb beszédet mondott volna, mint ő, de azért így is agyondicsérte önmagát. Azonban riadót is fújt a miniszterelnök, veszélyes évek jönnek.
Egyfelől bezöldült, de ez csak fél újdonság, ugyanis kicsit megkapargatva a nagy mondatokat azt látjuk: már meglévő terveket és EU-s kötelezettségeket sorolt fel a miniszterelnök, gyakorlatilag kivétel nélkül. Erről részletesebben ebben a cikkünkben írtunk.
Másfelől – és ez az egy egész újdonság – az eddig eltartott kisujjal kezelt Trianon-kérdésben most nem finomkodott Orbán, rögtön beszéde elején úgy fogalmazott, hogy: „ma, száz évvel a trianoni halálos ítélet után azt jelenthetem Önöknek, hogy élünk, s Magyarország még mindig megvan. És nemcsak élünk, de ki is szabadultunk az ellenséges gyűrű szorításából.”
Tóta W.: Orbánértékelés, 2020
Minden évben eljön ez a rituálé, amikor megtekintjük miniszterelnökünket, és értékeljük állapotát, ki-ki magának. Nemcsak a hagyománytisztelet, hanem a tudományos érdeklődés és a közéleti érzékenység is hajtja ilyenkor a polgárt. Hiszen ahogy magából a beszédből tudjuk, Európában nemigen van ilyen szerzet, mint a mi államberendezkedésünk. Ahol minden egyetlen emberen múlik.
A száz év magány korszakáról azonban nem először beszélt a miniszterelnök. Tavalyi beszédében konkrétan úgy fogalmazott, hogy „véget ért a száz év magyar magány korszaka. Már csak egy kis jókedv és némi humor hiányzik.” 2016-ban pedig azt mondta százéves kitekintésben, hogy most már „a szabadság és a nemzeti függetlenség megvolna, úgy, mint ritkán volt meg az elmúlt száz évben, önkény vagy megszállás nem nyomaszt”, illetve ekkor mondta azt is, hogy „országvesztés, megcsonkítás, gazdasági világválság ellenére is talpra álltunk, derékba fűrészelve is hajtást hoztunk.”
Kommunisták, IMF
Minden Orbán-beszéd kötelező eleme (a már sokszor leírt militáns nyelvezet használata mellett) a szocialista örökség felemlegetése, nehogy valaki elfelejtse Gyurcsány Ferencet és az MSZP-korszakot, azt, hogy milyen állapotban vette át a kormányzást 2010-ben a Fidesz. Meglepődik már bárki is, ha Orbán úgy fogalmaz, a csőd szélén álltunk, vagy felemlegeti, hogy hazaküldte az IMF-et? Hiszen elmondta idén is, az elmúlt években is számtalanszor.
Idén úgy fogalmazott „az ország a csőd szélén állt, és a Nemzetközi Valutaalap lélegeztetőgépére kötötték”, valamint „az IMF-et hazaküldtük.” Korábbi beszédeiben pedig ekképp mondta ugyanezt:
- pénzügyi összeomlás, IMF-nyakörv és járszalag, adósrabszolgaság;
- hazaküldtük az IMF-et;
- mi lázadtunk először, amikor úgy döntöttünk, hogy hazaküldjük az IMF-et;
- a szájkosarat visszaküldtük Brüsszelnek, a pórázt pedig az IMF-nek.
Rendszeresen visszatérő elem a fék nélküli kommunistázás, amit gyakran össze is köt a 2010 előtti világgal. Idei beszédének egyik legnagyobb felháborodást (saját oldalon tetszést) kiváltó mondata az volt, hogy „olyan, hogy liberális, nincs is. A liberális nem más, mint diplomás kommunista.”
Korábban pedig arról beszélt, a Fideszt azt különbözteti meg a többi párttól, hogy ők antikommunisták (tehát a felfogásában mindenki más kommunista), a DK „visszavedlett” egy „virtigli kommunista párttá”, tavaly pedig úgy fogalmazott:
harminc éve azt gondoltuk, hogy a történelem szemétdombjára hajítottuk a kommunista észjárást, amely a nemzetek végét és a nemzetekfelettiséget hirdette. Úgy látszik, tévedtünk. A jelszó ma ugyanaz.
De 2016-ban például azt mondta, „ma már aligha elégséges például a „hogyan szabaduljunk meg a kommunistáktól” örökzöld kérdését feldobni. Már csak azért sem, mert bár eltelt 26 év az állampárt meglékelése óta, még mindig nincs közmegegyezés arról, hogy megszabadultunk-e tőlük. Sőt, már az is bizonytalannak tűnik, mit is jelentene a megszabadulás.”
Sorosok, menekültek
Idénre – úgy tűnhetett – Orbán feladta a harcot, hogy meghatározza, mi is saját rendszere, amikor úgy fogalmazott: „nevezik ezt illiberálisnak, posztliberálisnak, kereszténydemokratának, demokratúrának, autoriter és hibrid rendszernek, és csak a jó ég tudja, még mi mindennek nem.” De már tavaly is azt mondta, „vitatkozhatunk mi napestig a demokrácia lehetséges fajtáiról, liberális, illiberális vagy keresztény”, de a lényegnek nem ezt tartotta.
Senki sem lepődhet meg azon, hogy a bevándorlás és Soros György rendre előkerül a miniszterelnöki évértékelőkben. Orbán kedvenc témája taglalásakor Soros György nevét kilencszer említette, a migrációt négyszer, egy helyen úgy fogalmazott, hogy „2015-ben emberi jogi szervezetek bőrébe bújt embercsempész hálózatok százezrével hozták a magyar határhoz a migránsokat. És amikor Európa már rogyadozott a migráció súlya alatt, Soros bejelentette, hogy készen áll hitelekkel finanszírozni évente egymillió migráns betelepítését. Kérem, ne feledjék, a Soros-terv, az idegen népesség tervszerű betelepítése még mindig napirenden van, a művelet zajlik, és nekünk védekeznünk kell, méghozzá lankadatlanul és derekasan.”
De nézzük az eddigi sorosozásokat, migránsozásokat:
- 2016: „így jött létre a világtörténelem legbizarrabb koalíciója az embercsempészek, a jogvédő civil aktivisták és az európai csúcspolitikusok között arra, hogy tervezetten ideszállítsanak sok millió migránst”;
- majd elmondta szinte szóról szóra ugyanezt 2017-ben is: „így jött létre a világtörténelem legbizarrabb koalíciója az embercsempészek, a jogvédő aktivisták és az európai csúcspolitikusok között arra, hogy tervezetten ideszállítsanak Európába sok millió migránst”;
- az ellenerők, Soros György hálózata és az általa megvásárolt nemzetközi bürokraták még korántsem adták fel;
- Soros György nyíltan meghirdette: az ő célja a migránsok védelme, és az akadályt a nemzeti határok jelentik.
Viccek, mesék, utazás
Orbán rendszerint nevetség tárgyává teszi honi ellenzékét. Idén kisnyilas nadrágos, vörös mellényes, szivárvány kitűzős gyülekezetnek titulálta őket, de kísértetiesen hasonlóan fogalmazott egy évvel ezelőtt is:
Magyarországon megtörtént, megtörténhetett a szocialisták és a szélsőjobb koalíciója. Az ember első gondolata, hogy ez maga a politikai pornográfia. Vörös- és barnaingesek közös menetelése. Beugrik a régi katonatörténet. „Parancsnok úr, jelentem, katonák közelednek!” „Barát vagy ellenség?” „Barátok lehetnek, mert együtt jönnek.” Nos, valóban együtt jönnek, és egymásnak barátai is lehetnek, de a magunkfajta, rendes hazafiakat mindig is ellenségnek tekintették. (…) a szocialista–náci koalíció politikusai inkább komédiásoknak tűnnek, mint politikai vezetőknek.
De önmagában az orbáni humorbonbonok sem hordoznak már újdonságot magukban. A rendre előkerülő székely bácsin túl nagyon sok állatos poént ereszt el rendre Orbán, de olvasásélményeiből is szokott meríteni – viccet faragva belőlük. Ebben a cikkben külön összegyűjtöttük az évértékelők sziporkáit:
Móka és kacagás Orbán évértékelőin - összegyűjtöttük 20 év poénjait
Visszafogottan indított a miniszterelnök az első évértékelőjén, de az utána egyre jobban belejött: az egyszerű viccek mellett bölcs mondásokkal és az ellenfél ekézésével - amely hol kormányon, hol ellenzékben, hol Brüsszelben, hol maga Soros György volt - szórakoztatta közönségét. Gyűjtés az elmúlt 20 évből.
És mi történik akkor, amikor Orbán nem önmagát ismétli? Rögvest megtörni látszik a sziklaszilárd logikai menet. 2018-ban például azt mondta, hogy:
ez a nyolc év bizony jól sikerült.
Idén pedig azt, hogy:
érthető, ha vannak, akik már aranykort kiáltanának, de van egy rossz hírem: ennek még nem jött el az ideje. Aranykor hirdetése helyett ma inkább riadót kell fújnom.
Egyfelől a jól sikerült nyolc év deklarálása után abban már semmi újdonság nincs, hogy idén Orbán azt mondta, „hogy az utolsó tíz évünk volt a legsikeresebb tíz az elmúlt száz év magyar történetében.” Másfelől jól sikerült évek után ritkán szoktak riadóztatni. Azonban hiába fújt riadót, évértékelőinek végén rendre egy reményteljes szánt üzenetet ad át.
Idén úgy fogalmazott, hogy „sok nagy csatát vívtunk meg sikeresen”, de „az előttünk állók sem lesznek kisebbek.” Tavaly úgy fogalmazott – szinte ugyanezt átadva híveinek –, hogy „az igazi nagy utazás még vár a magyarokra. És a legnagyobb győzelmek még csak most jönnek. Ne szemérmeskedjünk, mondjuk ki nyíltan, szerencsésen állnak együtt a csillagok.”