Csakúgy, mint az összes számozott és nem „hivatalos” folytatás, a Rocky-sorozat legújabb darabja is ugyanabból a sablonból építkezik, mint a bokszfilmek általában. Igen ám, de azokban nem búcsúzik el (állítólag) végleg Sylvester Stallone, nincs bennük annyi ellenállhatatlan jelenet, és nem kap szép játékra lehetőséget Dolph Lundgren. Kritika.
Emberemlékezet óta nem készült magyar remake nemzetközi filmsikerből (vagy egyenesen soha), és ha ez teljesítmény, hát a BÚÉK tisztességesen elvégezte feladatát. Goda Krisztina és Divinyi Réka kiváló hazai színészeket kért fel virtuális üvegezésre, de a film igazán csak azok számára lehet izgalmas, akik nem látták az eredetit. És azok számára, akik képtelenek lennének elfogadni, ha a barátjukról kiderülne, hogy meleg. Kritika.
A ház, amit Jack épített pont olyan hatásvadász és a maga visszataszító módján érdekes film, mint amire a cannes-i fogadtatás miatt (is) számítani lehetett. Matt Dillon élete legnehezebb szerepében, sorozatgyilkosként lépi át színészi árnyékát, de az igazi főszereplő persze a sértett rendező egója. Kritika.
Ami nem sikerült Ocean’s 8-nek, azt megcsinálják a Nyughatatlan özvegyek: egy nyolcvanas évekbeli brit tévésorozat remek mozifilmes adaptációja bizonyítja be, hogy az erős női karakterek ma sem attól lesznek menők, ha leutánozzák a férfiakat. Hanem attól, ahogy sérülékenységüket is vállalva rálépnek az őket átverő alfahímek tökeire. Kritika.
Boszorkányok márpedig vannak, és olyan remake-ek is, amelyeket érdemes volt megcsinálni, még ha a (tánc)művészetet is kell bírni hozzá. A 152 perces Sóhajok nehéz film, sokszor undorító, máskor káprázatos, néha röhejes. Nem mindig jó nézni, de mindvégig moziélmény. Kritika.
Shawn Snyder amerikai függetlenfilmes összehozta Röhrig Gézát és Matthew Brodericket egy filozofikus fekete komédiában. Az alkotás szinte tökéletes, kár, hogy a szélesebb magyar közönség nem láthatja.
Gustav Möller. Jól jegyezzük meg ezt a nevet, mert könnyen lehet, sokszor fogjuk még hallani. A fiatal rendezőt Alfred Hitchcock bizonyosan keblére ölelné első játékfilmjéért, hisz Dánia Oscar-nevezettje, A bűnös maga a klasszikus filmes feszültségteremtést mesteri módon alkalmazó thrillercsoda. Kritika.
A 2011-es, borzasztó terrorcselekményekről Erik Poppe készített először filmkészítési szempontból egészen tökéletes, velőtrázó filmet. (Aztán nemsokára érkezik Paul Greengrass alkotása is.) Az Utoya, július 22.-ben együtt menekülünk egy gyerekkel a szigeten. S miközben ezt tesszük, akár még a Saul fia kérlelhetetlensége is eszünkbe juthat. Kritika.
Körülbelül így foglalható össze az új Predator-film. Shane Black, többek között a Halálos fegyver és Az utolsó cserkész írója, a Rendes fickók író-rendezője úgy megtekerte a Ragadozó-franchise-t, hogy szinte kitörte vele a film nyakát. Rengeteg üres karakter, feleslegesen megbonyolított cselekmény, nagy százalékban üresen pukkanó poénpetárdák. De legalább brutális és látványos. Kritika.
Meg a többieket is. Az Ocean’s Eleven – Tripla vagy semmi folytatását/női változatát sajnos nem a hanyag elegancia, hanem szimplán csak a hanyagság jellemzi. Elviselhető még így is, de azért ettől a gárdától ez édeskevés. Kritika.
Sokáig készült, de minek? Az utolsó Donként is emlegetett New York-i keresztapa történetének mozifilmes feldolgozása még rossz se tud lenni. Mintha olyan emberek készítették volna, akiknek semmi közük a filmkészítéshez. Kritika.
A Deadpool 2. után nagy eséllyel sokan kedvet kapnak majd ahhoz, hogy Céline Dion dalára pörögjenek kecsesen a golyózáporban, miközben kardokkal szeletelik az ellenfelet – persze csak játszásiból. Hisz bármennyire is alpári és véres ez az egész, de mégiscsak játék, méghozzá a leglelkesebb, így aztán a legtiszteletreméltóbb fajtából való. Kritika.
Az Így csajozz egy földönkívülivel leginkább azért érdekes, mert sikerül neki az, ami ritkán jön össze mozgóképnek: igazából csak önmagával azonos. Szürreális bájával, finoman szólva is önfejű szerkezetével vagy elkapja nézőjét, vagy messzire löki magától. Nagyjából úgy, mint a közeg, amelyben játszódik. Kritika.
Méghozzá etikusan. Első hallásra talán nem tűnt elegáns ötletnek, hogy pont az a rendező adaptálja filmre Ernest Cline óriási sikerű regényét, a Ready Player One-t, akinek elég sok köze van ahhoz a korszakhoz – a nyolcvanas évekhez –, amely előtt a könyv tiszteleg. De az a helyzet, hogy ezt így, ennyire csodálatosan más talán nem is tudta volna megcsinálni. Kritika.
Bizony, a Sztálin halála az a film, amelyet nemrégiben betiltottak Oroszországban. Az olasz származású, skót Armando Iannucci kegyetlen szatírája a Szovjetunió fővezér nélkül maradt vezetőit gyermeteg idiótáknak ábrázolja. És nagyon is rendben van ez így. Kritika.
Egy házaspár konfliktusairól szóló drámának indul, vallási és politikai allegóriáktól hemzsegő, határokat nem ismerő pszicho-horrorba hajlik Darren Aronofsky legújabb agymenése. A velencei közönséget és a kritikusokat szélsőségesen megosztotta az anyám!, de a premier után napokig mindenki erről beszélt. Ketten láttuk a filmet, kétfélét gondoltunk róla.
Guillermo del Toro a nácik elől megmenekülő pokolfajzat és a Franco-diktatúrát természetfeletti lények segítségével átvészelő kislány története után újra egy olyan mozit alkotott, amelyben jól megfér egymás mellett a rá jellemző varázslatos képzeletvilág és a huszadik század emberi gyarlósága.
Kevés viccesebb dolog van annál, amikor ennyi zseniális színész egyszerre csinál hülyét magából, és még egy lebilincselő sztorit is tudnak köréjük építeni. A Logan Lucky szándékoltan az Ocean’s-filmek glamúrtalan változata, ahol öltönyös-estélyis kaszinóivadékok helyett elhízott, félkarú, suttyó déliek tervezik meg a tökéletes rablást.
A vicces – és meglepően nehéz – kvíz ráadásul egy korrupcióellenes akció keretében készült. Még egy nyertest is kisorsolnak, aki egy-két pohár bor mellett beszélgethet a színésznővel.
Meglepetés: Csupó Gábor hiába animációs zseni, még egymilliárdból sem tudott épkézláb musicalt rendezni. Stohl András gengsztervállalkozóként, Nagy Feró lázadó nyugdíjasként játssza túl a szerepét, a központi szerelmi szál unalmasan sablonos, a cselekménynek hívott katyvaszt összetartó zenés produkciók pedig annyi izgalmat tartogatnak, mint 2017-ben bekapcsolni egy retrócsatornát. Kritika.
