Talán még a Marvel sem sejtette, milyen jó húzás volt, amikor 2014 nyarán moziba küldték A galaxis őrzőit. Bár legfrissebb filmjük, az Amerika kapitány 2 híre épp kritikai sikerként vándorolt szájról szájra, a műfajért különösebben nem rajongó közönség számára már épp kezdett egy megkülönböztethetetlen masszává összefolyni az egész franchise, egy Vasember 3, egy Thor 2 és egy Amerika kapitány 2 után és egy Bosszúállók 2 előtt.

A galaxis őrzői első része nem véletlenül hozta a Marvel legjobb kritikáit a legelső Vasember bemutatója, 2008 óta. A Bosszúállók és tagjainak filmjei ugyan könnyed csomagolásban, de mégis amennyire egy képregényfilmben lehet, komoly tétekkel bíró drámai történetek voltak, az új karakterek viszont önfeledt szórakozást ígértek, sokkal ironikusabbra vett világmegváltással, kazettáról szóló hetvenes-nyolcvanas évekbeli slágerekkel, és egy őrült mosómedvével, akinek egy fa a legjobb haverja.

Nebula, Yondu, Gamora, Peter Quill és Drax mellett Mordály is megbújt a képen

Fórum Hungary

Szerencsére a recepten másodjára sem sokat változtattak – persze okuk sem lett volna rá, hiszen az első rész úgy lett óriási siker, hogy szereplői egyáltalán nincsenek annyira beépülve a popkulturális köztudatba, mint egy Vasember vagy egy Hulk. A filmből áradó, a lehető legjobb értelemben vett B-filmes, vasárnap délutáni báj viszont egész más kategóriába helyezte a franchise-t a többi Marvel-mozitól.

Ha valamiben viszont különbözik a második rész, akkor talán abban, hogy még álomszerűbb, retinaégetően színesebb és a látványhoz igazodva még melodramatikusabb az egész. Eleinte még jó dilinek tűnik a film minden másodlagos karakterét, űrhajóját, bolygóját jellemző neonszínű vizuálorgia, de egy idő után émelyítővé tud válni ez a fajta képi világ.

Miután tavaly a Deadpool feladta a leckét a főcímjelenetek terén, máris itt a mainstream Marvel válasza: nem elég, hogy az előzetesben is látható óriási, polipszerű űrlény és a főhősök közt zajló csatát az Electric Light Orchestra egyik pattogós, vidám dala kíséri, de az egész akciót csak a háttérben látjuk, miközben a fókuszban a táncoló Baby Groot (a magyar Kicsi Groot nem hangzik olyan jól, talán Mike Myers rontotta el) látható, aki tisztességesen végignyomja a számot, miközben a többiek az életükért küzdenek.

A második rész sztárja, Baby Groot

Fórum Hungary

Aztán becsületes – leendő – trilógia középső darabjaként az apa-fia mítoszba ugrik fejest a film, és ahogy várható volt, az előzetesben szintén elhangzó „Én vagyok az apád” tematika nem a klasszikus vonal mentén halad. A második aranykorát élő Kurt Russell által megformált Ego karakterével már rögtön a legelső jelenetben találkozunk, egy nyolcvanas évekbeli flashbackben. A Zsivány Egyes-módra digitálisan megfiatalított Russellt egy kabrióban látjuk furikázni a főhős, Peter Quill (Chris Pratt) édesanyjával, és ugyan már nem először látjuk ezt a technológiát (csak a Marvel két színésznél használta ezelőtt), még mindig le tud nyűgözni.

Főleg, miután Ego már a jelenben, istenszerű szakállas valójában mutatja meg magát, amikor Peter, a morcos Gamora (az Avatar kékje után most zöldben pompázó Zoe Saldana) és a kigyúrt, jóindulatú tuskó, Drax (Dave Bautista) meglátogatja őt a minden bizonnyal az írói stáb LSD-tripjei által ihletett anyabolygóján. Azt állítja, most végre megmutathatja, milyen apa is tud lenni, de valamiért nem hiszünk neki – ahogy az az ősi archetípusokra építő képregényfilmeknél szokott lenni, már a névadás sokat sejtető.

Eközben a csapat másik fele, vagyis a minden eddiginél robbanékonyabb mosómedve, Mordály (az eredetiben a zseniális Bradley Cooper), az előző részben magát feláldozó, de egy kinőtt gallyból nem is olyan rég újjászülető Baby Groot (Vin Diesel, ki más) és Gamora kiszámíthatatlan, mellesleg kék féltestvére, Nebula (Karen Gillan) a Szuverének nevű, teljesen érdektelen ellenséges faj elől menekülve hátramarad, hogy megjavítsák a lezuhant hajójukat.

Chris Pratt és Kurt Russell

Fórum Hungary

És nagyjából ennyit érdemes tudni a sztoriról. Nem azért, mert ne helyeztek volna el benne egy rakás látványos akciójelenetet vagy meglepő csavart, de ezek többsége már annyira elcsépelt húzás, hogy ha nem lennének ilyen erős karakterek a filmben, akkor csak a cselekmény miatt nem is lenne érdemes végignézni. De szerencsére ilyen erős karakterek vannak a filmben.

Az már az első filmben bámulatos volt, ahogy az összes trendet kijátszotta James Gunn rendező a képregény segítségével: a főszereplő tulajdonképp egy idiótább Han Solo, a csapat többi tagját pedig az antihősök, a Hulk-féle izomkolosszusok és a rajzfilmszerű lények legjobb elemeiből válogatták össze. Három éve bemutatkoztak nekünk, de csak most ismerjük meg őket igazán – A galaxis őrzői 2 ugyanis kábé a felétől átcsap egy galaktikus kibeszélőshow-ba, ahol mindenki, legyen az a szociális készségekkel módjával megáldott Drax vagy a nem kimondottan pozitív világképű Mordály, kiönti a lelkét, és olyan családi melodrámát kapunk az arcunkba, hogy Vin Diesel valószínűleg őrülten jegyzetelt két szinkronturnus között.

Az őszinte érzelmeket csak aláhúzza az Awesome Mixtape Vol. 2, vagyis a film soundtrackje, ami ezúttal Fleetwood Mactől Cat Stevensig járja körül a széria minden pillanatából áradó nosztalgiát, és a film ennek (és a színészek blockbuster-szinten kifogástalan játékának) segítségével úgy tud valóban megható jeleneket produkálni, hogy a sztori közben olyanokat diktál, hogy egy gigantikus, rózsaszínű, gyerekrajzot idéző agyat kell felrobbantani.

A galaxis őrzői 2 tehát az első film maradék iróniamentes övezeteit is lebombázta, de akinek a karakterek interakciói többet jelentenek a nagy akciójeleneteknél vagy a komoly, biblikus eredettörténeteknél, annak simán lehet, hogy még az előzőnél is jobban fog tetszeni. Az viszont kérdés, hogy az elkerülhetetlen harmadik részre hová lehet ezt még fokozni?

Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!