A forint lement a menzára, és beebédelt 400-as euróból
Továbbra is szűk sávban hullámzik a forint árfolyama, ezúttal épp délben gyengült 400 fölé az euróval szemben.
Továbbra is szűk sávban hullámzik a forint árfolyama, ezúttal épp délben gyengült 400 fölé az euróval szemben.
HVG
A miniszter szerint igazságtalan, ha a kormány ugyanakkora százalékos mértékben emeli a magas jövedelmeket, mint az alacsony jövedelmeket. Igazságosabb, ha a kormány egyenlően segít mindenkit.
Míg Magyarországon 5,6 százalék volt az infláció februárban, addig Romániában csak 5 százalék. Az élelmiszerek és a szolgáltatások drágulása is jóval gyorsabb volt Magyarországon, mint Romániában.
HVG
A sóskútiakat megkerülve a kormányhivataltól megszerezte a helyi akkufeldolgozó üzem elindításához az engedélyt a szlovén Andrada befektetői csoport – derül ki a HVG birtokába került dokumentumból. A Pest Vármegyei Kormányhivatal ugyan szabott feltételeket a határozatában, de a sóskúti polgármester szerint érthetetlen, hogyan tudták kilobbizni az engedélyt úgy, hogy a sóskúti önkormányzatot meg sem kérdezték. Ezért már bírósághoz is fordultak a döntéssel szemben, csakhogy attól tartanak, hogy az engedélyre hivatkozva az Andrada a várható pereskedés ellenére is elindíthatja az akkubizniszt. Egy esetleges haváriahelyzet a sóskútiak szerint nemcsak őket, de akár 100 ezer embert is érinthet, közben a cégnek 2 millió forintos biztosítása van – ami a kormányhivatal szerint elég.
A négygyerekes nők szja-mentessége minden külföldire is vonatkozik, feltéve, hogy az illetőnek van (volt) elég családipótlék-jogosultsága. Családi pótlékot azonban csak azok a külföldek kaphatnak, akik huzamos ideig itt élnek, gyerekkel együtt. Alapesetben ugyanez lesz a szabály a két- és háromgyerekesek esetében. A megduplázódó családi adókedvezményből a Fidesz épp idén év elején zárta ki az EGT-n kívülről érkezetteket, tehát a vendégmunkások többségét.
Visszavágnak Donald Trump szerdán életbe léptetett alumínium- és acélvámjára.
HVG
A napok, amelyekre általában szabadságot szoktunk kivenni.
HVG
A MOHU szerint a takarítás az ingatlanok tulajdonosainak, kezelőinek feladata. Emellett felsorolták, milyen hulladékot nem visznek el.
HVG
A kormányfő szerint azt akarják, hogy azok a nők, akik szülnek, ne legyenek rosszabb helyzetben, mint azok, akik nem vállalnak gyereket.
HVG
Az internetes keresések is alátámasztják, hogy az inflációs válság hosszú árnyékot vet: 2022 óta a korábbi évekhez képest sokkal nagyobb az érdeklődés az infláció iránt. Akkor is, amikor az infláció éppen egyáltalán nem magas.
HVG
Elképesztő eladási visszaesés és drámai árfolyamcsökkenés: három hónap alatt 800 milliárd dollárral a felére esett a Tesla piaci értéke, csak márciusban 20 százalékos a bukás. A vagyonának nagy részét Tesla-részvényekben tartó Elon Musk tényleg kezdhet aggódni? Hiszen hiteleinek fedezetét is ezek a részvények adják.
Tiszóczi Roland
Aki még emlékszik a dotkomlufira vagy a 2007–2009-es válságra, kínosan érezheti magát, amikor azt hallja, hogy mekkora pénzeket visznek mostanában a mesterséges intelligencia fejlesztésébe vagy a kriptovalutákba. Mi van, ha egy gigantikus lufit fújunk épp, és honnan vehetjük észre, hol a határ a kockázatkeresés és az őrültség közt?
Potenciális debreceni és Balaton-parti utakról, digitális beszállókártyákról és az amerikai piac felé való nyitásról is nyilatkozott lapunknak a Ryanair kereskedelmi igazgatója, aki a légitársaság négy új budapesti útjának bejelentésének apropóján járt Magyarországon.
Szőllősi Lili
Sokan örülhetnek majd, amikor meglátják Varga Mihály aláírását, és a kezükbe is foghatják az ezzel ellátott pénzt.
HVG
Összeült az Idősek Tanácsa és megkérte a kormány, hogy bővítse ki a termékek körét, amelyek után majd visszaadják a nyugdíjasoknak az áfát.
HVG
Olyan választ próbál adni az EU Donald Trump vámháborújára, amivel tárgyalóasztalhoz lehet ültetni az amerikai elnököt.
HVG
Az amerikai elnök megelégszik 25 százalékkal is.
MTI
Reformok kritikus tömegével lehetne pénzügyileg fenntartható és beruházásvezérelt növekedési pályára vinni a gazdaságot. Szükséges, de nem elégséges feltétel a jogállam visszaépítése. Anélkül nem lesz felzárkózás – véli Bokros Lajos, az 1995-ös stabilizációs program egyik kidolgozója.
Az amerikai elnök újabb vámokkal fenyegetőzik, áprilisban az Egyesült Államokba érkező autókra kivetett importvámokat akarja jelentősen megemelni.
MTI
MTI
hvg.hu
Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint az intézkedésnek csak akkor lehet az inflációt megfékező hatása, ha az új jogszabály az ellátási lánc minden szereplőjére érvényes lesz.
hvg.hu