Egy biztonsági kamera rögzítette, ahogy agyonlövik XXXTentaciont
Egy terepjáróval állták el az útját, majd a kocsija ablakán behajolva közelről agyonlőtték.
Egy terepjáróval állták el az útját, majd a kocsija ablakán behajolva közelről agyonlőtték.
A tömeg azért vonult az utcára, mert szerintük az ország vezetése és a hatóságok nem tesznek meg mindent azért, hogy elfogják a hét hónappal ezelőtt megölt újságíró, Ján Kuciak gyilkosát.
A 40 éves gyanúsítottat elkezdték kihallgatni.
A Legfelső Bíróság is elutasította a vádlott kegyelmi kérvényét, ezért a 35 éves nőt kivégezték a kínai Hangcsou városában.
A nő több szállal is kötődik egy olasz vállalkozóhoz, akinek köze lehetett a szlovák újságíró meggyilkolásához.
A férfi a helyszínen meghalt. A házastársak az utóbbi időben folyamatosan veszekedtek.
Bár a Komáromhoz közel fekvő Gútán a szlovák rendőrök őrizetbe vették az egyik legismertebb szlovák oknyomozó újságíró, Ján Kuciak és barátnője, Martina Kusnirová feltételezett gyilkosait, továbbra sem tudni, ki rendelte meg a belpolitikai válságot kiváltó merényletet. Gútán továbra is látványos a rendőri jelenlét, még egy helikopter is megjelent a település fölött.
A férfi és neje holttestére eltemetve, a pár saját birtokán találtak rá a hatóságok.
Sajtóhírek szerint elszámolási vita lehet a háttérben.
A különböző emberjogi szervezetek több ezer ember halálát kötik a hatóságok kegyetlenkedéséhez Venezuelában.
Elítélte a debreceni bíróság azt a férfit, aki egy nővel akarata ellenére közösült a debreceni Nagyerdőben, majd az eset után meggyilkolta. Később ismeretlen járókelőkre is rátámadt.
A bolt pénzét játszott el különböző sportfogadásokon. Amikor a cég áruszállítója rájött a trükközésre, megölte. Legkorábban 25 év múlva szabadulhat.
Gyilkosság vádjával őrizetbe vettek egy férfit az USA-beli Iowában, miután egy helyi golfpályán holtan találtak egy ismert spanyol golfozó nőt, Celia Barquín Arozamenát.
A 77 éves Hélène Pastor alig lépett ki a kórház kapuján Nizzában, amikor egy lefűrészelt csövű puskával agyonlőtték. Sofőrje hasonló sorsra jutott. Egész Monaco felbolydult a négy éve elkövetett gyilkosság miatt. A per hétfőn kezdődött.
A két Hajdú-Bihar megyei férfi ügye tele van váratlan fordulatokkal.
Az élet néha tele van meglepő fordulattal.
Kadhafi fia állítja: Líbia finanszírozta Sarközy 2007-es elnökválasztási kampányát. A volt líbiai diktátor második fia, Szaif Al-Iszlam Kadhafi brit ügyvédei útján egy nyolcoldalas, kézzel írott levelet juttatott el a francia hatóságoknak, amelyek már hosszú évek óta nyomoznak a magyar származású exelnök homályos, Líbiával kapcsolatos pénzügyeiben.
Azt mondta, látta, ahogy az egyik férfi elővesz egy pisztolyt a kesztyűtartóból, és lőni akar, de nem sikerült elsütnie a fegyvert.
Korábban többször is bántalmazta a férfit.