Szijjártó bejelentette, az összes visegrádi országból jöhetnek turisták a határzár ellenére is
A kormány kiterjeszti a "cseh példát".
A kormány kiterjeszti a "cseh példát".
Andrej Babiš ezt kérte Orbán Viktortól, és meg is kapta.
A szlovák törvényhozás elnöke szerint az utolsó intézkedésük lenne a bezárkózás.
A német lap szerint Orbán intézkedése után teljes a zűrzavar Magyarországon a beutazások ügyében.
Itthon április óta nem látott magasságokban vannak a napi esetszámok, ám a képet valamennyire árnyalja, hogy ezzel párhuzamosan a tesztelés is csúcsokat dönt, közel kétszer annyit végeznek el, mint tavasszal. Magyarország Európában továbbra is kiemelkedően biztonságosnak számít, van olyan adat, amiben az egész EU-t verjük.
Egyre több a koronavírus-fertőzött a Nyugat-Balkánon, Szerbia szigorít, Montenegró megnyitotta a határait, de mindkettő csak negatív teszttel engedi a beutazást. Koszovó is határt nyitott. A szarajevói filmfesztivált online rendezik meg.
A kormánypropaganda folyamatosan arról szólt, hogy az unió nem ad pénzt határvédelemre, de a számok mást mutatnak.
Egy ember jutott be Magyarországra az ide tartó menekültek közül.
Az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója szerint Kanada, Kína, Németország és Dél-Korea példa lehet.
Nem teljesíti az Európai Unió kérését Magyarország, Szerbia kivételével nem nyitjuk meg a határokat 14 EU-n kívüli ország állampolgárai számára – jelentette be Orbán Viktor.
A listát a járványügyi adatokat figyelembe véve kéthetente felülvizsgálják.
Legalábbis így látja az Európai Bizottság illetékese, aki szerint a határnyitást és egy újabb lezárást is koordinálni kellene az EU-n belül.
Alig 100 órával azután, hogy Magyarország, Szlovákia és Csehország megnyitotta egymás állampolgárai előtt a határait, kiugrottunk egy napra Prágába. Menni kellett, de talán másnak is kell, és nekik jól jön az, amit mi megéltünk. Spoiler: Svejk felült a sírjában, körbenézett, ivott egy sört és elégedetten feküdt vissza. Minden olyan, amilyen volt.
Kedden tárgyalnak a cseh, az osztrák és a szlovák illetékesek a "kis Schengenről".