Könyvet és levelet küldött egy kiadó a melegek „kigyógyításáról” szóló köztévés műsor vendégeinek

Az Athenaeum Kiadó Emily M. Danforth Cameron Post rossz nevelése c. könyvét postázta, illetve egy levelet. A csomagot Trombitás Kristóf, Szőnyi Szilárd és Hodász András kapják meg.

  • hvg.hu hvg.hu
Könyvet és levelet küldött egy kiadó a melegek „kigyógyításáról” szóló köztévés műsor vendégeinek

Januárban olyan műsort sugárzott a köztévé kulturális csatornája, melyben azzal foglalkoztak, hogyan lehet gyógyítani a melegeket. A műsor azzal a felütéssel indított, hogy

Állapot? Betegség? Torzulás? Vagy csak a sokat emlegetett másság? Nem, kérem, ne legyintsenek, és ne forduljanak el indulatosan azzal a gondolattal, hogy: »Ugyan, kit érdekelnek ők?«

A műsor ezután stúdióbeszélgetéssel folytatódott, amely során Trombitás Kristóf Keresztély műsorvezető Hodász András katolikus pappal és Szőnyi Szilárddal, a Heti Válasz egykori újságírójával értekezett a homoszexualitásról. (Trombitás később magyarázkodott is a műsor miatt.)

Az Athenaeum Kiadó most küldeményt juttat el a három szereplőhöz. Egy könyv és egy levél található a csomagban, az üzenetet változtatás nélkül közöljük:

„Szeretettel ajánljuk értő figyelmébe Emily M. Danforth Cameron Post rossz nevelése című művét.

A szerző a Rhode Island Főiskola docense, kreatív írást és irodalmat tanít. Miles Cityben, Montanában született, ahol a Cameron Post… története is játszódik. Egyetemi évei alatt „bújt elő”, vállalta fel leszbikusságát.

A regény a címben is szereplő tizenkét éves lány sorsáról szól, aki elveszíti a szüleit egy autóbalesetben, azon a napon, amikor először csókolózik a legjobb barátnőjével, Irene-nal.

Cameron a mássága miatt kirótt isteni büntetésként éli meg szülei elvesztését, a bűntudat évekig kíséri őt. De nem csak a lelkiismeretével kell megküzdenie. Nevelőszülője egy szexuális átnevelő programba utalja, amellyel, legalábbis ő úgy gondolja, lehetőséget biztosít számára, hogy ne kelljen egész életében homoszexuálisként élnie. Ez persze a lány számára kényszer, a kép pedig, amivé formálni akarják, csak született természete megerőszakolása árán valósítható meg.”

(Magyar Narancs, Athenaeum)

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.