szerző:
hvg.hu

A Háttér Társaság is reagált a köztévé adására, amelyben azzal foglalkoztak, hogyan lehet meggyógyítani a melegeket. A Magyar Liberális Párt és az LMP a Médiahatósághoz fordul a műsor miatt.

Közleményt adott ki a Háttér Társaság, miután arról készített műsort a köztévé, hogyan lehet meggyógyítani a melegeket.

Mint írják,

az M5 tévécsatorna „Ez itt a kérdés…” című műsorának 2019. január 16-i adásában megtévesztő, ártalmas és rosszindulatú állítások hangzottak el a homoszexualitással és az LMBTQI-emberekért dolgozó szervezetekkel kapcsolatban. A homoszexualitás nem betegség, ezért gyógyítani nem lehet, és nem is kell.

„A médiaalkotmány kifejezetten tiltja a kisebbségi csoportokkal szembeni gyűlöletkeltést és kirekesztést. Álláspontunk szerint egy csoport betegnek címkézése kimeríti a kirekesztés fogalmát” – mondta el Dombos Tamás, a Háttér Társaság ügyvivője. – „Mind a pszichiáterek, mind a pszichológusok etikai szabályzata előírja, hogy csak tudományos alapokon álló terápia elfogadott. Ha egy orvos vagy pszichológus a melegség gyógyítását vállalja, etikai eljárás kezdeményezhető ellene” – tette hozzá.

„Aggasztó, hogy a közmédia szándékosan úgy szerkeszt adást, hogy abban kifejezetten félrevezető, sőt káros állítások ellenvélemény nélkül jelenjenek meg. Bár az 'Ez itt a kérdés…' botrányos adása egy három hónappal ezelőtti konferenciáról szólt, a Háttér Társaság mégis csak az adás napján kapott meghívást. Ha a műsor készítőinek az lett volna a célja, hogy valóban megismerjék Magyarország legnagyobb LMBTQI-szervezetének az álláspontját, akkor három hónapjuk lett volna arra, hogy időpontot egyeztessenek. Egyértelmű, hogy az aznapi meghívással csak az volt a céljuk, hogy a Háttér Társaságot lehetőleg olyan színben tüntessék fel, mintha vitaképtelen lenne” - írják a közleményben.

Annak érdekében, hogy a műsorban elhangzott állításokat szakemberek cáfolják, és álláspontjukat a műsor nézői, készítői és szereplői is megismerhessék, a Háttér Társaság beszélgetést szervez Ez itt a válasz! Pszichológusok az LMBTQI-személyek segítéséről címmel. Az eseményről ide kattintva tudhat meg többet.

Az LMP és a Magyar Liberális Párt is lépéseket tesz
 
A Magyar Liberális Párt mai közleménye szerint a műsorban elhangzott kijelentések kimerítik a közösség elleni uszítás fogalmát, a Liberálisok ezért arra kérik a Médiatanácsot, hogy „haladéktalanul vizsgálják ki a köztévé adását, és tegyék meg a szükséges lépéseket.
Ne maradjon következmények nélkül, ami történt! Az adófizetők pénzét senki ne fordíthassa büntetlenül gyűlöletkeltésre!”

írták a közleményben.

A Liberálisok mellett Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője is a Médiahatósághoz fordul, álláspontja szerint „a műsor megsértette a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvény emberi méltóság védelméről szóló rendelkezéseit”.
A párt eljuttatta a közleményt az MTI-nek is, a távirati iroda azonban ezt visszadobta – írja a 24.hu.

A pártnak Pacsay Klaudia a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. MTI Igazgatósága nevében küldött válaszában azt írta, hogy a közlemény az MTI OS Szabályzatába ütközik, ezért azt nem áll módjukban kiadni. Pacsay a szabályzat 14.2. pontjára hivatkozott, amely szerint megtagadható a közlés, ha a közlemény sérti a közmédia szervezeteinek jó hírét és üzleti érdekeit, vagy a közmédia bármely szervezete, vagy annak munkavállalója ellen irányul – teszi hozzá a lap.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Baleset miatt lezárták az M1-est Budapest felé, torlódik a forgalom

Baleset miatt lezárták az M1-est Budapest felé, torlódik a forgalom

Kim Dzsong Un óvodásként csúfolja Trumpot

Kim Dzsong Un óvodásként csúfolja Trumpot

Minden érintett katasztrófától tart a kötelező beiskolázás miatt, de a kormány hajthatatlan

Minden érintett katasztrófától tart a kötelező beiskolázás miatt, de a kormány hajthatatlan

Betiltották a szilveszteri petárdázást Münchenben

Betiltották a szilveszteri petárdázást Münchenben

Orbán Viktorékhoz virgácsot is vitt a Mikulás

Orbán Viktorékhoz virgácsot is vitt a Mikulás

Pszichológus segíti a győri középiskola diákjait a késelés után

Pszichológus segíti a győri középiskola diákjait a késelés után