Megvan, melyik telefon kaphatja meg elsőként a Huawei operációs rendszerét
A pletykák szerint nem kell már sokat várni rá, hogy élesben is bemutatkozzon a Harmony OS.
A pletykák szerint nem kell már sokat várni rá, hogy élesben is bemutatkozzon a Harmony OS.
hvg.hu
Magyar idő szerint péntek reggel, a Huawei fejlesztői konferenciáján Richard Yu, a cég vezetője állt elő a kínaiak által fejlesztett operációs rendszerrel, amit Harmony OS-ként ismerhetünk meg.
hvg.hu
A jelek szerint már javában tesztelik a Huawei soron következő csúcsmobilját, a Mate 30 Prót.
hvg.hu
Embargó ide, embargó oda, a Huaweinél már a jövőre gondolnak, és okostelefonokhoz kapcsolható márkaneveket védettek le Európában.
hvg.hu
Negyven országban több ezer telefonkészülék bevonásával végzett méréseket az OpenSignal technológiai elemzőcég, hogy kiderítse, mennyire számít a mobilnetezésben az, hogy milyen típusú mobilunk van.
A Huawei Mate 30 Pro bemutatójához közeledve néhány renderelt kép került fel a netre, amin már látszik, milyen elrendezést kapnak majd a hátlapi kamerák.
hvg.hu
A Huawei héten kezdődő fejlesztői konferenciáján sok újdonságról szó eshet, egyvalamiről viszont biztosan beszélnek majd. Kiderül, hogy mit fog tudni az EMUI 10.
hvg.hu
Két újabb eszköz kapta meg a Huawei Androidba épülő felülete, az EMUI új, 9.1-es verzióját. A rendszer nem csak a most kapható készülékekre lesz tölthető, régebbiekre is kiadják.
hvg.hu
Nem kizárólag televízión fut majd a Huawei HongMeng nevű rendszere, legalábbis ez tűnik ki abból, hogy a kínai gyártó olyan mobil kiadására készül, amely ezt a felületet használja.
hvg.hu
A kínai állami Global Times szerint már őszig sem kell várni a HongMeng OS bemutatkozására, a Huawei az augusztus 9-én kezdődő fejlesztői konferenciáján már túl is esik ezen.
hvg.hu
Újabb pletyka kapott szárnyra a Huawei Mate 30-ról, ezek alapján igen erős kamerarendszer kerülhet bele.
hvg.hu
A cég okoseszközöket gyártó üzletága érte el a legnagyobb eredményt az amerikai szankciók ellenére is.
MTI
Legalább egy éven át fejlesztett közös okoshangszórót a Huawei és a Google, de az amerikai embargó után törölték a projektet.
hvg.hu
A közelmúltban erősítette meg egy illetékes, hogy okostelevíziót fejleszt a Huawei, pontosabban Honor nevű almárkája. Egyre több részlet derül ki az iparágat forradalmasítani kívánó eszközről.
hvg.hu
Bő fél év távlatából egyre inkább úgy tűnik, a gyártók a saját maguk által ásott csapdába estek bele azzal, hogy tavasszal bemutatták az összehajtható okostelefonjukat. Most épp a Huawei Mate X piaci bevezetése kapcsán történt újabb fejlemény.
hvg.hu
Miután az elmúlt években a mobilfotózás fejlesztésén ügyködött a Huawei, a Mate 30 Próban már a videózásra is nagyobb figyelmet fordíthatnak.
hvg.hu
A kínai közösségi oldalra, a Weibóra került fel néhány fotó arról, amint Richard Yu, a Huawei vezére a sencseni repülőtéren nyomogatja az összehajtható okostelefont.
hvg.hu
A Huawei és a Honor almárka több modelljére is elérhető már az Android operációs rendszer fölött működő EMUI felhasználói felület legújabb verziója.
hvg.hu
Gyors döntést ígért az amerikai technológiai cégek vezetőinek a Huawei-szállítások ügyében az amerikai elnök.
MTI
MTI
hvg.hu
A The Washington Post szerint a Huawei Észak-Koreának is dolgozott, a cég közleményben cáfol.
hvg.hu