szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

További haladékot kapott az Egyesült Államoktól a Huawei, talán ez is közrejátszik abban, hogy nyugodtan késleltetheti saját operációs rendszerének bevetését.

Újabb 90 napra függeszthetik fel a Huawei elleni intézkedéseket az amerikaiak, és ez igencsak jól jöhet a kínai cégnek. Az „aki időt nyer, életet nyer” elv alapján ugyanis tovább finomíthat nemrégiben bemutatott saját operációs rendszerén, a HarmonyOS-en, akár az okostelefonokra (is) gondolva.

Pletykák szintjén már felmerült, hogy a heteken belülre várt Mate 30 lite kiadása a kínai piacon már az új rendszer futtatja. A hivatalos álláspont azonban nem ez: a cég illetékesei többször is megerősítették, hogy egyelőre nem a telefonjaik számára fejlesztik/finomítják ezt a rendszert. (Legalábbis addig, amíg az amerikai szankciók ennyire engedékenyek.)

Érthető a cég hozzáállása, hiszen nem kis erőfeszítést tett annak érdekében, hogy mobil ökoszisztémáját az Android köré építse. És bár a Huawei vezére szerint 1-2 nap alatt át tudnának állni az Androidról, a HarmonyOS-szel futó okostelefonok széttörnék az említett ökoszisztémát, és megdupláznák a cég munkáját. De van itt más is.

A HarmonyOS-t nemrégiben ismerhette meg a világ, és azonnal be is igazolódott egy nagy félelem, alig van támogatott alkalmazás a rendszerhez. Az ilyen készülékek pedig versenyképtelenek lennének már a kínai piacon is. Persze vannak olyan intelligens eszközök, amelyek kevésbé függenek az alkalmazásoktól (pl. okostévék, autók fedélzeti rendszerei, okosórák), ezeken lehet igazán létjogosulta a HarmonyOS-nek.

A Huawei tehát egyelőre kivárhat, viszont Damoklész kardja még mindig ott lebeg a feje felett. Nem tudni ugyanis, mi lesz, ha Amerika bekeményít, és tényleg át kell állnia a saját platformjára, hiszen az említett gondok nem múlnak el csak úgy. Hacsak a rendszer-megjelenés eltolásának hátterében már e „szűkösebb időkre” való felkészülés nem áll.

Ha tudni szeretne a Huawei újításairól, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Gyártási hiba árnyékolja be az AstraZeneca vakcinájának hatásosságát

Gyártási hiba árnyékolja be az AstraZeneca vakcinájának hatásosságát

December elejére javulhat a járványhelyzet Szerbiában

December elejére javulhat a járványhelyzet Szerbiában

Kormányszóvivő: Maradnak az eddigi intézkedések, december 10-ig dönthetnek, mi lesz karácsonykor

Kormányszóvivő: Maradnak az eddigi intézkedések, december 10-ig dönthetnek, mi lesz karácsonykor