A magyarok nagy többsége már leszakadna az orosz gázról, a felük pedig szívesen látná Ukrajnát az EU-ban
Magyarországon a válaszadók több mint negyedének az infláció a legnagyobb problémája.
Magyarországon a válaszadók több mint negyedének az infláció a legnagyobb problémája.
Az USA azért küldhet vitatott lőszert Ukrajnának, mert a pillanatnyi katonai előny ezúttal is felülírja a jogi és erkölcsi megfontolásokat.
4652 nap után távozik Mark „Teflon” Rutte, a holland és az európai politika állócsillaga. A „holland fickó" – ahogy Orbán egyszer nevezte – nem hozott létre rendszert, egymást követő koalíciós kormányok összetartásának fáradságos munkájával maradt hatalmon.
Spanyol mintára Magyarországon is létrejött egy női pásztor közösség, Nők a pásztorságban csoport néven. Ennek egyik célja, hogy egymást támogatva kilépjenek az árnyékból és saját személyes történeteiken keresztül megmutathassák a tudásukat a világnak. A csoport alapítója, Sáfián Lászlóné Ibolya a helyi Tsz-ben kezdett pásztorkodni férje mellett, ahol ritkaságnak számított a női juhász, pedig már édesanyja is lóhátról terelte a marhákat édesapjával.
Eddig két könyv jelent meg Fikció címmel Gerlóczy Márton négykötetesre tervezett regényciklusából, amelyben azt az életet dolgozza fel, amit a családja hazudott neki. Olyasmi történt Gerlóczyval, amit kitalálni sem könnyű: másodjára derült ki, hogy nem az a vérszerinti apja, akit annak hitt. Az írót családi titkokról és az ország jelenlegi állapotáról is kérdeztük.
Hogyan fog kinézni valójában a tanárok elvándorlása és hol jön képbe a szegregáció a státusztörvénnyel kapcsolatban? Miért a mostani válságban a legfájóbb a társadalmi mobilitás hiánya? Miért nincs olyan mosópor, amit az ellenzék el tudna adni? Novák Katalinnak vagy Harry Houdininek van több mozgástere? Ér-e bármit Bóka János profilja, ha előre kirántotta alóla a szőnyeget Orbán Viktor? És kivitelezhető-e egyáltalán ennyi akkumulátorgyár, fizikailag? Közéleti podcastunkban Ésik Sándorral, a Diétás Magyar Múzsa szerkesztőjével válaszoltuk meg az elmúlt fél év belpolitikai eseményeiből felvetődő, mégsem kellően körüljárt kérdéseit.
Az ukrajnai háború kitörésének ötszázadik napján járt a szlovák fővárosban az ukrán államfő. A pozsonyi vezetőkkel közös sajtótájékoztatóján a HVG tudósítója is jelen volt.
Háborús bűnökről csak a háború után beszélhetünk? Jó. Akkor beszéljünk a béke idején elkövetett bűnökről. Vélemény.
Szerinte ez a törvény "tartalmilag már más, mint az, amely a tiltakozást kiváltotta".
Újabb három település forrong, mert a kormány az ott lakók bevonása nélkül tárgyal olyan raktárak és gyárak telepítéséről, amelyek az akkumulátorokhoz szükséges vegyi anyagokkal foglalkoznak. Orbánék előkészítetlenül ontják az országra a veszélyes üzemeket, mégis úgy érezhetik, révbe értek.
Egy nappal a státusztörvény elfogadása után kaptuk el Pintér Sándor belügyminisztert.
Hogyan segített a saját nyelvünket is jobban megérteni a mesterséges intelligencia? Mi igaz abból, hogy a ChatGPT és kollégái hónapok alatt fejlődtek ki? És miért kell még most ugrania egy kreatív vállalkozónak, ha a legtöbbet akarja kihozni a nyelvi eszközökből? Üzleti podcastunk legfrissebb adásában Prószéky Gábor, a Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatója magyarázta el közérthetően, hogyan működik a ChatGPT és magyar hasonmása, a Puli, és hogyan lehet ezeket az eszközöket helyesen és hatékonyan használni.
Mihail Murasko az első orosz kormánytag, aki a háború kitörése óta az unió területén járt.
Magyarországon ma csaknem 170 olyan település van, ahol kevesebben élnek, mint 100 fő, és a törpefalvak száma folyamatosan nő. Vannak ezek között, amelyek jövője a beköltözők miatt biztosított, de olyanok is, amelyek valószínűleg egy idő múlva kihalnak.
Terézvárosra zúdul a szeretet, a Nagykörút vidékének kocsmái, kávézói, pékségei feszt buzognak, arrébb, az Andrássy úton közben ámuldozva szédelegnek el a turisták egészen a Hősök teréig. Van viszont egy négy háztömbnyi tér, mely a kerület többi részéhez képest mindig a radar alatt marad, pedig fikarcnyit sem kisebb élmény az utcáit róni. Benne két, egymástól gyökeresen eltérő világ ütközik össze, melyek határán egymás markába csap az infantilis vihogás és a bukolikus merengés.
Kedd délelőtt a parlament megszavazta pedagógus-életpályamodellről szóló úgynevezett státusztörvényt, miközben a Kossuth téren egész napos demonstrációt tartanak a jogszabály ellenzői. Napirenden volt még féltucat szavazás, elfogadták például a 2024-es költségvetés főbb – vélhetően tarthatatlan – számait. Esküt tett a két új miniszter – Tuzson Bence és Bóka János –, valamint megtartották az eleve lefutottnak számító alkotmánybíró-választást. Olvassa vissza az eseményeket a hvg.hu tudósításában!
A magyar válogatott csapatkapitánya 2028-ig szóló szerződést írt alá az angol csapatnál, a 8-as számú mezt fogja viselni.
A despotikus rendszerekben az egyszeri alattvaló, még ha arisztokrata is, tehetetlen a hatalommal szemben, így beletörődik a sorsába. Egy magát kiválasztottnak, az elit részének tekintő katonai alakulat viszont, ha sérelem éri és úgy érzi, hogy nem kapja meg a megérdemelt megbecsülést, könnyen fellázadhat. Ahogy az orosz történelem során fel is lázadtak. Bemutatjuk a Wagner-akció történelmi hagyományait.
Nyolcvan éve, 1943. július 1-jén végeztek ki egy háborús hőst, egy szegénységből érkezett, művészpályafutásra vágyó, meleg férfit, aki megmutatta a világnak, hogy ellen lehet és kell állni a nácik uralmának, és akinek utolsó szavai máig ott csengenek sokak fülében. A férfit, akinek túl kevesen ismerik a nevét: Willem Arondeust.
Dühös minifórum az utcán, lemondások a közgyűlésben, titkolózás utáni magyarázkodás a legújabb és egyik legnagyobb hazai akkumulátoripari beruházás, az ácsi katódgyár bejelentése nyomán. Mit épül majd a város határába? Mitől tartanak a helyiek? Milyen haszna lesz a városnak? És vajon ki az a régi ismerős, akinek bizonyára csurran-cseppen majd valami az üzletből? Videóriport.