hvg.hu: Kis híján beleőrült abba, ami öt évvel ezelőtt kiderült a családjáról. Egyszer már azt mondta önnek az édesanyja, hogy nem az a vérszerinti apja, akit addig annak hitt, most pedig ön derítette ki – és ezúttal biztosra ment –, hogy mégsem úgy vannak a dolgok, ahogyan azt hosszú évekig a családja állította. Milyen érzés volt közel állni ahhoz, hogy teljesen elmenjen az esze?

Gerlóczy Márton: Nem tudom, mi történt volna, ha nem írom ezeket a könyveket, azt viszont látom, mennyit segítettek abban, hogy ne menjen el az eszem. Nagyon sok pénzbe került volna, ha mindezt pszichológusnak mesélem el, de úgy látom, a pszichoterápiánál sokkal hatékonyabb módszer az írás, legalábbis számomra biztosan. Már járok szakemberhez. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy mindez egy íróval történt meg, bár, ha nem író lennék, valószínűleg ki sem derült volna,

mi máshoz kutatna az ember a családja múltjában, mint egy regényhez!

Örökség után esetleg. Kutattam az apai ág családfáját, és aki keres, az talál.

Ami a megőrülést illeti, miután biztosan kiderült, hogy nem a Gerlóczy az apám, először megkönnyebbültem, hiszen egy hosszú, százharminchárom napig tartó bizonytalanságnak tehettem pontot a végére, utána azonban nagy zuhanás következett, elkezdett zúgni a fejem, a zúgás egyre erősödött, és azt vettem észre, hogy nem tudok felállni. Éreztem, hogy elnyel valami. Valami van ott lent, amit nem akarok látni. A neheze pár órán át tartott, aztán elmúlt. Egy hétig csak feküdtem a kanapén, mint egy beteg ember.

Túry Gergely

hvg.hu: Az anyai ágról már korábban írt egy nagyon érzékeny és szép családregényt, az Altatót. Amikor nekivágott annak, hogy az apai felmenőiről írjon, akkor már tudta, hogy a dédapai szinten hasonló történet zajlott le, mint ami önnel megtörtént? Nevezetesen, hogy a nagyapja – vagyis akit akkor még a nagyapjának hitt – nem a vérszerinti apja nevét viseli, tehát ő nem is Gerlóczy.

G. M.: Már korábban hallottam egy másik vezetéknevet a családon belül emlegetni, tehát azzal tisztában voltam, hogy találni fogok érdekességeket az anyakönyvi kivonatokban. A magyar nemesi identitásban éltük Gerlóczy-életünket, ősapánk Pest első alpolgármestere volt. Vagy mégsem. Vagy az ősapa egy szófer a vágújhelyi, később a szegedi zsinagógából. Mindegy volna? Rendben. Amikor 11 éves koromban az anyám azt mondta, hogy valójában Gerlóczy vagyok, a nemesi vonallal is próbálták vonzóbbá tenni számomra az új családomat. Kértem is a süteményből. A családi összejöveteleken másról sem volt szó, mint a polgármesterről meg a Gerlóczy Gedeonról, a fantasztikus családról.

A zavaros múltú dédanya, három gyermekével és hatalmas örökölt vagyonával, miután meghalt az első férje, hozzáment Gerlóczy Zsigmondhoz, aki egy emelettel fölöttük lakott a Királyi Bérpalotában. Gerlóczy úr a nevére vette a zsidó gyerekeket. Ez 1928-ban történt. Később, a dédanya halála után, a zsidótörvények idején a gyerekek már azt a történetet mesélték, amit nekem is hallgatnom kellett, a dédanya már korábban átmászkált a Gerlóczyhoz, a gyerekek tőle vannak. Ez a verzió szilárdult meg a családi legendáriumban, és ennek oka volt. Annyira beépült, hogy amikor a Gerlóczy apámnak azt mondta az anyám, hogy a félrelépésük következménye vagyok, akkor simán elhitte, hiszen volt már erre példa a családban. Otthonos volt számára ez a bizonytalanság.

hvg.hu.: Hogyan viszonyul ahhoz, hogy a Gerlóczy Márton név most már csak művésznévként funkcionál, hiszen hivatalosan újra nevet változtatott, és most már az igazi apja nevét viseli?

G. M.: Jobb érzés lenne, ha az igazi nevemen írhatnék, de ezt már nem tudnák az olvasók lekövetni.

hvg.hu: „Egyszerűbb dolgom lenne persze, ha felhívhatnám a rokonokat és megkérdezhetném őket, mi is történt valójában, de hát mit csináljunk, csupa idióta vesz körül, egy rakás álmodozó művész, méregkeverő boszorkányok, beszívott filozófusok, ez jutott” – írja a Fikció első kötetében, amikor még csak a dédapák után kutakodott. Ez egy nagyon enyhe minősítése a családtagjainak, a regényekben sokkal erősebben is fogalmaz olykor, és mindenki a valódi nevével szerepel. Megmutatta nekik a kéziratot?

G. M.: Nem. Engem sem kérdeztek meg annak idején, hogy szeretném-e ezt az egész cirkuszt. Amennyiben megértést és támogatást kaptam volna részükről, amikor ez az egész kiderült, talán megmutatom. Sokszor hallom a távolság szót. Több távolságot. Igen, értem. De nekem nem volt időm megvárni, míg kellő távolságba kerülök az eseményektől. Ha megvárom, megsemmisülök. A regény írása segít abban, hogy kellő távolságra kerüljek.

Nagyon közelről nézem őket egy távcsővel.

Túry Gergely

hvg.: Hogyan reagáltak?

G. M.: Ott volt a kezemben egy DNS-vizsgálat eredménye, és nem segítettek, nem hittek nekem. Azt vettem észre, hogy anyám saját magát sajnálja. Biztosan nehéz volt neki, persze, de, ha gondatlanságból felgyújtok egy házat, és bennég néhány család, nem engem sajnálnak majd az emberek. Különösen azok nem, akiknek a rokonai odavesztek. A Gerlóczy apám hónapokkal később jelentkezett egy levéllel, amit azzal kezdett, hogy sokan mondták neki, hogy írnia kellene nekem. Ezek után nem volt különösebben nehéz nem sajnálnom őket. Ez persze ma már nincs így. A távolság, ugye.

hvg.hu: Egy korábbi interjújában említette, hogy az anyja másfél évvel a történtek után kezdeményezett önnel egy komolyabb beszélgetést. Milyen volt az a beszélgetés?

G. M.: Azóta azt a részt lebetonoztam.

hvg.: Mármint lezárta az emlékeit?

G. M.: Nem, szó szerint lebetonoztam a kertünkben azt a helyet, ahol beszélgettünk. Ott most már terasz van.

Készült arra a beszélgetésre. Öt évvel azután, hogy négy gyerekkel megözvegyült, a Gerlóczy ismét megjelent az életében, és úgy alakultak a dolgok, hogy szívesen hitték azt, amit szerettek volna, ami közelebb hozza őket egymáshoz, van már egy közös gyermekük, az a zabigyerek. Anyám úgy fogalmazott, szerette volna, ha legalább nekem van apám – mivel a három másik testvérem apa nélkül maradt. Csakhogy ezzel éppen az ellenkezőjét tette, elvette tőlem az apámat, és a nyakamba sózott egy vadidegent.

hvg.hu: Terápia önnek ez a regényciklus. Hol tart a feldolgozásban, újraépült az identitása?

G. M.: Úgy fogalmaznék, hogy jelenleg stabil az állapotom. Sokat segít az, hogy közben apa lettem, van újra családom, felelős vagyok a fiam jövőjéért, és jó lenne, ha életben lennék, az apja lennék. Azt, hogy a többiek hogyan fognak felépülni ebből, nem tudom. Legtöbbjük a szőnyeg alá söpri az egészet, nem tanulnak semmiből, és nem értik, hogy nem dönthetnek a gyermekeik sorsáról. Nem dönthetnek a gyermekeik helyett.

Túry Gergely

hvg.hu: Egy idő után már nemcsak a saját családfakutatásával foglalkozott, hanem másoknak is segített. Voltak érdekes történetek?

G. M.: Elég unalmas történetek. Mindenki izgalmasabb életet szeretne, izgalmasabb családtörténetet, titkokat. Majdnem mindenki beszámol egy dédmamáról, aki a gazdag nemesnél vagy zsidónál szolgált. Volt egy kedves pincér barátom, mindig azt mondta, anyám bérletére esküszöm. Ma már az anyja vármegyebérletére esküszik, gondolom. Budapesten mindenki nemes, zsidó vagy cigány szeretne lenni. Már azok közül, akik engem megkerestek, gondolom, hogy a város másik fele meg arra vágyik, hogy kiderüljön, Rákay Philip vagy Attila, a hun a távoli unokatestvére.

hvg.hu: Még két kötetet fog írni a regényciklushoz. Egy interjúban azt mondta, hogyha befejezi ezt a munkát, akkor többet nem fog magáról írni. Milyen témák foglalkoztatják?

G. M.: Ezt mondtam volna? Jó lenne. Most úgy érzem, nem akarok többet magamról írni. Alapvetően egy visszahúzódó, diszkrét ember lennék, de ha azt vesszük, eddig nem is magamról írtam, hanem arról az emberről, akit alakítottam, akit megfigyeltem. Valaki másról írtam. Családregényt, remélem, nem kell többé írnom.

hvg360 - Hetilap: Gerlóczy Márton

Gerlóczy Márton ¬ Könyv ei ből és nyilatkozat ai ból is kiderül, hogy szeret egyedül lenni. Azért lett író, mert ez már gyerekkorában is így volt, vagy az íróvá válás hatása is a magá nyosság? Ez kölcsönhatás, nem tudom, melyik volt előbb. Biztosan szerepe van ebben annak, hogy zabigyerek voltam, de nem tudtam róla.

hvg.hu: 2003-ban jelent meg az első könyve, az Igazolt hiányzás, ami elég kemény kritikákat is kapott. Korábban úgy fogalmazott, hogy ön sem szerette azt a könyvet. Ennyi év után hogyan viszonyul az első munkájához?

G. M.: Úgy, hogy betiltattam.

hvg.hu: Betiltatta?

G. M.: Be. Megbeszéltem a kiadómmal, hogy nem adjuk ki többé. Ez 2021-ben történt, amikor a Fikció első kötete megjelent. Az Igazolt hiányzást Váczi Márton emlékének ajánlottam, de mivel azóta kiderült, hogy az egy hazugság, nem vagyok hajlandó engedni, hogy újra és újra megjelenhessen ez a könyv.

Túry Gergely

hvg.hu: „Valami készülődött Budapesten, egy újabb tüntetés, vonulás, beszédek, néhány mérges, tehetetlen ember egy fegyelmezett rendőrsorfal előtt (…) ugyanaz a katarzis nélküli dráma, amit már megszoktunk” – ezt egy 2018-as tüntetésről írja. Mit gondol a mostani tüntetésekről?

G. M.: 2012. január 1-jén a Balettintézet állványzatán álltam, egy csengő volt a kezemben, amit egy ismerősöm adott kölcsön, aki Szili Katalintól kapta. Országházi csengő volt. Aznap még meg lehetett volna állítani ezeket, onnantól kezdve viszont nem volt esély. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy Szili Katalin belépett a KDNP-be. Tüntettem még 5-6 évet tök feleslegesen. Megunják, hazamennek. Diktátorok nem szoktak lemondani vagy megbukni, hanem meghalnak. Mikor váltottak le diktátort választásokon? Ha valóban felelős vagyok a fiam jövőjéért, mit kell tennem? Lépjek be a KDNP-be?

hvg.hu: Elhagyja az országot?

G. M.: Igen, ezt tervezzük. Szomorú, de ez van. Sok barátom elhagyja az országot. Itt már nincsen levegő, és csak megyünk bele a sötétségbe. Ez még csak a kezdet.