Lakatos Márk a Pride napján jelentette be, hogy megházasodott
Koppenhágában kötötte össze életét párjával, a tanújúk egy brazil fotós lány és a barátnője voltak.
Koppenhágában kötötte össze életét párjával, a tanújúk egy brazil fotós lány és a barátnője voltak.
Bár a házasságnak többféle, kutatások által is megerősített egészségügyi előnye van, egy lengyel vizsgálat egy kellemetlenebb mellékhatásra derített fényt. Úgy tűnik, a hivatalossá tett együttélés kimutatható mértékben növeli a túlsúly kockázatát, azonban nem mindkét félnél egyformán: a férfiaknak van nagyobb kitettségük.
A 87 éves férfi már nem volt olyan állapotban, hogy önálló döntést hozzon.
A pár nagy felhajtás nélkül, barátaik körében, egy meghitt ceremónián mondta ki egymásnak a boldogító igent.
Amerikai kutatók több mint 24 ezer ember egészségügyi adatait vizsgálva arra jutottak, hogy egyértelműen magasabb a demencia kialakulásának kockázata azoknál, akik házasságban élnek.
A magyar társadalom még mindig erősen hiszi, hogy a házasságban élők boldogabbak, ezzel együtt a gyerekek egyharmada házasságon kívül születik, még ha ezt a döntéshozók nem is hajlandók tudomásul venni. Miért adják egyre többen válásra a fejüket ötvenes-hatvanas, sőt hetvenes éveikben? Melyek a leggyakoribb válóokok, és hogyan hat vissza a szegénység a házasságok tartósságára? Ezekről is beszélgettünk Tóth Olgával, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézetének munkatársával.
A magyar futballválogatott csapatkapitánya októberben kérte meg barátnője, Buzsik Borka kezét.
Az együttélés tényét csak akkor kellene vizsgálni házastársi igénylés esetén, ha valaki élettársként is igényelt öregségi nyugdíjat az elhunyt után.
Hazájában minden lehetőséget kiaknázott már, ezért az európai bírósághoz kellett fordulnia.
A partnerválasztást különböző tudományágak szempontjából lehet tanulmányozni, ilyen például a pszichológia, a szociológia vagy a közgazdaságtan. A nyelvi szempontokkal viszont eddig keveset foglalkoztak. Mint kiderült: rejteget érdekességeket.
Két és fél éve volt az esküvő, az akkor 18 éves menyasszonynak addigra már volt egy 4 éves gyereke.
A portál szerint a Miniszterelnökséget vezető miniszter lagziján felvonult a NER-elit.
Úgy tűnik, hogy a házasság nem csupán jobb fizikai és mentális előnyökkel jár, hanem jó hatással van az öregedésre is. Legalábbis a férfiak esetében, ugyanis a nőknél már nem ennyire egyértelmű a helyzet.
Az első 10 hónapban 21 százalékkal volt magasabb a természetes fogyás, mint egy évvel korábban: csaknem 40 ezer fővel csökkent a népességszám.
A belügyminisztérium szerint van elég jogszabály, ami a házas nőket védi a szexuális erőszakkal szemben.
A humorista néhány héttel ezelőtt költözött el a családi házból, 15 év házasság után a válást fontolgatja.
Megállíthatatlanul zuhant a születésszám júliusban is, közben pedig a demográfiai statisztika halálozási oldala is romlott.
H.P. Baxxter először tavaly állt nyilvánosság elé fiatal párjával, Sara Bakhskkal.
A médiamágnás egy orosz biológust vett feleségül, aki korábban egy olajmilliárdossal élt házasságban.