„A válásra nem szabad úgy gondolni, mintha szörnyűség lenne, a szörnyűség a rossz kapcsolat”

Milyen tendenciák mutatkoznak ma Magyarországon a házasságkötések és a válások számában, arányaiban?

Az utóbbi két-három évtizedben teljesen átalakultak a Magyarországon jellemzőnek számító együttélési formák, családstruktúrák. Ugyan a politika ezt nem hajlandó tudomásul venni, de a valóság az, hogy míg generációkkal ezelőtt az együttélés legáltalánosabban elfogadott, normálisnak tartott formája a házasság volt, napjainkra már annyiféle létezik, hogy a házasságkötés és a válás nehezen emelhető ki közülük. Amikor a döntéshozók arról beszélnek, mennyire fontos, hogy több házasságkötés legyen, valójában egyetlen fajta családmodellre gondolnak. Ha kizárólag ezt nézzük, akkor a lakosság fele kimarad a vizsgálódás nézőpontjából.

Mennyire lehet tartós a politika ráhatása ezekre a folyamatokra?

Az elmúlt években azt láthattuk különféle szociálpolitikai, adózási döntések nyomán, hogy a kormány nagyon igyekezett növelni a házasságkötések számát, aminek voltak is eredményei. Ide tartoznak az első házasok kedvezményei, vagy a házasságban élők bővebb lehetőségei az élettársi kapcsolatban élőkéhez képest. Ezek azonban átmeneti növekedéseket hoztak, nem jelentős fordulatot.

Ha egyik évről a másikra néhány ezerrel megnő a házasságkötések száma, attól még érdemben nem változik a tendencia, hogy a fiatalok túlnyomó többsége élettársi kapcsolatban kezdi a tartós párkapcsolati életét.

Ahogy az sem, hogy a gyerekek legalább egyharmada házasságon kívüli kapcsolatban születik. A kapcsolat jellege nem lesz számottevően más, ha a párok összeházasodnak – ez leginkább egy jól felfogott érdek. Noha a házasságkötések száma enyhe ingadozást mutat, a válásokkal kapcsolatban más a helyzet. A ’80-as, ’90-es években, és még a kétezres évek elején is magas volt a számuk, sőt a házasságkötésekhez viszonyított arányuk is: míg korábban évente 25 ezer házasságot bontottak fel, ez a szám most 15 ezer, tehát jelentősen kevesebb, viszont eleve kevesebben is élnek házasságban. A párkapcsolatok ugyanúgy bomlékonyak, de nincsenek feltétlenül hivatalos kereteik.

Mi az oka, hogy a házasságtól eltérő együttélési formák ennyire elterjedtek?

Úgy tűnik, hogy a házasság mint érték veszített a jelentőségéből. Ez abból is adódik, hogy generációk nőttek fel azt látva, tapasztalva, hogy a házasság is tud rossz kapcsolatba torkollni, válással végződni, noha nyilván senki nem így vág bele. Önmagában a házasság mint forma nem biztosít harmonikus életet, ugyanakkor

a magyar lakosság más európai országokéhoz képest még mindig magasabb arányban gondolja, hogy boldogabbak a házasságban élők,

azzal együtt, hogy a házasságkötés feltételez egyfajta véglegesnek tűnő elköteleződést, amit egyre nehezebben vállalnak a párok. Ez nem csak a fiatalokra vonatkozik. Az elváltak között egyre kevesebben házasodnak újra, bár évtizedekkel ezelőtt még nagyon erős igyekezetük volt. Az is jelentős változás, hogy a párkapcsolat nélküli életet ma már nem feltétlenül tekinti tragédiának a társadalom. A változás lassú folyamat, de most már a társadalom is jóval elfogadóbb az élettársi- vagy távkapcsolatban, sőt az egyedül élőkkel szemben is.

Melyek a leggyakoribb válóokok?