Elmondták, miért marad egy héttel tovább az ingyenes parkolás, mint a veszélyhelyzet
Hagynak időt, hogy az állampolgárok és a parkolási cégek felkészüljenek az újabb változásra.
Hagynak időt, hogy az állampolgárok és a parkolási cégek felkészüljenek az újabb változásra.
Extrém terhelést jelent az ingyen parkolás a fővárosi, kisebb utcák számára, miközben a forgalom még nem érte el szokásos szintet Budapesten. Országosan viszont lényegében az autóforgalom már ugyanott tart, mint a járvány miatti korlátozások előtt.
A civil szervezet szerint mostanra megsokszorozódott a szabálytalanul parkolók száma, és többen járnak kocsival, mint korábban. Ez utóbbi pedig a levegőnek nem tesz jót.
Vasárnap éjszaka több új kormányrendelet is megjelent a Magyar Közlönyben.
Egyúttal 35 ezer maszkot osztanak szét a szociális ágazatban dolgozók között.
A főpolgármester szerint az otthonról dolgozók miatt a parkolási helyzet semmivel nem lett jobb Budapest belvárosában, mint a veszélyhelyzet bevezetése előtt volt, így semmi sem indokolja a parkolás ingyenessé tételét.
Munkanap lesz, erre érdemes figyelni, ha valaki Budapesten parkol.
Hamarosan indul a fizetős parkolás Újbudának azon a szakaszain is, ahol a főváros kezeli az utakat.
A többség vélhetően inkább tovább keresgél, csak ne kelljen bizonyos távolságnál messzebb leparkolni.
Szombattól, jövő január másodikán reggelig nem kell fizteni.
Megnézheti a behavazott autónál is, hogy van-e a kocsiban kihelyezett érvényes parkolási cédula.
Az apró is forint, nem?
Hamarosan új parkolási rendet léptet életbe az Arena Mall.