Elesett az iskolában, másnap meghalt egy 11 éves kisfiú
A sürgősségi osztályon a baleset után megröntgenezték, de nem volt komoly baja, ezért haza is küldték.
A sürgősségi osztályon a baleset után megröntgenezték, de nem volt komoly baja, ezért haza is küldték.
Az érdi intézményt háromszáz embernek kellett elhagynia, az eset során senki nem sérült meg.
A rendőrök hamar megtalálták, mert az egyik lány videóra vette az autót, amivel elhajtott.
Az ország legjobb középiskoláit rangsorba állító, most megjelent listát a Lovassy László Gimnázium vezeti. De rákereshetünk bármely gimnázium, szakközépiskola helyére a listában.
Új helyre költözött a pilisborosjenői iskola, csak éppen az új épületnél se közvilágítás, se zebra nincsen.
A mai iskola nemcsak a gyerekeknek rossz, hanem a tanároknak, sőt a szülőknek is – véli a pszichológus, aki szülőként időnként majdnem mást tett, mint amit hirdet, de a felesége ilyenkor mindig rászólt.
Az épület már régóta rossz állapotban van, de mivel csak félig önkormányzati tulajdon, ezért a felújítás felét az államnak kellene állnia, erre viszont az önkormányzat hiába várt.
A laboratóriumi vizsgálatok eredményei szerint calicivírustól betegedtek meg a város négy iskolájának tanulói – közölte Stánitz Éva megyei tiszti főorvos.
A nyolcvanas években egy gyengülő, illegitim rendszerben tágította az iskolarendszer kereteit az AKG-val, ma egy nagy felhatalmazással működő, erős állam rosszallásával küzd olykor az alternatív iskola, de vezetője nem fél, mert minden törvényi változáshoz tudtak eddig alkalmazkodni. Az e heti HVG Portréjában Horn Györggyel beszélgettünk.
A német tulajdonú diszkontlánc az általános iskolás gyerekek egészségtelen nassolási szokásai ellen küzdene.
A gyerekek motiválatlansága mellett komoly gondot jelent a szakmai-módszertani felkészületlenség, az eszköz- és tanárhiány, valamint az, ha ebből adódóan túl gyakran cserélődnek a nyelvtanárok.
Csak műszaki cikkekre ennyit költöttek a szülők.
Gyanús, hogy valami rosszat ettek, mert az érintett iskolák mindegyikét ugyanaz a főzőkonyha látja el. A gyerekek hánynak és megy a hasuk.
Egy emberi jogi szervezet saját felmérést készített az emberi jogok iskolai oktatásáról és érvényesüléséről. A pedagógusok megállapításai árnyalják az Emmi által festett rózsaszín képet: a hittanórákon alig jön elő a téma, a kormány retorikája pedig korlátozza a civilekkel való iskolai együttműködést, és végső soron a diákok felvilágosítása szenved csorbát ezáltal.
Az iskola szerint a cél az, hogy a gyerekek az iskolába vezető úton is biztonságban legyenek, egyes szülők szerint viszont az intézmény csak elveszi a tanulók kedvét a mozgástól.
Bár az iskolák, tanárok, szülők – azaz a felhasználók – is ontják a panaszt a kötelezően előírt digitális naplóval kapcsolatban, az állami iskola sikerjelentést tett közzé.
Ha boldog, kiegyensúlyozott és érzelmileg rugalmas gyerekeket szeretnénk nevelni (akikből ugyanilyen felnőttek válhatnak), hagyjuk őket játszani. Nem fejleszteni, nem irányított tevékenységekre rávenni, hanem szabadon játszani – állítja egy dán pszichológus-tanár.
A gyerekekhez próbálja meg közelebb vinni a menekültek sorsát egy új könyv.
Arra kérik a munkáltatók a kormányt, emeljék vissza 18 évre a tankötelezettség határát, és kössék egységes vizsgához az általános iskola befejezését.
Több mint 1800 panasz érkezett Aáry Tamás Lajos, oktatási jogok biztosának hivatalához tavaly, az elmúlt évekhez hasonlóan az ügyek többsége a köznevelés területéről futott be.