Napelemes, villannyal fűtött ház gyulladt ki, egy ember meghalt Baján
Villannyal próbáltak fűteni abban a napelemes bajai házban, amely péntek hajnalban gyulladt ki és égett le. Egy ember életét vesztette a tűzben.
Villannyal próbáltak fűteni abban a napelemes bajai házban, amely péntek hajnalban gyulladt ki és égett le. Egy ember életét vesztette a tűzben.
hvg.hu
Érezni fogjuk Trump visszatérésének hatását, de alapvetően magunknak kell rendbe tenni a gazdaságot – mondta Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli interjúban a Kossuth Rádióban. Ismét beszélt a guruló dollárok helyett most már guruló eurókra hajtó, magukat jogvédőknek feltüntető szervezetekről, amelyek valójában manipulálni akarnak.
hvg.hu
Szalay Ferenc helyettes államtitkári fizetést fog kapni, és egy kétfős titkárság fogja segíteni a munkáját.
Orbán Viktor arról beszélt, hogy egy év múlva akár a Patrióták EP-frakcióba kerülhet az AfD, Alice Weidel egy-két éven belül ismét választásokat vár Németországban. Trumptól azt várják, hogy megváltoztatja a világot.
HVG
A szervezők a korábbi gyakorlatnak megfelelően idén is helyhiányra hivatkozva utasították el a regisztrációt.
hvg.hu
A 76 éves Szabó Margitnak tízezer forintot kellett befizetnie.
hvg.hu
A beadvánnyal a pert indító akadémikusok azt szeretnék elérni, hogy más politikai klímában döntsenek az ingatlanokról, és garanciákat kapjon arra a testüket, hogy nem mazsolázzák ki belőle az értékes elemeket. A propaganda már a Tiszát okolja, pedig nincs köze hozzá.
Hosszabb utazási időre, rövidebb útvonalon közlekedő elővárosi járatokra kellett számítani csütörtök délelőtt.
hvg.hu
Kocsis Máté szerint gátlástalan támadás érte a magyar szuverenitást, ami ellen gátlástalanul kell védekezni.
HVG
A külügyminiszter az új amerikai pénzügyminiszterrel fog arról tárgyalni, hogy szüntessék meg a Rogán Antal elleni szankciókat.
HVG
A katonák elmagyarázták a sofőrnek, hogy ha bombát talál, akkor ahhoz nem szabad hozzányúlni.
HVG
A külpolitikai szakértő szerint Európa és az USA között nő a szakadék, aminek Moszkvában örülnek a legjobban.
HVG
A kereszténydemokraták frakcióvezetője szerint nincs egyedül a magyar kormány azzal az állásponttal, hogy korai lenne Kijev felvétele az Európai Unióba.
hvg.hu
Azt állítják, hogy a főváros már előre tájékoztatta az érintetteket arról, hogy a jövőben betiltják a tevékenységüket.
hvg.hu
Több mint 1,3 milliárd forintot kellett fizetni azért a két helyrajzi számon lévő balatonföldvári ingatlanért, amelyet a magyar állam árverés útján értékesített tavaly ősszel – derült ki az ügylet adásvételi szerződéséből. Az egyik új tulajdonos Mikesy Álmos lett, aki a Gránit Alapkezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója is, de állítása szerint a Tiborcz Istvánhoz is köthető alapkezelőnek semmi köze sem lesz a beruházáshoz. A HVG információi szerint az egykori szálloda területére lakóingatlanokat terveznek.
Horváth Tamás azonnali válaszokat kér, és az is érdekli, hova került az elvont támogatás.
hvg.hu
A városban alig egy hónappal ezelőtt történt hasonló tragédia.
hvg.hu
Repül, félmaratont fut, és nem fázik a külügyminiszter.
hvg.hu