Már az Alkotmánybíróság vizsgálja a gyerekvédelemben dolgozók életvitelének vizsgálatáról szóló szabályozást
Ha alkotmányellenesnek minősítik a törvényt, akkor a jövőben nem lehet kötelezővé tenni a magánéletre vonatkozó kérdéssort.
hvg.hu
Már idén tavasszal döntés születhet a gyerekvédelemben dolgozók kifogástalan életvitelének vizsgálatáról szóló szabályozásról az Alkotmánybíróságon – írta a NépszavaBoros Ilonára, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Program vezetőjére hivatkozva.
A kegyelmi botrány után döntött úgy a kormány, hogy ellenőrzik az ágazatban dolgozókat. A kifogástalan életvitelről szóló vizsgálatot azonban sok bírálat érte, mert többek szerint az eljárás rendkívül megalázó, miközben alkalmatlan a nem megfelelő dolgozók kiszűrésére. A vizsgálat kötelező, aki nem vetette alá magát ennek, elvesztette az állását.
A TASZ vállalta két olyan gyermekvédelmi dolgozó jogi képviseletét, aki elvi okokból visszautasította a vizsgálatot, az ahhoz kapcsolódó, a magánéletük részleteire kérdező adatlap kitöltését. A TASZ mindkét esetben munkajogi pert indított, de a bíróság felfüggesztette azt, és a témában állásfoglalást kért az Alkotmánybíróságtól.
A jogvédő szervezet egyebek mellett azzal érvel, hogy a vizsgálat súlyosan sérti a magánélethez fűződő jogot, ráadásul az sem garantált, hogy megfelelően őrzik a keletkezett adatokat. A beszámolók szerint olyan kérdésekre is válaszolni kell, amelyekből az állapítható meg, hogy milyen a dolgozó kapcsolata a párjával, és mennyi pénz van a bankszámláján.
Ha alkotmányellenesnek minősítik a törvényt, akkor a jövőben nem lehet kötelezővé tenni a magánéletre vonatkozó kérdéssort, nem lehet arra a munkaviszony feltételeként tekinteni. Ha másként dönt a testület, akkor a TASZ nemzetközi bíróságtól kér majd jogorvoslatot.
Eddig 13 464 vizsgálatot végzett a gyerekvédelemben a Nemzeti Védelmi Szolgálat, és az esetek 0,5 százalékában, 75 dolgozónál javasolták a kifogásolható életvitel megállapítását. Azt nem indokolták, hogy az eltanácsoltaknál milyen problémákat találtak.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.