„A héten az iváncsai SK On Hungary aksigyár egy nagyobb leépítést tervez. Csak találgatunk, kiket küldenek el, de szinte biztos, hogy több műszakvezetőt, technikust, raktárost, operátort érint a dolog” – ezzel a levéllel fordult a 444-hez a portál egyik olvasója a napokban. Az illető azt írta, hogy az ő információi szerint szerdán nagyjából 12 dolgozónak szűnt meg a munkaviszonya, „mind saját, főállású, magyar állampolgárságú munkavállaló”.
A dél-koreai társaságnak Magyarországon három üzeme van: az SK On Hungary Kft.-nek egy Komáromban, egy pedig Iváncsán, de Komáromban akad egy üzeme az SK Battery Manufacturing Kft.-nek (SBKM) is. A portált az egyik komáromi üzemből is megkeresték az elbocsátások hírével. Azt, hogy az SK-nál valami nem oké, már abból lehetett sejteni, hogy Iváncsáról a tavalyi próbaüzem után elküldték a kölcsönzött, nagyjából hatszáz kirgiz munkást. Ők voltak azok, akik fekáliával kenték össze a mosdókat búcsúzóul. Akkor azonban a magyar munkavállalókhoz a cég még nem nyúlt.
A 444 a „vállalat belső információs, kommunikációs csatornáin terjedő hírek alapján” most arról ír, hogy az SK mindhárom telephelyén leépítések kezdődtek. Az SK-s dolgozók fórumai szerint operátorokat, műszakvezetőket, valamint karbantartókat és PQC-technikusokat rugdostak ki. A 444 forrása konkrétan azt írta, „Iváncsát is elkezdték kaszabolni”. A lap azt írja, hogy értesüléseik szerint az iváncsai gyár pénzügyeseit is elkezdték elküldeni, a terv szerint a komáromi pénzügyesek veszik át az iváncsai ügyeket.
Az elbocsátások a portál szerint valójában közös megegyezéssel való távozást takarnak, de ezt minden esetben a munkáltató kezdeményezi – vagyis ez valójában nagyonis elbocsátás, létszámcsökkentés.
A dolgozók szerint ráadásul a komáromi SBKM-ben csupán augusztusig látszik biztosnak a termelés, holott az eredeti tervek szerint 2025 végéig tartott volna. A belső fórumok szerint egyeseket Iváncsára helyeznének át, a dolgozók szerint ez akár száznál is több embert érinthet.
A lapnak a vállalat mindezzel kapcsolatban ezt írta: „Az SK On Hungary egész évben folyamatosan optimalizálja gyártósorai működését, figyelembe véve az elektromos járművek piaci viszonyait és keresletét. Üzemeink a tervek szerint működnek, a vásárlói igények változásaira rugalmasan tudunk reagálni.
A kirúgások nem meglepőek: a KSH februári adatai szerint 51 százalékot esett a magyar akkugyártás, a járműipar pedig 21 százalékot. Az SK-nál történt balesetekről 2023 őszén közöltünk részletes beszámolót.