Klippel búcsúzunk Orbán sajtóelhárítójától, Havasi Bertalantól
A Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár pénteken távozott posztjáról. Mutatjuk néhány emlékezetes hárítását.
A Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár pénteken távozott posztjáról. Mutatjuk néhány emlékezetes hárítását.
hvg.hu
A válasz szerintük veszélyezteti Magyarország bűnüldözési és bűnmegelőzési érdekeit.
hvg.hu
A gép indulása előtt a levegőben volt az a helikopter is, amelyen korábban sajtóértesülések szerint Mészárosék utaztak.
Meghatódott, amikor kiállt a színpadra a Hősök terét megtöltő, sokezres tömeg elé szinte pontosan egy évvel ezelőtt, az influenszertüntetésen, ami miatt őt nem érték olyan durva támadások, mint szervezőtársait, Pottyondy Edinát vagy Osváth Zsoltot – ezekről is beszélt Szabó Márton, a Jólvanezígy Youtube-csatorna Csoki néven ismertté vált tagja a Fülke Extra podcastjában. Az is kiderült, hogy bár a választott tisztségviselők, politikusok ügyeivel kapcsolatban sokszor keményen fogalmaz, az "állampolgárok" véleményalkotásával elfogadóbb, és az sem zavarja, hogy a bicskei áldozatok ügyével induló belpolitikai viharból mára elsősorban Magyar Péter és mozgalma tudott kiépülni. Az egykori erdőmérnök még azt sem zárta ki, hogy újra minisztériumi köztisztviselő legyen. Arról is kérdeztük, mennyiben szánta poénnak, hogy szívesen ringbe szállna Gulyás Gergellyel a Sztárboxban.
HVG
Magyar Péter szerint viszont az Indexhez pont beférne.
hvg.hu
Az ügyészség azzal érvel, hogy fennáll a tanúk befolyásolása, illetve a bűnismétlés veszélye.
hvg.hu
Indoklást egyelőre nem adott a Miniszterelnökség.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Nemcsak a nők, de születendő gyermekeik is veszélybe kerültek, mert túl későn végeztek el rajtuk sürgősségi császármetszést.
hvg.hu
Ruszin-Szendi sem cáfolni, sem megerősíteni nem akarta a hírt, hogy szombaton a Tisza Párt kongresszusán fogják bemutatni szakpolitikusként.
HVG
A 21 éves nőt hónapokon át zaklatta a támadója, a férfit emberölés kísérlet bűntettével gyanúsították meg.
HVG
Ha péntek reggel, akkor miniszterelnöki interjú a Kossuth rádióban.
hvg.hu
Komjáthi Imre szerint az MSZP még nem emésztette meg, hogy a 2019-es önkormányzati választás után több politikusuk átigazolt a DK-hoz.
HVG
A hivatal szerint szét kell választani a valódi civil szerveződéseket és azokat a közéleti szervezeteket, amelyek politikai tevékenységet folytatnak.
HVG
Egy repülőgépeket takarító dolgozó perelte be a cégét, miután gerincsérvet kapott, és a betegállomány lejárta után nem kapott munkát és fizetést.
Az OMSZ azt írta, ők már 2021-ben elindították azt a kezdeményezést, amelyhez hasonlót most a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége szorgalmaz.
hvg.hu
Biró Ferencet a hivatali visszaélés mellett már összesen 87 millió forintra elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítja a nyomozó főügyészség.
hvg.hu
A rengés 13 kilométeres mélységben keletkezett, károkról nem érkezett jelentés.
hvg.hu
Az önkormányzat korlátozná a nyitvatartást, de a petíció írói szerint ez rosszat tenne a szegedi vállalkozók, vendéglátósok, boltosok, taxisok, egyetemisták és fiatalok többségének.
hvg.hu