„Pénteken történelmet írunk”: Izrael felküldi az első Hold-szondáját, Mózes első könyvéről nevezték el
Péntekre virradóra bocsátják fel az első izraeli Hold-szondát, amelynek újdonsága az is, hogy ez lesz az első magán űreszköz a Föld kísérőjén.
Péntekre virradóra bocsátják fel az első izraeli Hold-szondát, amelynek újdonsága az is, hogy ez lesz az első magán űreszköz a Föld kísérőjén.
MTI
A lengyelek távolmaradása miatt nem jön létre a csúcstalálkozó, de kétoldalú tárgyalásokat azért tartanak.
MTI
MTI
hvg.hu
Kihagyják a csúcstalálkozót, amelyre Orbán egyébként elmegy.
MTI
MTI
hvg.hu
Anyatejjel szívták magukba az antiszemitizmust a lengyelek, mondta az izraeli külügyminiszter a V4-ek jeruzsálemi csúcstalálkozója előtt, mire a lengyelek kérdésessé tették a részvételüket.
MTI
A külügyminiszter képviseli Lengyelországot a visegrádi országok (V4) és Izrael kormányfőinek tanácskozásán kedden Jeruzsálemben. Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök nem megy el a csúcstalálkozóra - értesült a wpolityce.pl című lengyel konzervatív hírportál.
MTI
Egy névelő okozta félreértés, s Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szavainak emiatti "elferdítése" okozta Lengyelország és Izrael rövid ideig tartó diplomáciai válságát a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli lap szerint.
MTI
Az izraeli miniszterelnök a Jerusalem Post szerint azt írta: a lengyelek együttműködtek a nácikkal a holokauszt idején. Ezt azóta Izrael tagadta, Varsó viszont behívatta izraeli nagykövetét.
MTI
MTI
hvg.hu
Vissza akarja szerezni állását az a müezzin, akit az izraeli Akkó egyik mecsetjéből az után bocsátottak el, hogy a közösségi oldalakon megjelent egy olyan kép róla, amint részt vett egy testépítő versenyen.
hvg.hu
Új kerítés építésébe kezdett Izrael a Gázai övezet határán - jelentette be vasárnap Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő és ideiglenes védelmi miniszter.
MTI
Az incidens Kelet-Jeruzsálem és Ciszjordánia határán történt.
hvg.hu
A kormány 320 milliárd forintnyi bevételt remél az orvsoi célú marihuána exportálásából.
MTI
Meglepő, hogy Izraelnek ilyen sokáig tartott megtalálni a Hezbollah Libanonból Izraelbe hatoló támadó alagútjait - mondta Haszan Naszrallah sejk, a libanoni székhelyű síita szervezet vezetője szombaton az el-Majádín televíziós csatornának nyilatkozva.
MTI
Hét izraeli rakétát semmisített meg a szíriai légvédelem - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
MTI
Erről állapodott meg az izraeli és a magyar belügyminiszter.
hvg.hu
Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő cáfolta, hogy Oroszország befolyásolni akarná az áprilisra kiírt előrehozott izraeli választások kimenetelét. A szóvivő az után nyilatkozott, hogy a zsidó állam belföldi titkosszolgálatának a vezetője egy előadásában beavatkozással vádolt egy külföldi államot, ám az izraeli cenzúra megtiltotta, hogy a médiumok megírják, Nadav Argaman melyik országot nevezte meg
hvg.hu
Izrael fő ellenségének, Iránnak kémkedett Gonen Segev, aki egy most közzétett vádalku értelmében 11 éves börtönbüntetést kapott. A volt miniszter bűnlajstroma elég hosszú, a kémkedés mellett kábítószert is csempészett, valamint bankkártya csalással is próbálkozott.
hvg.hu
Akár hatmillió forintnak megfelelő bírságot is kaphat, akit másodszor is rajtakapnak.
MTI
Az izraeli sajtó szerint a Vörösök egyiptomi sztárja nem akar együtt játszani az arab-izraeli Moanes Dabourral.
hvg.hu