Az oroszok szerint utasszállító mögé bújva bombázott az izraeli légierő

Veszélyeztették az utasokat, a tűzbe keveredett egy Airbus – állítja az orosz védelmi tárca.

  • MTI MTI
Az oroszok szerint utasszállító mögé bújva bombázott az izraeli légierő
Egy polgári utasszállító repülőgép veszélyeztetésével vádolta meg az izraeli légierőt pénteken kiadott közleményében Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.

Konasenkov szerint csütörtökre virradóra négy izraeli F-16-os vadászgép éppen akkor támadta nyolc rakétával Damaszkusz elővárosait a nemzetközi légtérből, amikor leszálláshoz készült egy Teheránból érkező Airbus A320-as utasszállító gép, fedélzetén 172 emberrel.

A orosz tábornok közölte, hogy a repülőgép "csaknem a halálos légvédelmi és rakétatűz zónájába került", emiatt a legközelebbi tartalék-repülőtérre, a Hmejmím orosz katonai bázisra kellett irányítani.

Konasenkov közleményében bírálta az izraeli vezérkart, és kijelentette: "az izraeli légierő jellemző vonásává válik", hogy a szíriai légvédelem ellen polgári utasszállító gépeket használ fel fedezéknek.

Az izraeli harci gépek annak ellenére jártak el így, hogy az izraeli rádiólokációs eszközök egyértelműen érzékelték a Damaszkuszba tartó utasszállító gép helyzetét – közölte a vezérőrnagy.

2018. szeptember 17-én a szíriai légvédelem lelőtt egy orosz felderítő repülőgépet. Moszkva azt állította, hogy a szíriai célpontokat támadó izraeli vadászgépek fedezékként használták fel az orosz repülőt. Moszkva erre hivatkozva Sz-300-as légvédelmi rendszert szállított Damaszkusznak.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.