szerző:
MTI
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Trump szerint a béketerv nagyon hatékony lépés a béke megteremtése felé. A Hamász szerint az amerikai elnök bejelentése agresszív és nagyon sok haragot fog felszítani. Az Arab Liga összeül.

Kétállami megoldást javasolt Donald Trump amerikai elnök  keddi sajtótéjékoztatóján, amit együtt tartott Benjamin Netanjahu izraeli kormányfővel Washingtonban. Trump egy 80 oldalas tervet mutatott be a palesztin-izraeli  konfliktus rendezésére.

A Trump által javasolt kétállami megoldás értelmében - mint az elnök elmondta - Washington elismerte Izrael szuverenitását a ciszjordániai palesztin területeken létesített zsidó telepek felett, vagyis e telepek amerikai álláspont szerint Izrael szerves részei, továbbá Washington Jeruzsálemet Izrael Állam egy és oszthatatlan fővárosaként ismerte el.

Trump nem pontosította, hogy hol lennének Izrael határai a ciszjordániai területeken, vagyis hogy valamennyi zsidó telep feletti izraeli fennhatóságot elismeri-e.

Az amerikai elnök egyben bejelentette, hogy kormányzata elismeri Izrael fennhatóságát a Golán-fennsík felett is.

Donald Trump realistának nevezte a tervet, és úgy vélekedett, ez "hatékony lépés" a béketeremtéshez és alap a közvetlen tárgyalásokhoz. Ezek lefolytatására és egy részletesebb menetrend kidolgozására közös bizottságot hívnak majd életre - mondta, de arra nem tért ki, hogy az érintett felek mindegyike részese lenne-e ennek a bizottságnak.

Mint fogalmazott: a tervezet "történelmi lehetőség" a palesztinok számára is az önálló államuk megteremtésére. "Elképzelésem mindkét fél számára előnyös" - szögezte le. Nyilvánvalóvá tette ugyanakkor, hogy a leendő palesztin állam megszületésének feltételei vannak. Mint mondta: a palesztinoknak egyértelműen vissza kell utasítaniuk a terrorizmus eszközét.

Közvetlenül azután, hogy közölte: Jeruzsálem Izrael egy és oszthatatlan fővárosa marad, bejelentette azt is, hogy az amerikai kormányzat nagykövetséget tervez nyitni Kelet-Jeruzsálemban, amelyet a palesztinok leendő fővárosának nevezett.

Az elnök ígéretet tett arra, hogy egyetlen palesztint sem fosztanak meg otthonától, nem költöztetnek el. Közölte azt is: amennyiben Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke a békét választja, az Egyesült Államok és más országok is minden erejükkel segíteni fognak. Közölte, hogy levelet küldött Abbásznak a béketervről.

Trump kifejtette: sokat kell tennie a palesztinokért is, mert egyébként a béketerv "tisztességtelen lenne". Azt állította: a béketerv a palesztin gazdaság gyarapodását és a munkanélküliség csökkentését is lehetővé teszi. Trump szerint tíz év alatt egymillió munkahely jöhetne létre, és a bruttó hazai termék többszörösére növekedne.

Az amerikai elnök arra bíztatta a muszlim országokat, hogy támogassák a béketervét. "Itt az ideje, hogy a muszlim világ korrigálja az 1948-ban elkövetett hibát" - mondta, utalva arra, hogy az 1948-ban hozott ENSZ-határozat után a muszlim világ elutasította Izrael Állam elismerését.

Trump megköszönte Ománnak, Bahreinnak és az Egyesült Arab Emírségeknek a békerve kidolgozása során tanúsított együttműködésüket és közvetítésüket.

Netanjahu tárgyalna a palesztinokkal

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő "történelmi napnak" nevezte a béketerv bejelentésének napját. Köszönetet mondott Trumpnak és kormányzata munkatársainak az előterjesztésért.

Az izraeli kormányfő közölte, hogy Izrael kész a tárgyalásokra egy leendő palesztin államról. Leszögezte: a palesztinoknak el kell ismerniük Izraelt "zsidó államként", és hangsúlyozta, hogy a palesztin menekültek nem kapnak jogot arra, hogy visszatérjenek a mai Izrael területére.

Netanjahu hangsúlyozta: a béketervvel Washington elismeri, hogy a palesztin területeken épült zsidó telepek Izrael részei, mert az amerikai elnök is elismeri annak fontosságát, hogy Izraelnek képesnek kell lennie önmaga védelmére a Jordán-völgyében és más vidékeken is.

Az izraeli kormányfő stratégiai fontosságúnak minősítette az izraeli szuverenitást Ciszjordániában, amelyet bibliai nevén, Júdea és Szamária néven említett. Bejelentette, hogy valamennyi zsidó településre és a Jordán-völgy egészére kiterjesztik Izrael joghatóságát, vagyis izraeli törvényeket léptetnek életbe.

Úgy vélekedett: az új béketerv reális és esélyt nyújt a tartós béke megteremtésére. Leszögezte azt is, hogy beleegyezett a palesztinokkal folytatandó tárgyalásokba, mert a Trump-tervet kiegyensúlyozottnak találja.

A tájékoztató után a Fehér Ház közleményben tudatta, hogy a Donald Trump által előterjesztett béketerv "demilitarizált" palesztin állam létrehozását irányozza elő.     Az amerikai elnök kedden délután a Twitteren héberül és arabul írt bejegyzést tett közzé, továbbá mellékelt térképeket is. Ezek egyikén a ciszjordániai telepeket Izrael állam részeként tüntette fel.

Hamász: Jeruzsálem mindig is a palesztinok földje lesz

A Hamász szóvivője, Számi Abu Zuhri már reagált is a tervekre: "Trump bejelentése agresszív és nagyon sok haragot fog felszítani".

"Trump Jeruzsálemre vonatkozó bejelentése képtelenség és Jeruzsálem mindig is a palesztinok földje lesz... A palesztinok szembe fognak szállni ezzel az egyezséggel, és Jeruzsálem palesztin föld marad" - tette hozzá Abu Zuhri.

Halíl al-Hajja, az iszlamista palesztin szervezet egyik vezető tisztségviselője határozottan visszautasította az Egyesült Államok és Izrael által bejelentett "összeesküvést", leszögezve, hogy a palesztinok reagálása tekintetében "minden lehetőséget nyitva tartanak".

Halíl al-Hajja nem sokkal azután nyilatkozott, hogy Donald Trump bejelentette egyértelműen Izraelnek kedvező béketervét.

"Biztosak vagyunk benne, hogy palesztin népünk nem fogja megengedni, hogy ez az összeesküvés megvalósuljon. Úgyhogy, minden opció nyitva van. A(z izraeli) megszállók és az amerikai kormány fog viselni minden felelősséget azért, amit tettek" - hangoztatta a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász egyik vezetője.

Összeül az Arab Liga

Rendkívüli értekezletet tart az Arab Liga szombaton Mahmúd Abbász palesztin elnök részvételével, hogy megvitassa Washington közel-keleti béketervét - közölte a pánarab szervezet főtitkára, Hosszam Zaki kedden, még mielőtt Donald Trump amerikai elnök bejelentette volna béketervét.

Az értekezletet palesztin kérésre hívták össze - tette hozzá közleményében a szóvivő.

Az iszlám vallás szunnita ágának központi intézményeként kezelt egyiptomi al-Azhar egyetem és mecset nagyimámja, Ahmed el-Tajeb egy kairói nemzetközi konferencián kedden a palesztinokkal szemben eleve részrehajlónak minősítette Donald Trump kormányát, és megalázónak nevezte, hogy Trump az izraeli miniszterelnökkel jelenti be az új béketervet, arab és muzulmán résztvevők nélkül.

"Ők azok, akik felvázolják, megvitatják (...) és megoldják a mi problémáinkat. Egyetlen arab vahy muzulmán (résztvevő) nélkül" - mondta Ahmed el-Tajeb.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Nagy meccsen kapott ki Fucsovics Monfilstól

Nagy meccsen kapott ki Fucsovics Monfilstól

Nem lesznek nézők az olasz bajnokikon a koronavírus miatt?

Nem lesznek nézők az olasz bajnokikon a koronavírus miatt?

Nem lehet megakadályozni, hogy Magyarországra érjen a koronavírus

Nem lehet megakadályozni, hogy Magyarországra érjen a koronavírus