Már várja a pórul járt ügyfelek kárigényeit a bedőlt UniTravel biztosítója
Bár a kárrendezési eljárás megindításához szükség lesz kormányhivatali határozatra, a kárigényhez szükséges dokumentumokat már előtte be lehet küldeni.
Bár a kárrendezési eljárás megindításához szükség lesz kormányhivatali határozatra, a kárigényhez szükséges dokumentumokat már előtte be lehet küldeni.
Az már jó, ha valaki biztosítást kötött a lakására, de még jobb, ha rendszeresen, legalább évente, vagy a mostanihoz hasonlóan magas inflációs környezetben akár gyakrabban is kéri a lakásbiztosítása aktualizálását. Ezáltal ugyanis, ha beüt a baj, akkor nagyobb az esélye annak, hogy biztosítása megfelelően fedezze a kárt. A biztosító ugyanis nemcsak beszedi a pénzt, hanem fizet is – hogy eloszlassunk egy, némelyekben élő tévhitet.
Azoknak fognak fizetni a biztosítók, akiknek volt legalább kötelező biztosításuk és vétlennek bizonyulnak, a felelősség megállapítása azonban hónapokba fog telni a szombati tömegbaleset ügyében. A Magyar Biztosítók szövetsége ezért aktiválta a tömeges kárrendezési szabályozását, ami révén még a vizsgálatok lezárulta előtt kártérítési előleget fizetnek az azt igénylő érintetteknek. Azokkal, akiknek a vizsgálat végén mégis felmerül a felelőssége, utólag fognak elszámolni.
Csütörtökön már nem indították el az utasokat, azokat pedig, akik külföldön vannak, hazahozzák. A hvg.hu tud olyan károsultról, aki 5500 eurót fizetett be.
A biztosítók szövetsége szerint egyre több olyan megkeresést kapnak, hogy lejárt okmányok esetén nem akarnak fizetni biztosítók.
Legyen szó kisebb üvegkárról vagy egy óriási csőtörésről, egyiket sem szeretnénk, hogy megtörténjen velünk. Videós anyagunkban olyan emberekkel beszélgettünk, akiknek az utóbbi időben keletkezett lakáskára, de egy dolog közös a történetükben – megtanulták, hogy jó, ha nem éri őket váratlanul, ha megtörténik a baj. Szakértőnket pedig arról kérdeztük, hogyha mégis megtörténik a legrosszabb, akkor – a megfelelő dokumentumok, illetve fotók feltöltésével – hogyan lehet könnyen, gyorsan és online bejelenteni a kárt, és nyomon követni egy-egy ilyen folyamat alakulását a nap 24 órájában.
Időről időre megtörténik a baj, és koccanunk, ütközünk autónkkal. Mit teszünk, vagy mit tettünk mi ezekben a helyzetekben? A nagy ijedtség után hogyan álltunk neki, hogy megpróbáljuk megoldani azt, amit egy ilyen helyzetben fontos és mindenképpen érdemes?
Az alapításának 25. évfordulóját ünneplő Mercarius Flottakezelő vezetőit kérdeztük a siker kulcsáról.
Megérkezett a biztosítási ügyintézés jövője.
A digitális fényképezőgépek és a webkamerák kora lejárt, már mindent az okostelefonok apparátusával intézünk. De a fotók és videók már nemcsak nézegetésre valók, hanem az egészségünk monitorozására, az autó- vagy lakáskárok gyors bejelentésére, a tudatos táplálkozásra való nevelésre, illetve az otthonunk felügyeletére is használhatók.
Új kihívás, a biztosítások lassú érvényesítése sújtja a kaliforniai erdőtüzek károsultjait.
A betörésektől, a tűzesetektől, a villámcsapástól és a vihar okozta károktól félve kötünk elsősorban biztosítást. Pedig vagyontárgyainkban legtöbbször csőtörés és beázás okoz kárt. És nem feledkezhetünk meg a baleseti kockázatokról sem. Ha már megtörtént a baj, nem árt tudni, mit is tegyünk.
Nem hagyta magát a motoros, beperelte a biztosítót, mert az nem akarta neki kifizetni a kárt, most neki adtak igazat. A biztosítónak nem pusztán a kárt, de a per költségeit is meg kell téríteni.
Amit délben megígért a Miniszterelnöki Kabinetiroda, az estére meg is jelent a Magyar Közlönyben.
Összesítette a Magyar Biztosítók Szövetsége az elmúlt hónapokban bekövetkezett viharok után kifizetett kártérítések nagyságát.
A lakóhely szerinti legközelebbi takarékszövetkezeti fiókban vehető majd fel a pénz.
A Kárrendezési Alap a törvény által meghatározott március 31-i határidőig megvizsgálta a Quaestor- és Hungária-kötvényesek kérelmeit. A kárrendezési jogosultságról és a törvény alapján kifizethető összegről szóló értesítő levelet a napokban kapja meg közel 32 ezer kérelmező.
Már csak hétfőig lehet jelentkezni a nyilvántartásba.
Megkezdte működését a törvény alapján létrejött Kárrendezési Alap, mely azoknak a károsultaknak nyújt segítséget, akiknek olyan befektetési szolgáltató okozott kárt, amelyik a brókerjelleget kihasználó cégcsoport-kötvényt bocsátott ki. A károsultak az új alaphoz nyújthatják be kárrendezés iránti kérelmüket, amelyet azonban a Quaestor-károsultaknak nem kell ismételten benyújtaniuk.
Nemrég vásárolt autóját siratja egy fiatal nő, miután más hibájából balesetet szenvedett. A biztosító nem akarja a kárt megtéríteni, mivel a vétkes nincs meg. Ugyanakkor mivel a balesetben a nő megsérült, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) állja a kár rendezését – tudta meg a hvg.hu Kovács Kázmér ügyvédtől, a Magyar Autóklub jogi és érdekvédelmi bizottságának a vezetőjétől. Ha nem lett volna sérülés, akkor bizony ilyen esetben a kárt is a sértettnek kellene fizetnie.