Így tud drága budapesti kerületben lakást venni Otthon Start hitellel
A kulcsszó: felújítandó, ezek négyzetméterára akár félmillióval is olcsóbb lehet, mint a felújítottaké. Ehhez persze saját tőke sem árt.
A kulcsszó: felújítandó, ezek négyzetméterára akár félmillióval is olcsóbb lehet, mint a felújítottaké. Ehhez persze saját tőke sem árt.
Az Otthon Start program 3 százalékos támogatott hitelének bejelentését követően, egyetlen hónap alatt közel tízszeresére nőtt a lakáshitelek iránti kereslet – derül ki Magyarország legnagyobb független banki közvetítője, a Bankmonitor adataiból. A keresletrobbanás történelmi mértékű, lényegesen meghaladja a Csok Plusz bejelentését követő érdeklődésváltozást.
18 tagállam összesen 127 milliárd eurót igényelt az Európai Uniótól az Európai Biztonsági Akcióprogram (Security Action for Europe – SAFE) keretein belül. Korábban a magyar országgyűlés elutasította ezt a programot, Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója pedig azt mondta, hogy „nem kérünk a brüsszeli gigahitelből”.
Az Otthon Start program új, államilag támogatott lakáshitele sokak számára nyitja meg a saját otthonhoz jutás lehetőségét. De vajon kizáró-e, ha valakinek már van, vagy volt lakása? Milyen korlátokat és engedményeket tartalmaz a jogszabálytervezet?
Az eddig jól ismert feltételek mellett vannak újdonságok is a kedvezményes hitelről rendelkező kormányrendelet társadalmi egyeztetésre bocsátott szövegében.
Azt kikötötte a külügyminiszter a rendeletében, hogy a leggazdaságosabb módon kell megoldani a szállást.
Megjelent a Magyar Nemzeti Bank decemberi hitelkihelyezéseket összesítő statisztikája. Így már pontosan ismert mennyi kölcsönt nyújtottak a bankok tavaly. Brutális rekordok dőltek meg.
A legmagasabb, 150 milliós biztosítási értékkel egy XVIII. századi Bogdány Jakab-festmény bír, de azt nem tudni, kinek a falán lóg.
Kedvező kamatozású hitelt nyújt az Eximbank Észak-Macedóniának, miközben Magyarország a befagyasztott uniós támogatások miatt komoly problémákkal küzd.
A Politico szerint a magyar miniszterelnök csak az amerikai választás után járulna hozzá egy olyan döntéshez, amely az Ukrajna megsegítéséről szóló terv végrehajtásához kell, így pedig Donald Trump – győzelme esetén – kifarolhatna a megállapodásból.
Többnyire ötletet és információt gyűjtenek pénzügyekkel kapcsolatos döntéseikhez a közösségi oldalakon a magyarok, de 15 százalék döntést is hozott már az ott látottak alapján. Egy friss felmérésből az is kiderül, havonta hány forinttal kellene több a kényelmes élethez.
Április 19-én egy összegben le is hívták az egymilliárd eurós hitelt, amit infrastrukturális beruházásokra szánnak, és 3 év alatt kell visszafizetni.
Megvásárolták az ügyfelek járműveit, majd “foglalási díj” ellenében visszavásárlási jogot biztosítottak, több száz millió forintnyi jogosulatlan kölcsönt nyújtva a módszerrel.
Az Európai Beruházási Bank (EBB) volt alelnöke tagadta a vádakat.
Csúcsot döntött a személyi kölcsönök és az áruhitelek mértéke is.
Tünde házára és autójára jelzálog került, rengeteg pénzt foglaltak le a számláiról.
A háború nem csak kegyetlen, de drága is.
4,99 százalékról 7,99 százalékra ugrik a szabad felhasználású diákhitel kamata.
A társaság likviditását ezzel ugyan megőrzi, de szeptember 18-ig vissza kell fizetniük a kölcsönt.
A személyi kölcsönök népszerűsége 2023-ban is töretlen, ami nem meglepő, hiszen a kívánt összeg egyszerűen és gyorsan igényelhető, bármire felhasználható, ráadásul fedezet sem szükséges hozzá. Mutatjuk, mely bankok kínálják most a legolcsóbb ajánlatokat 3 millió forintra.