Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az Európai Beruházási Bank (EBB) volt alelnöke tagadta a vádakat.
Az Európai Unió Csalásellenes Hivatala, az OLAF vizsgálja az Európai Beruházási Bank (EBB) által elkövetett állítólagos „súlyos kötelességszegés” vádjait a Budapest Airportnak nyújtott 200 millió eurós kölcsön kapcsán – írja a Politico.
A lap birtokába jutott dokumentumból az derül ki, hogy a hónap elején Brüsszelben kikérdezték Vazil Hudák volt EBB-alelnököt, mint a hitel jóváhagyásában érintett személyt. A panasz szerint Hudák személyes hasznot húzhatott – azaz pénzhez juthatott – a 2018-as hitel jóváhagyásából. A Politico szerint EBB alelnökeként Vazil Hudák jóváhagyott egy 200 milliós hitelt a Budapest Airportnak, majd mindössze három hónappal azután, hogy távozott a banktól, csatlakozott a reptér igazgatótanácsához. Hudák tagadta a vádakat, amely szerinte félrevezető és valótlan állításokat tartalmaz.
A panasz továbbá azt is állította, hogy a repülőtér bővítése – amelyet a hitelből finanszíroztak –, nem felelt meg a környezetvédelmi és szociális előírásoknak. Hudáknak nem volt tudomása erről.
A dokumentum szerint az OLAF arról is kérdezte Hudákot, hogy gyakorolt-e befolyást a bank munkatársaira, hogy a hitel értékelési folyamata során ne vegyenek figyelembe bizonyos kritériumokat. Ő ezt lehetetlennek nevezte, mert a döntésben annyira sokan vettek részt és a projekten már azelőtt dolgoztak az EBB munkatársai, hogy ő alelnökként megkezdte volna a munkát.
Őszintén, ha akarnám, sem tudnám, hogyan lennék képes bármiféle befolyást gyakorolni
– válaszolta az OLAF-nak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.