Nagy csökkentést tervez az OPEC+ az olajkitermelésben, mi lesz az olajárakkal?
A pandémia óta most először találkoznak szerdán a világ legjelentősebb olajexportáló országainak miniszterei, akik között Szaúd-Arábia és Oroszország viszi a prímet.
A pandémia óta most először találkoznak szerdán a világ legjelentősebb olajexportáló országainak miniszterei, akik között Szaúd-Arábia és Oroszország viszi a prímet.
A kormány kommunikációja másból sem áll, minthogy a szankciók az EU-ra vannak rossz hatással és nem Oroszországra, azonban a csütörtöki kormányinfón kérdésre válaszolva Gulyás Gergely elismerte, ez nem igaz minden szankcióra.
A kormány közben úgy döntött, év végéig biztos marad az ársapka az üzemanyagokon.
Újraindultak ugyan a kőolajszállítások Oroszországból Magyarországra, ám az üzemanyaghiány marad, a százhalombattai finomító félgőzzel megy, a benzinkutakat a hatósági ár fojtogatja. Egyesek tiltott tőzsdei machinációkat sejtenek a háttérben.
Az energiaválság az eladóknak rekordprofitot hozott a második negyedévben. A szaúdi Aramco is kiválóan teljesített, hiszen még Joe Biden elnök is személyesen kérte Mohamed bin Szalman trónörököst az olajkitermelés fokozására.
A Mol átvállalta az orosz fél által fizetendő tranzitdíjat.
Noha az elmúlt időszakban az olajárak a háború előtti idők szintjére csökkentek, több olyan, részben éppen a háborúból eredő kockázati tényező van, ami miatt ez az áresés kérészéletű lehet. Az egyik kockázat éppen az, ha bekövetkezik az, amitől Európa fél és télen gázválság lesz. De Líbia, Brazília, Irak és Irán is kockázatot jelent.
Az olajcég fő forrása a Barátság kőolajvezeték, ahol most szünetel a szállítás.
A miniszterelnök megint „háborús inflációt” emleget, a gyengélkedő forintot viszont meg sem említi.
Az elemzők szerint Magyarország „rejtett hasznot” szerez az orosz olajembargóval.
Legalábbis ezt jósolják azok a szakértők, akik a CNN gazdasági rovatának nyilatkoztak.
Brüsszel így vagy úgy, de elérné, hogy egyáltalán ne érje meg orosz olajat hozni Európába.
A környezetvédelmi szervezet azt írta a molinóra, hogy az energiahordozók fűtik a háborút. Kovács Zoltán már reagált: Soros.
Ma kezdődött a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és a kartellen kívüli nagy olajtermelők informális szövetsége, az OPEC+ miniszteri szintű értekezlete Bécsben.
Moszkva valójában győzelemre áll az energiaharcban? Fatih Birol, a Nemzetközi Energiaügynökség ügyvezető igazgatója pontokba szedte a cáfolatokat.
Harminc évvel ezelőtt kezdtük meg a stratégiai készletek felhalmozását, és a bespájzolt olaj- és olajtermékünk legalább 90 napra elegendő szinten van már 1998 óta. Ennek a szintnek néha kicsit alámentünk, de sohasem annyira, mint idén augusztusban, amikor a kormány az üzemanyaghiány megelőzése érdekében nagyon komoly mennyiségű gázolajat szabadított fel.
A szovjet idők alkonyán Moszkva hátráltatni próbálta Litvánia függetlenségét. A Nyugat akkor is habozott, de a litvánok hazafisága, no meg a piaci viszonyok és a szovjet hatalmi viszályok megtették a magukét.
A kormány a Mol százhalombattai finomítójának karbantartása miatt felszabadítja és értékesítteti az országos üzemanyagtartalék egy részét. Ezen a Mol nagyot nyer, úgyhogy a plusz profitját magasabb különadóval veszi el a kormány.
Az oroszok piacot veszítenek, az európaiaknak pedig új források után kell nézniük.
Az Európai Tanács elnöke szerint a jövő heti ülésen közös megoldás születik az orosz olajjal kapcsolatos szankciókra.