szerző:
Marosán György

Itt az idő az újabb rendszerváltásra? Lassabban a testtel.

Az Economist - a magánvállalkozások tántoríthatatlan híve – címlapsztorit szentelt a Business Roundtable legutóbbi vitájának. A lap borítójára rakta, az eddig soha meg nem kérdőjelezett tényre vonatkozó kérdését: „Mi is egy vállalat célja?” A Financial Times – a kapitalizmus harcos támogatója - egész oldalas formátumban hirdetette meg: „Kapitalizmus: Elérkezett az újraigazítás ideje”. A Newsweek - a szabad piac elkötelezett védelmezője – hitetlenkedve kérdezte: „Kiszerettünk volna Milton Friedmanból?” Pedig az USA vállalatigazgatói mindeddig a Friedman-doktrína - az üzlet egyetlen társadalmi felelőssége: minden erőforrásával és minden tevékenységével profitot termelni a tulajdonosok számára - harcosainak számítottak. Most azonban változni látszik az idő. A világ legnagyobb vállalatainak vezetői nem kérdésként hanem állításként fogalmazták meg: alapvető feladatuk, a profit mellett a társadalmat szolgáló célok követése.

A helyzet engem - egy kicsit - a rendszerváltás időszakára emlékeztet. Azt, hogy a szocializmus - amelyet apámtól kaptam örökül, amelyben felnőttem, és amelyet magam is (ki)szolgáltam - nem működőképes, előttem sokan felismerték. Velem lassan halmozódó személyes tapasztalataim és folyamatosan gyarapodó ismereteim tudatták ezt a tényt. A 70-es évek végén – még bizonytalanul - a tervgazdaságon alapuló társadalom helyett valamiféle piaci szocializmus felé tapogatóztam. A 80-as évek közepén már a monolitikus politikai rendszer „pluralizálása” sem volt idegen tőlem. Mégis, a szocializmus jövőjét ekkor még valamiféle „modellváltásként” képzeltem el. A történelem azonban túllépett rajtam. Az általam „modellváltással” és reformokkal megoldhatónak vélt problémák „rendszerváltást” kényszerítettek ki.

A rendszerváltás lényege ugyanis: a nem működőképes és alapvetően megreformálhatatlan szocializmust a kapitalizmus - hosszú évszázadok során kiformálódott - „alapértelmezett” modelljére kicserélni. Ennek a modellnek elmaradhatatlan elemei: a gazdasági folyamatokat a „szabad” piac vezérli, a gazdaságot a magántulajdonon alapuló vállalkozások mozgatják, a társadalom működési szabályai a liberális demokrácia intézményrendszerének keretei között formálódnak, a szabadság, a személyes tér és a személyiség védelme az egyének vitathatatlan joga, és a társadalmak a szuverén nemzetállamok keretein belül szerveződnek. A rendszerváltás ennek az öt - egymást feltételező - intézmény-rendszernek az egyidejű kiépítését jelentette. Ez a szocializmus felől akár ellenforradalomnak is vélhető volt, ám a történelmi haladás szemszögéből valóságos forradalom volt. Így Antal József sokat idézett– „Tetszettek volna forradalmat csinálni” – mondatára joggal válaszolhatnánk: De hiszen azt csináltunk!

Az alapértelmezett modell inkább evolúciós, mint revolúciós folyamatok eredményeként fokozatosan formálódott ki. Az elmúlt két évszázad során Nyugat-Európa és a „nyúlványok” - USA, Kanada, Ausztrália stb. – társadalmai egyre hasonlóbb szerkezetűvé váltak. A korábban lényegesnek tűnő eltérések – pl. királyság vagy köztársaság alkotmányára épülő jogrend – elvesztették fontosságukat. A társadalmak minőségét jelző komplex mutatók – a kormányzás, a demokrácia, a szabadság, a jogállam és a versenyképesség stb. mérőszámai – egyértelműen jelezték: a történelmi gyökerek meghatározta kiinduló helyzettől eltávolodva a társadalmak lényegében azonos intézményrendszer felé konvergáltak. (Lásd: Svédország és Finnország, vagy Hollandia és Svájc). Az alapértelmezett modell konvergenciája mellett ugyanakkor a modellnek jellegzetes változatai formálódtak ki.

Első lépésben, a kapitalizmusok változatain (Varieties of Capitalism) belül, két eltérő típus alakult ki: a tervezett piacgazdaság (Coordinated Market Economy) illetve a liberális piacgazdaság (Liberal Market Economy) modellje. (Hall, P.A. Soskice, D. 2003. Varieties of Capitalism.) Ehhez a két modellhez azután - a rendszerváltások tapasztalatainak ismeretében - egy harmadik típus: a függő piacgazdaság modellje társult. A kapitalizmusnak ez utóbbi változata már felbukkant a gyarmati sorból felszabaduló országok esetén, de különösen szemléletesen jelent meg a szocializmus „rendszerváltásait” követően. A gyorsított privatizáció, az általános dereguláció és az erőltetett piacosítás kényszereinek hatására ugyanis a remélt felzárkózás megtört, és egy sajátos függő struktúra alakult ki. E három – egyébként valóban nélkülözhetetlen – tényezőnek a társadalomra gyakorolt hatását leginkább a külföldi tőke beáramlása határozta meg.

Miközben a privatizációban a vevő cég – saját érdekeinek megfelelően – alakította át a magába olvasztott vállalatot, egyben mindig megkötötte a maga bizniszét a privatizációt levezénylő politikusokkal. Így nemcsak minimalizálhatta költségeit, de arra is képes volt, hogy „meghekkelje” a szabályozást. Az áttekinthetetlen háttéralkuk – és az ezeket kísérő megakorrupciók – következményeként a munkajog, a környezetvédelem, az adózás, vagy éppen a piacvédelem területén a monopóliumok többnyire szabad kezet kaptak. Ennek hatására alakult ki a posztszocialista Kelet-Közép-Európában az úgynevezett függő piacgazdaság (dependent market economy). Ez a függő helyzet azután nemcsak nehezítette a felzárkózást, de hajlamossá tette a társadalmakat, hogy kiszolgáltatott és bezáródó fejlődéspályára lépjenek. Ez a „karrierút” különösen szembetűnő – a visegrádiakkal összevetve – Magyarország esetén. (György László – Oláh Dániel. 2019: A magyar függő gazdaság kapitalizmusmodellje).

Mindezek a viták azonban nem vonták kétségbe, inkább kiemelték a kapitalizmus modelljének életrevalóságát. Az elmúlt években azonban egyre több, aggodalomra okot adó jelenség bukkant elő. A Business Roundtable 192 vállalatvezetője megkérdőjelezte az üzlet – eddig vitathatatlan – alapvető funkcióját. Sokasodnak a liberális demokrácia működésének zavaraira utaló jelek is. Vannak, akik végveszélyben látják a demokrácia – az „alapítóatyák” által megálmodott – modelljét. Már a könyvek címei is árulkodóak: „Hogyan hal meg a demokrácia?” (Levitsky, S. Ziblatt, D.), „A demokrácia vége.” (Buffin de Chosal) , illetve „Hogyan végzi a demokrácia?” (Rucinman, D.) A „szabad piac” – sokáig támadhatatlan – mechanizmusait a tudományos elemzések a kis közösségekre és globális ökológiai rendszer fenntarthatóságára leselkedő legnagyobb veszélynek mutatják fel. A GAFAM-platformvállalatok – Google, Apple, Facebook, Amazon, Microsoft – botrányai nyomán a világ ráébredhetett a demokráciát és a polgárok magánéletet fenyegető veszélyekre. (Zuboff, S. 2019. The age of surveillence Capitalism. Profil Book.). A nemzetállamok válsága – a térségi újraszerveződések és a nemzeti identitások zavarainak tükrében - letagadhatatlan. (Fukuyama, F. 2018. Identity: The Demand for Dignity and the Politics of Resentment). Mindez együtt – túlmutatva az egyes területek elszigetelt problémáin – a kapitalizmus alapértelmezett modelljének kríziséra utal.

A szocializmus rendszerén diadalmaskodó globális kapitalizmus a 21. században rendszerválsággal kénytelen szembenézni. A növekedés lelassulása, az egyenlőtlenség növekedése, a világgazdaság nem szűnő zavarai, a környezet fenntarthatóságának megrendülése, a hatékony kormányzást veszélyeztető populizmus és a multikulturális társadalmak visszatérő krízisei egy válságkorszak beköszöntére utalnak. A globális kapitalizmust fenyegető kihívások ezért emlékeztetnek engem a rendszerváltás idejének „modellváltás vagy rendszerváltás” vitáira. Az világos, hogy az eddigi út folytatása – az alapértelmezett modell keretei között, és a korábban bevált intézmények reformjával –nem kínál megoldást. Ám az, hogy milyen mértékben kényszerül a kapitalizmus módosítani eddig bevált modelljét, ma még nem világos. Az azonban bizonyos: jó lesz nem elfelejtkezni a „rendszerváltások” egyik legfontosabb tapasztalatáról.

Az átalakulást kísérő „forradalmi” lelkesedésben elkerülte a figyelmet a változásmenedzsment alapaxiómája. Egy alapvetően új intézményrendszer kialakítása – súlyosbítva a gyors javulásban reménykedők illúzióival és az új feltételekre való felkészületlenségükkel – elkerülhetetlenül zűrzavarra vezet. A tapasztalatok szerint, még ha a szabályokat konszenzussal alakítják is ki, az átalakulás hosszú időt vesz igénybe, és induláskor elkerülhetetlen a rendszer teljesítményének csökkenése. A helyzet arra emlékeztet, ahogyan a Skinner-doboz labirintusában a megszokott terepről, egy új, és bonyolultabb útvesztőbe kerülve az egerek kétségbeesett keresik a kiutat. Ezzel a – bizonyára sokkoló – hasonlattal igyekszem felhívni a figyelmet globális világunk válsághelyzetének megoldása során reánk váró negatív tapasztalatokra. A válságkorszak ugyanis azt jelenti: pusztán reformokkal, a meglevő intézmények finomszabályozásával a folyamatok nem terelhetők vissza stabil és nyugodt mederbe. Elkerülhetetlen a kapitalizmus alapértelmezett modelljének - a korábbi állapotokhoz viszonyított - gyökeres „átépítése”.

És itt térek vissza saját – 1980-as évekbeli – problémámra: vajon modellváltás vagy rendszerváltás előtt áll-e a globális kapitalizmus? Míg akkor – beismerem – tévedtem, hiszen modellváltással véltem megoldhatónak a rendszerváltást igényelő problémákat, ma úgy vélem a globális kapitalizmus „pusztán” modellváltás előtt áll. Nem gondolom tehát – bár nyilván lesznek, akik nem értenek velem egyet – hogy eljött a „rendszerváltás”, azaz a kapitalizmus vége. Mindez azért fontos, mert a válságkorszak jeleiből sokan a kapitalizmus végét olvassák ki.

Elgondolkoztató Piketty – egyelőre még csak franciául olvasható – a „Kapitalizmus és Ideológia” címet viselő új könyve, amelynek vezérfonala: „itt az idő, hogy túllépjünk a kapitalizmuson”. A szerző iránti a kitüntetett figyelmet az indokolja, hogy néhány éve megjelent könyve – Tőke a 21. században – valóban alapvető fordulópontot jelentett az egyenlőtlenség jelenségének megítélésében. A szerző tehát elsősorban szakember, és csak másodsorban ideológus. De a túlhaladást hirdetők hullámára utal, hogy - szinte észrevétlenül – újra a Kiáltványok korába érkeztünk. (Vesd össze: Marx-Engels: a Kommunista Kiáltvány. 1848.) A múlt évben jelent meg Aaron Bastani nagy visszhangot kiváltott írása: "A teljes automatizálás luxus-kommunizmusa”. (Fully Automated Luxury Communism. A Manifesto. 2018). Az új technológiák és a mesterséges intelligencia – állítja a szerző – felszabadítja az embert az elidegenült munka alól és elhozza a szabadságot, a bőséget és a boldogságot. Hasonlóan, alapvető történelmi „váltóállításra” buzdít Bhaskar Sunkara, „Szocialista Kiáltvány” című könyve. (The Socialist Manifesto: The Case for Radical Politics in an Era of Extreme Inequality. 2018).

Ebben a helyzetben kishitűnek tűnhet véleményem: a globális kapitalizmus számára még nem elérkezett el a vég. A helyzetre inkább érzem jellemzőnek Churchill – sokat hivatkozott, bár más történelmi szituációra vonatkozó – mondását: „ez még nem a vég. Még csak nem is a vég kezdete. Nevezzük egyszerűen a kezdet végének”. A kapitalizmus áll alapvető „modellváltás” előtt. Ami bizonyos: részleges reformokkal - esetenkénti „ráncfelvarrással” - nem lehet enyhíteni problémáin. A globális kapitalizmus alapvetően új modelljének a létrehozása szükséges. S bár lehetnek, akik keveslik ezt a modellváltást, a valóságban az új világ előbukkanó részletei elég ijesztőek.

A globális blockchain bevezetése azt jelenti: minden lehetséges pénzmozgás – nemcsak a bűnözőké, a diktátoroké és a monopóliumoké, hanem az olvasóé is - nyilvános, bárki által megtekinthető és befolyásolhatatlan. A globális token-economy rendszerében viselkedésünket a glóbusz milliárdnyi polgára értékeli, közösségei és vállalkozásai minősíti és a rólunk formálódott vélemény alapvetően meghatározza sorsunkat. A globális vállalatok döntéshozói testületeibe - a tulajdonosok mellett - rendszerszerűen bevonják a globális és helyi stakeholdereket: a munkavállalóktól kezdve, a környezetvédőkön keresztül, a közösségek képviselőiig. A globális adózás megteremtése megakadályozza vállalatok és országok „potyautas” viselkedését, egyben megteremti a vagyonok globális újraelosztásának alapját. Az országok pedig végképp kénytelenek lesznek hozzászokni: a közlegelővé - sőt globális ökoszisztémává - váló földünkön szuverenitásuk megszűnik. Nem tehetik meg, akadálytalanul, amit akarnak, viszont megtenni kényszerülnek, amit a világ tőlük elvár. S ha valakinek mindez kevés, annak Churchill intését - Ez még csak a kezdet vége! – ajánljuk biztatásként. Ne félj, jön még a forradalom, amiről álmodoztál, De apró lépésenként, életmódod és életfelfogásod fokozatos módosulásaként közelít. Szinte észre sem veszed, de egy nap arra ébredsz, már le is zajlott. Csak meg ne bánd!

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Visszavonul vetélytársai territóriumáról a Microsoft

Visszavonul vetélytársai territóriumáról a Microsoft

Fleck Zoltán a Fülkében: Az autoriter rendszer nem együttműködő

Fleck Zoltán a Fülkében: Az autoriter rendszer nem együttműködő

Létezik-e tökéletes munkahely? És ha igen, hogyan ismerjük fel?

Létezik-e tökéletes munkahely? És ha igen, hogyan ismerjük fel?

Harminc ember verekedett össze Milánó központjában

Harminc ember verekedett össze Milánó központjában

Várhelyi kénytelen lesz megtagadni Orbánt, ha bővítési biztos akar lenni

Várhelyi kénytelen lesz megtagadni Orbánt, ha bővítési biztos akar lenni

Egy enyingi férfira csaptak le a rendőrök, aki prosítúcióra vehetett rá egy nőt

Egy enyingi férfira csaptak le a rendőrök, aki prosítúcióra vehetett rá egy nőt