Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kartell

hvg.hu Autó

Razzia volt a BMW-nél

Nyár óta tart a botrány, ami szerint a legnagyobb német autógyártók egyeztettek árakról, technológiákról, szabályozási kérdésekről. Az elmúlt héten a BMW-nél jártak a nyomozók.

MTI Vállalkozás

Lebukott 11 légitársaság: megbeszélték az áraikat

Kartellezés miatt közel 800 millió eurós pénzbírsággal sújtott az Európai Bizottság pénteken tizenegy légitársaságot. Ebben az ügyben a testület már 2010-ben büntetést szabott ki az érintett vállalatokra, az uniós bíróság azonban az akkori döntést később érvénytelenítette.

hvg.hu Vállalkozás

Elolvadt a hétmilliárdos rekordbírság, csak egy részét tudja beszedni a GVH

Kétmilliárd forint helyett 320 millió forintot fizethet az államnak az a vasútépítő cég, amelyet három másik társasággal együtt 2010-ben büntetett meg kartellezés miatt a gazdasági versenyhivatal. A bírság összesen 7 milliárd forint lett volna. A Világgazdaság vette észre, hogy az egyik cégnek jelentősen csökkentették a büntetését. A versenyhivatal szerint, ha nem kötnek alkut, még kevesebb pénz folyik be az államkasszába – hangzott el a keddi RTL Híradóban.

MTI Gazdaság

Itt a GVH új fegyvere, a Kartell Chat

Kartell Chat néven a kartellekkel kapcsolatos kérdések megválaszolására indított anonim kapcsolatfelvételi eszközt a Gazdasági Versenyhivatal. Névtelenül lehet tehát a kartellekkel, az engedékenységi politikával és eljárással, valamint az informátori díjjal kapcsolatban is kérdezni. Juhász Miklós, a versenyhatóság elnöke szerint hasonló kommunikációs eszköz csak Németországban működik.

1 2 3 4 5 6 7
Havonta frissül majd a pornólista, amelyről a szülők letilthatják a gyereküket

Havonta frissül majd a pornólista, amelyről a szülők letilthatják a gyereküket

A korrupció szociológiája: Így működik a foglyul ejtett magyar állam

A korrupció szociológiája: Így működik a foglyul ejtett magyar állam

Androidos mobilok: megszorongatja a Xiaomi processzora a Qualcomm szuperchipjét?

Androidos mobilok: megszorongatja a Xiaomi processzora a Qualcomm szuperchipjét?

A reneszánsztól a színtiszta vizuális logikáig – Bors Györgyi és Mengyán András közös kiállítása a FUGA-ban

A reneszánsztól a színtiszta vizuális logikáig – Bors Györgyi és Mengyán András közös kiállítása a FUGA-ban

Garancsiból épp akkor tört ki az egyforintos nagyvonalúság, amikor elfogy a pénz Fehérváron

Garancsiból épp akkor tört ki az egyforintos nagyvonalúság, amikor elfogy a pénz Fehérváron

Kiemelt beruházássá nyilvánítja a kormány Rákosrendezőt, ami újabb 18 milliárdos fizetnivaló a fővárosnak

Kiemelt beruházássá nyilvánítja a kormány Rákosrendezőt, ami újabb 18 milliárdos fizetnivaló a fővárosnak

Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk

Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk

Felejtse el a BMI-t, van egy sokkal beszédesebb mutató

Felejtse el a BMI-t, van egy sokkal beszédesebb mutató

Budapest hihetetlen város - az Iron Maiden megköszönte új turnéjuk első, teltházas koncertjeit

Budapest hihetetlen város - az Iron Maiden megköszönte új turnéjuk első, teltházas koncertjeit

A címlapról ajánljuk