Gázolt a vonat a Budapest–Pécs-vonalon
Akár másfél órás késés is előfordulhat, a kimaradó szakaszon pótlóbusz jár.
Akár másfél órás késés is előfordulhat, a kimaradó szakaszon pótlóbusz jár.
MTI
MTI
hvg.hu
Az Európai Parlament képviselői támogatták azt a javaslatot, amely szerint nagyobb kártérítés járhat az utasoknak, ha késik a vonat, a fogyatékkal élő utasok számára hathatósabb segítséget ír elő, a kerékpárosok számára pedig a vasút könnyebb használhatóságát biztosítja.
MTI
MTI
hvg.hu
A kapacitáshiány kezelése a legnagyobb kihívás az európai légiközlekedésben a következő években, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) 2037-ig összeállított prognózisában azzal számol, hogy a zsúfoltság miatt 1,5 millió járat nem indulhat el Európában, így 160 millió utas járatát törölhetik ebben az időszakban. Ennek elkerülésére összehangolt lépéseket szorgalmaznak.
MTI
MTI
hvg.hu
Összesen 8 óra 43 perc alatt tette meg a hajnalban induló Intercity a 297 kilométeres távot.
hvg.hu
Fellebbez az ír Ryanair a fővárosi kormányhivatal 100 milliós bírsága ellen, és vélhetően a magyar hátterű Wizz Air sem fogadja el a rá kiszabott 25 milliós büntetést.
hvg.hu
A keddi, Valencia elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésre nem érkeztek meg idejében, emiatt vizsgálódik az UEFA.
MTI
A Budapest–Hatvan–Miskolc-vonalon késésekre kell számítani, Rákos és Pécel között vonatpótló buszok közlekednek.
MTI
MTI
hvg.hu
Két baleset is történt, a harmadik vonalon pedig leszakadt a felsővezeték.
MTI
MTI
hvg.hu
Nem volt jó ötlet, letartóztatták.
hvg.hu
Nőtt a számlák kiegyenlítésének ideje, és a behajthatatlan követelések száma, de legalább csökkent a halasztott fizetések aránya a magyar vállalatok közötti kereskedelemben.
MTI
MTI
hvg.hu
Legalább 30-40 perc késésre kell készülni kora reggel, mert meghibásodott a veresegyházi váltó.
MTI
MTI
hvg.hu
15-30 perccel hosszabb menetidővel kell számolniuk az utasoknak.
hvg.hu
A pusztaszabolcsi vasútvonalról van szó, melynek felújítását szerdán kezdték meg, de úgy látszik, pár órával később már sikerült is átvágni egy kábelt, 40-60 percet késnek a vonatok.
MTI
MTI
hvg.hu
Csurgó és Somogyszob között leszakadt a felsővezeték, ezért 20-40 percet késnek a vonatok.
MTI
MTI
hvg.hu
Szajolnál letört az áramszedője egy gyorsvonatnak, emiatt a felsővezeték megrongálódott. A Budapest–Cegléd–Debrecen–Záhony-vonalon, illetve a Békéscsaba felé utazóknak minimum 20, de akár 80 perces késésre kell számítaniuk.
MTI
MTI
hvg.hu
Év vége helyett csak jövő februárban vehetik birtokba a budapestiek a Lehel tér és Újpest-Központ közötti metrószakaszt.
Z. B.
Nem ért be a csepeli polgármester a Fővárosi Közgyűlés ülésére, egy út felújításának elhalasztását már az autójából facebookozva bejelentette.
hvg.hu
Baleset miatt 20-60 perces késésekre kell számítani a Budapest-Kecskemét Szeged vasútvonalon. A balesetet okozó autó tilos jelzésben hajtott a sínekre.
hvg.hu
Debrecen felé egy sorompó, Győr felé a biztosítóberendezés romlott el.
MTI
MTI
hvg.hu