Listába szedték az országokat, ahol a legtöbb kibertámadás történik
A Panda Security szerint 20 olyan ország is van a világban, ahol feltűnően sok kibertámadás történik. A rangsorban szereplők némelyikével magyar cégek is kapcsolatban állnak.
A Panda Security szerint 20 olyan ország is van a világban, ahol feltűnően sok kibertámadás történik. A rangsorban szereplők némelyikével magyar cégek is kapcsolatban állnak.
Több olyan céges információ is nyilvánosságra került, amelyet egy szoftverhiba kihasználásával szereztek meg hackerek. A csomagban jelszavak és más, érzékeny adatok is vannak.
Mindössze 17 esztendős az a hacker, akit a júliusi Twitter-betörés feltételezett irányítójaként azonosítottak az amerikai hatóságok. A fiú Bill Gates és Barack Obama korábbi amerikai elnök csatornájához is hozzáfért.
Azt eddig is tudni lehetett, hogy a Twitter elleni hackertámadást alaposan előkészítették az elkövetők, most viszont már azt is tudni, miként jutottak be a rendszerbe a bűnözők.
Több napon át karbantartást végez a navigációs rendszere mellett elsősorban óráiról ismert Garmin, miután több rendszerét, köztük néhány gyártósort is megfertőzött egy zsarolóvírus.
A kriptovaluta-kereskedést segítő Coinbase gyorsan reagált a Twitter elleni támadásra, így csak kevés felhasználójukat érte kár.
A Twitter egyelőre nem árulta el, miért nem nyúltak a támadók Donald Trump Twitter-fiókjához, de két bennfentes informátor már elárulta a titkot.
A Twitter eddigi vizsgálata szerint a támadók (már ha többen voltak) már napokkal korábban hozzáférhettek a feltört Twitter-fiókokhoz.
Az oroszok szerint a 2019-es választásokba való beavatkozás sem volt igaz.
Többek között Elon Musk, Barack Obama, Bill Gates, Warren Buffett, az Apple, Kanye West, valamint rengeteg más ismert ember és vállalat Twitter-fiókját feltörték csalók, akik ennek segítségével irányíttatnak pénzt saját számlájukra.
A kiberbűnözők gyorsan kihasználták az emberek félelmét és bizonytalanságát, amely a járványhelyzet kezdeti időszakában jelentkezett: 2020 első felében közel egyharmadával nőtt a támadások száma a G Data kiberbiztonsági cég adatai szerint. Az otthoni gépeket sokkal nagyobb erővel támadják.
A miniszterelnök csak annyit árult el, hogy egy másik ország áll az akció mögött. A nevét nem közölte.
9 millió ügyfél adata szivárgott ki, több mint kétezer hitelkártyáról is információkat szereztek a hackerek.
Évek óta hasít az online vásárlás a hazai lakosság körében, mára a magyarok 33 százaléka költi a pénzét rendszeresen webáruházakban a Generali Biztosító legújabb felmérése szerint. A tendenciát erősíti a világjárvány okozta bezártság is, azonban nem árt az óvatosság, hiszen a válaszadók 34 százalékát érte már rosszindulatú támadás az online világban.
Két fiók háromévnyi levelezéséhez jutottak hozzá az orosz katonai hírszerzés emberei a Spiegel értesülése szerint.
A profi támadók pénzt követeltek a járműgyártó cégtől, és azzal fenyegettek, hogy nyilvánosságra hozzák a megszerzett adatokat.
Az Android fejlesztői 2019-ben már nem adtak ki biztonsági frissítést az Android 7.0-nál régebbi operációs rendszert futtató eszközökre. Ez azért komoly probléma, mert jelenleg a világ összes androidos készülékének 42,1 százalékán fut ennél sokkal régebbi szoftver.
Az amerikai Clearview AI az internet minden pontjáról gyűjtötte az internetezőkről készült fotókat, de állítják, ezekhez nem fértek hozzá.
A brit Országos Kiberbiztonsági Központ egészen biztosra veszi, hogy a GRU áll a tavaliy kibertámadás mögött, ami Grúziát érte.
Üzenetben küldött kamu link segített a hackereknek, hogy bejussanak egy amerikai gázüzem rendszerébe.