Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Magyar Falu Programban kiírt 45 milliárdos boltfejlesztési pályázat sem ment meg minden falusi boltot egy COOP-vezető szerint. A csongrádi Dócon egy hét múlva húzzák le a rolót, Eperjesen pedig két hete bezárt az egyetlen bolt.
Május 31-től az önkormányzatnál lehet felíratni a kenyeret, és bevásárló járatokat is indítanak – erről az eperjesi polgármester a közösségi oldalon értesítette a faluban élőket, vette észre a delmagyar.hu. A bejegyzés alatti hozzászólásokból az is kiderült, hogy nem Eperjes az egyetlen település, ahol lehúzta a rolót a helyi üzlet. A szintén csongrádi Dócon egy hét múlva zár be végleg az élelmiszerüzlet. Már korábban is volt boltbezárási hullám a falvakban, de most ez annak fényében különös, hogy éppen egy pályáztatás folyik, ami éppen a legkisebb települések élelmiszer üzleteit mentené.
Március óta lehet pályázni a falusi kisboltok fejlesztésére, a napokban a jelentkezési határidőt is meghosszabbították június 28-ig. A pályázaton maximum 70 millió forint támogatáshoz lehet jutni, ez fejlesztésekre, ingatlan vásárlásra fordítható, valamint a dolgozók járulékát is elengedi az állam. Korábban a Magyar Nemzetnek a COOP Szövetség (Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége) elnöke azt nyilatkozta, hogy a multiknak nem éri meg boltokat üzemeltetni a kistelepüléseken, de a pályázatokkal új konstrukcióban (például postai szolgáltatásokkal együtt) megmenthetők lehetnek a kisboltok, az aspiránsok pedig a kisboltokat addig is üzemeltetők lehetnek, akár a COOP lánc üzemeltetői is. Két hónap telt el a pályázatok megnyitása óta, megkerestük a programot bonyolító Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-t, hogy mennyien jelentkeztek a pályázatra, de egyelőre nem kaptunk választ, ahogy a COOP Szövetségtől sem, a többi mellett, ugyanerre a kérdésre vártunk választ tőlük is.
Az eperjesi polgármestertől a szegedi napilap azt is megtudta, hogy rövidesen talán újranyit a bolt, egy másik vállalkozó lát benne fantáziát. Az új boltos nem akart névvel nyilatkozni a lapnak, és az sem derült ki, hogy vajon a Magyar Falu Programban kiírt falufejlesztési pályázattal kísérli meg kihúzni a gödörből az üzletet. A hvg.hu is megkereste a polgármestert, Kabai Mátyás elmondta, biztos abban, hogy legfeljebb egy hét múlva újra lehet vásárolni az eperjesi boltban, de többet nem árult el. A dóci boltról viszont megtudtuk, hogy korábban a Coop Sándorfalva Zrt üzemeltette, és akkor merült fel a bezárás, miután a társaságot megvásárolta a Szeged Coop Zrt. Megkerestük a korábbi tulajdonost, hogy miért adták el a cégüket, de csak annyit árult el, hogy a szegedi cég ajánlatára nem mondtak nemet a részvényesek, a dóci boltról pedig kérdezzük az új tulajdonost, hogy azt a pályázati támogatással sem lehetett volna-e életben tartani.
„Nagyon pici a település, ráadásul van másik bolt is” – mondta Kelemen János, a Szeged Coop Zrt. vezérigazgatója, aki azt is hozzátette, hogy a bérbeadást és az eladást is meghirdették, de még csak olyan ajánlatuk sem volt, hogy a kért feléért megvennék. A vezérigazgató-elnök szerint a fejlesztések mellett, amire a pályázatot kiírták, a forgalom fontosabb szempont, Dóc pedig egy 700 fős település, és van egy családi vállalkozásban működtetett vegyesbolt is, akiknek egyébként felajánlották az üzletet, de ők sem vették át. „Ezer fő alatt nehéz rentábilisan működtetni élelmiszerüzletet. Más költségelven működik egy a miénkhez hasonló, negyven boltot üzemeltető cég, másképpen egy családi vállalkozás, ahol a családtagok dolgoznak, és kevesebb bevétel is elég a bolt és a maguk fenntartásához” – fűzte hozzá magyarázatképpen a vezérigazgató. A működést támogató pályázati elemnél, azaz a munkavállalók járulékának átvállalása a gyenge forgalmat nem kompenzálja, de a falusi boltok elmaradt fejlesztéseiben már nagy segítséget jelent. A Szeged Coop Zrt. egyébként hat kistelepülési boltjával jelentkezik a pályázatra, ezekben a falvakban szerintük elérhető egy olyan forgalom, amely mellett hosszútávon működhet az üzlet, három helyen még a postai szolgáltatást is bevállalták.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Politikai vádiratot készített a Szuverenitásvédelmi Hivatal minden olyan közvélemény-kutató ellen, aki nem a kormány szája íze szerinti eredményeket tesz közzé a pártok támogatottságáról. Kérdés, kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
A miniszterelnök is reagált a tűzijáték „áruló Péter” blokkjára.
A magyar miniszterelnök amiatt panaszolta be az ukránokat, mert támadták a Barátság-kőolajvezeték egyik oroszországi elosztóállomását.
Több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.
Nem szárnyal, de papíron még nem is hullott a porba.