Hiába fizették ki értük a váltságdíjat, közel negyven túszt megölt egy nigériai bűnbanda
Három éve alkottak egy törvényt az egyre több túszejtés miatt, de az emberek nem bíznak az igazságszolgáltatásban.
Három éve alkottak egy törvényt az egyre több túszejtés miatt, de az emberek nem bíznak az igazságszolgáltatásban.
Egy amerikai állampolgár is volt a nyolc meggyilkolt drúz között, akiket a hozzátartozók szerint a szír kormányhoz köthető fegyveresek végeztek ki.
Sokan attól tartanak, hogy a rezsim valójában a másként gondolkodókat akarja elhallgattatni.
Ügyvédjei azzal érveltek a férfi kivégzése ellen, hogy áldozatainak öngyilkos gondolataik voltak.
Azzal vádolták őket, hogy merényletekhez szükséges felszerelést vittek az országba, és együttműködtek Izraellel.
A szaúdi rezsimmel szemben kritikus, hét éve letartóztatásban lévő Turki Al-Dzsasszeren szombaton hajtották végre a halálos ítéletet, de azt sem lehet tudni, hogy egyáltalán hol zajlott le a pere, és meddig tartott.
Vasárnap lesz 36 éve, hogy végrehajtották az utolsó halálos ítéletet az akkor még létező Csehszlovákia szlovákiai oldalán. Egy breznóbányai férfi józan ésszel felfoghatatlan brutalitással végzett terhes feleségével és a két lánnyal. A Svitek-ügy az összes, utólag feltárt előzmény ismeretében is megemészthetetlen.
A hangfelvételt a CNN kapta meg az ukrán szolgálatoktól. Hitelességét nem tudták megerősíteni, de szakértők szerint nem manipulált a hadifoglyok kivégzésére felszólító üzenet. Ez már a sokadik terhelő bizonyíték lehet a témában.
Glen Rogers a „Casanova gyilkos” néven volt ismert.
Lázár János és a magyar társadalom fele-kétharmada régóta halálbüntetés-párti, de a miniszter újabban gyakran emlegeti ezt. Pedig most sincs realitása a halálbüntetés visszaállításának, ahogy 2002-ben sem volt, amikor Orbán Viktor vetette fel. Magyarországon utoljára 1988-ban akasztottak, de a világ sok országában most is népszerű a kivégzés, főleg Kínában és a Közel-Kelet országaiban.
Még meg sem fogant, amikor az anyja férjét kivégezték a brutális veresegyházi gyilkosságért, a bürokrácia miatt sokáig mégis ezzel a vezetéknévvel kellett élnie. A trauma kihatott az ő életére is, de valójában az alkohol volt az, ami már születése előtt jelen volt, és mindig ott kísértett a családjában. A ma már külföldön élő, saját vállalkozását vezető Zsuzsanna a HVG-nek mesélte el a gyerekei életét is meghatározó történetet.
A kanadai külügyminiszter személyesen járt közben az érdekükben, de nem enyhítették a büntetésüket.
Vannak, akiket politikai nézeteik miatt ítéltek halálra.
Úgy vélik, az arab királyságban túl sokszor szabnak ki halálbüntetést.
Megkínzott, kivégzett lázadókat földelték el munkagépekkel a jogvédők szerint egy tömegsírban.
Hilde Coppi német ellenálló volt, a nácik 1944-ben végezték ki. A fiát a börtönben szülte meg, ő ma 82 éves. A Vörös Zenekar nevű ellenállócsoportról Andreas Dresen készített játékfilmet Szeretettel, a ti Hildétek címmel. Mi történik, ha a legjobb barátod bevallja, hogy jelentett rólad a Stasinak? Helyes volt az AfD-t kitiltani a Berlinale nyitógálájáról? A kortárs német film biztos kezű mesterével Zoomon beszélgettünk.
A leköszönő elnök 2020-ban a halálbüntetés eltörlésével kampányolt, utódja azonban újraindíthatja a kivégzéseket.
A 86 évesen elhunyt Shalom Nagarnak évekig rémálmai voltak.
Az első kísérlet után újraélesztették, de a család nem fizette ki időben a vérdíjat, ezért mégegyszer felakasztották.
Az állambiztonság szerint a férfi “gyenge jellem, aki nem tudott ellenállni a pénznek”.