Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Megkínzott, kivégzett lázadókat földelték el munkagépekkel a jogvédők szerint egy tömegsírban.
Egy szíriai tömegsírban legalább 100 ezer ember holtteste van, akiket Bassár el-Aszad megbuktatott elnök korábbi kormánya ölt meg – állítja a Reutersnek Mouaz Musztafa, a Szíriai Sürgősségi Munkacsoport elnevezésű, amerikai központú érdekvédelmi szervezet vezetője.
Musztafa azt is elmondta, a holttesteket a Damaszkusztól 40 kilométerre északra található al-Qutayfahnál találták, ez egyike annak az öt tömegsírnak, amelyeket az évek során azonosított. A jogvédő úgy fogalmazott, a százezres szám egy nagyon óvatos becslés, szerinte sokkal több áldozatról lehet szó.
Arról is beszámolt, hogy sikerült olyan emberekkel beszélniük, akik részt vettek a holttestek elföldelésében, köztük a munkagépek vezetőivel, akik a sírokat ásták. Kiderült, gyakran az volt a feladatuk, hogy összenyomják a tetemeket, hogy beleférjenek a gödrökbe. Utána törmelékkel kellett lefedniük a sírokat.
Musztafa ugyanakkor aggódik, hogy a helyeket nem őrzik megfelelően, attól tart, a bizonyítékokat eltüntetik.
Becslések szerint több százezer embert öltek meg Szíriában a 2011-ben kezdődő polgárháborúban. Sokakat előtte megkínoztak Aszad börtöneiben, majd kivégezték őket.
Bassár el-Aszad december 8-án menekült el Szíriából Oroszországba, amikor világos lett, hogy a felkelők megdöntik a rendszerét. Azóta megnyíltak a börtönök és egyre több borzalom került napvilágra:
Borítóképünkön: a damaszkuszi Saydnaya-börtönben talált hóhérkötél.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.