Manilától Rogán Cecíliáig: megnyílt a HVG címlapjait bemutató kiállítás
Mi így ünnepeljük a 40. születésnapunkat.
Mi így ünnepeljük a 40. születésnapunkat.
Fillérekből, állami támogatás nélkül született és működik a legnagyobb online fotóarchívum. A Fortepan kincseiből a Magyar Nemzeti Galériában látható válogatás.
A budapesti szakmai emlékezetben mind a mai napig elevenen él Kim Corbisier (1985–2012), a tragikusan elhunyt festő. A 26 éves korában öngyilkosságot elkövetett művész festményeit fotó alapján készítette, de rajzolt és videókat is forgatott.Az Inda Galéria aktuális kiállításán látható művek alkotója Belgiumban született, és családi okokból, édesanyja korai halálát követően költözött gimnazistaként belga édesapjával Magyarországra.
Az emberi lét drámájának egyik legfigyelemreméltóbb megjelenítésével találkozhat a néző Mark Rothko, az 1970-ben elhunyt amerikai festő vásznai előtt. A művész megjegyzései, írásaiban tett utalásai, pszichológusok véleménye és művészettörténészek munkái egyaránt ezt erősítik meg. Egy 1947-es szövegében kijelenti: „Képeimet drámáknak tartom, a formák rajta a szereplők.” Egy 1956-os beszélgetés szerint: „Engem kizárólag az érdekel, hogy alapvető emberi érzéseket fejezzek ki, tragédiát, eksztázist, hanyatlást és így tovább.”
Megdöbbentő kiállítással nyílt meg az Easttopics Space.
Szeptemberig látogatható Szegeden az a tárlat, amelyen az elmúlt 25 év legfontosabb mobiljait láthatja a közönség. De vannak ott még ennél régebbi darabok is.
A nemrég véget ért felújítás során feltárultak a Kiscelli Múzeum pincéi, az egykori atombunker kiállítótérré változott.
Szerethető függőségeink címmel írtunk ki grafikai és fotópályázatot, az április 15-i határidőig pedig sokféleképpen szeretnénk megszólítani a bizonytalanokat, megerősíteni a magabiztosakat, és motiválni mindenkit, aki beküldené megörökített szenvedélyét. A zsűrit is kifaggattuk.
Az, hogy a borral akár festeni is lehet, keveseknek jut eszébe. Pláne, hogy aztán egy kórházban állítsák ki a speciális technikával készült képeket.
Szerethető függőségeink címmel írtunk ki grafikai és fotópályázatot, az április 15-i határidőig pedig sokféleképpen szeretnénk megszólítani a bizonytalanokat, megerősíteni a magabiztosakat, és motiválni mindenkit, aki beküldené megörökített szenvedélyét. A szakmai zsűrit is kifaggattuk.
Hosszabb kényszerpihenő vár Marko Scepovicra, a MOL Vidi FC labdarúgójára, akinek több helyen eltört az arccsontja a Ferencváros elleni, szerdai Magyar Kupa-mérkőzésen. A szerb játékost leterítő Dibusz Dénes nem kapott túl szigorú büntetést.
A Gerecse hegység turistatérképe, valamint Csopak és környéke geotúra térképe nyerte el a Szép Magyar Térkép 2018 pályázat fődíját, amelyet az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) dísztermében adtak át. A pályázatra beküldött alkotásokból kiállítás is nyílt.
Nemcsak a zenészek, a hangszereik is hatottak a műfajra.
Március elsején nyílik David Lynch amerikai filmrendező, zenész, vizuális művész Small Stories / Kis történetek című fotókiállítása a Műcsarnokban, amely a 3. Budapest Fotófesztivál nyitóeseménye is egyben. Az 55 fotóból álló válogatást eddig csak néhány helyen mutatták be a világon, a rendező fotográfiáit Közép-Európában először Budapesten nézhetik meg az érdeklődők.
Kiállítás nyílik Tony Curtis (1925-2010) kétszeres Golden Globe-díjas, magyar származású hollywoodi színész személyes tárgyaiból Curtis édesapjának szülővárosában, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mátészalkán - közölte a szatmári város önkormányzata.
A művészet néha bizarr tud lenni.
Edin Dzekót azonnal kiállították.
Akinek van ilyenje otthon, az beviheti a múzeumba, kiállítást akarnak rendezni belőle.
Waliczky Tamás Képzelt kamerák című kiállításával nyílt meg az 58. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálé magyar pavilonja, amelyet a közönség szombattól november 24-ig láthat majd.
A szlovákiai Andy Warhol Modern Művészeti Múzeum gyűjteményéből származó nyolcvan műtárgyat mutatnak majd be a kiállításon.