szerző:
Műértő

Akik érdeklődnek a patriarchális társadalom által tudatosan elfelejtett képzőművésznők iránt, látogassanak el A nők városa című kiállításra. 1900–1938 között Bécsben alkotó 56 művésznő alkotásait nézhetik itt meg – akadnak, akiket először láthatunk, és sokakról csak kevés információ hozzáférhető. Az időszak izgalmas kutatási terület, bizonyítja ezt, hogy pár éve ugyanitt a Hagenbund művészegyesület (1899–1938) tagjainak volt kiállítása.

Bécs az 1900-as évek körül változások és ellentmondások helyszíne. Az általános polgári törvénykönyv létrehozta a nukleáris családot. A férj volt a család törvényes képviselője és a családfenntartó. A politikai aktivitástól eltiltott nők 1918-ban elérték szavazati joguk bevezetését. 1920–1921-ig csak magánúton képezhették magukat, de ezt kevesen tehették meg. A nőknek nem engedélyezték, hogy az akkor népszerű művészeti egyesületek tagjai legyenek, mégis aktívan jelen voltak a Secessionban és a Hagenbundban is. A festő Olga Wisinger-Florian és Tina Blau vagy a szobrász Teresa Feodorowna Ries a Künstlerhausban állíthatta ki műveit. A nők Emilie Mediz-Pelikan támogatásával rendkívüli tagokként csatlakozhattak a Hagenbundhoz. 1902-ben az orosz származású Elena Luksch-Makowsky Ver Sacrum-festményeit mutathatta be a 13. Secession-kiállításon a Koloman Moser tervezte teremben.

A Belvederében munkáikkal szereplő nők közül néhányan férjezettek, anyák, mások egyedülállók, femme fatale-ok, kalandorok, különböző szexuális orientáltságúak és politikai aktivisták. Radikálisan eltérő nézeteik is megmutatkoznak a náci Stepanie Hollensteintől a Bauhaus-növendék és antifasiszta Friedl Dickerig és Trude Waehnerig, aki részt vett az ellenállási mozgalomban. Csak néhányan – mint Emilie Mediz-Pelikan, Mileva Roller és Elena Luksch-Makowsky – élvezték férjük, apjuk vagy tanáraik támogatását, míg mások, mint Teresa Feodorowna Ries és Helene Funke egyedül vívták meg harcukat. Többen zsidó családból asszimilálódtak, és áldozatául estek a náci rezsim üldözésének. Az emigráltak művei gyakran elvesztek, és alkotóikat elfelejtették, mint Mariette Lydist vagy Lili Réthit, akik nemzetközi karriert tudhattak magukénak, alkotásaik a nevükkel együtt mégis homályba vesztek az utókor számára.

Olga Wisinger–Florian: Mezei virágcsokor, 1906 körül

A kiállítás első termébe merész festmények és szobrok kerültek, a látogatók itt sok időt töltenek el, hisz számos meglepő felütés akad. Az első látnivalók Broncia Koller-Pinell és Elena Luksch-Makowsky festményei. Koller-Pinell széles körben ismert művész volt, részt vett Gustav Klimt péntek éjszakai találkozóin, szalonját Schiele is látogatta, tagja volt a Secessionnak, mégis feledésbe merült. Beépült a bécsi értelmiségi körökbe, ismerte – többek közt – Sigmund Freudot, Josef Hoffmannt és Franz Cizeket. Negyvenévnyi pályafutása alatt elkötelezettje volt a kortárs trendeknek. 1888-ban, 25 éves korában mutatta be először műveit egy bécsi nemzetközi művészeti kiállításon. Előtte csak az első nőnemű professzionális művész, a tájképfestő Tina Blau ért el hasonló eredményeket, aki tekintélyes nemzetközi sikerre tett szert, és aktívan részt vett a nők művészeti képzésének fejlesztésében.

A női szobrászok 1900 körül kezdtek felbukkanni. A fiatal arisztokrata vagy felső középosztálybeli nők nem tanultak semmit a modellezésről, a kőfaragásról. Ráadásul számos társadalmi előítélet állt az útjukban, hiszen a női szobrász típusa összeegyeztethetetlen volt a „női” léttel, a műfajt a „legférfiasabb művészeti ágnak” tartották. Ennek ellenére számos szobrásznőnek sikerült felkeltenie a közönség figyelmét, és jelen voltak a bécsi művészeti szcénában, mint Teresa Feodorowna Ries, Ilse Twardowski-Conrat, Kövesházi Kalmár Elza, valamint két unokatestvér: Nora von Zumbusch-Exner és Hilde Exner.

Kiállítási enteriőr

Kövesházi Kalmár Elza festészetet tanult Hugo Löfflernél Bécsben, de figyelme később a szobrászat felé fordult; 1898-ban Hermann Hahn korrigálta munkáit a müncheni akadémián. Simay Imrével és Irma von Duczynskával magániskolát hozott létre Bécsben. Legtöbb most kiállított művét a Magyar Nemzeti Galériából kölcsönözték. Erősen jelen volt a kortárs bécsi színtéren: először 1899-ben mutatta be művét a Secessionban, 1907-ben rendkívüli tagjává vált a Hagenbundnak, és 1911-ben a magyar KÉVE művészeti egyesület tagja lett. A két világháború között Magyarországon élt, ahol szobraira az art deco formanyelve és az expresszionista tánc – különösen Isadora Duncan – esztétikája hatott. A harmincas években megélhetési gondjai miatt kitanulta az ortopéd cipészetet.

Teresa Feodorowna Ries 1895-ben készült márványszobra – A boszorkány toalettje a Walpurgis-éjre – a művész egyik legmegdöbbentőbb munkája, melyet először 1896-ban állított ki a Künstlerhausban. Hátterébe ezúttal Elena Luksch-Makowsky Macskazabáló című (1900) festménye került: egy férfi döglött macskát lógat alá a kezéből. Ries annak idején súlyosan elítélő véleményeket kapott kritikusaitól, hiszen a boszorkány sem az ikonográfiai hagyományhoz, sem a kor idealizált figuráihoz, sem az uralkodó szecessziós stílushoz nem alkalmazkodott. Az 1874-ben Oroszországban született Ries kétségtelenül a korszak legvitatottabb művésze volt; 1895 körül érkezett Bécsbe, ahol Edmund von Hellmer részesítette magánoktatásban. Lámpahordozók című szobra 1900-ban díjat kapott Párizsban, bár Hellmer neve alatt állította ki. Liechtenstein herceg műtermet ajánlott neki és portrémegbízást adott számára annak ellenére, hogy a kritika – beleértve Ludwig Hevesit (Hevesi Lajost), a bécsi szecesszió krónikását – nem talált megfelelő szavakat művészetére, mely realizmusával és a részletező, kommunikatív arckifejezésekkel tűnt ki. Kisplasztikái a szecesszió populáris témáit dolgozták fel, mint a csók vagy egymást átkaroló párok. 1938-ban az SS kilakoltatta; 1942-ben Svájcba emigrált, összes művét hátrahagyva Bécsben.

Elena Luksch–Makowsky: Önarckép Péter fiával, 1901

Az utolsó teremből kiemelendő Stephanie Hollenstein, aki 1917-ben Egy katona képe címmel festette meg önarcképét. Hollenstein férfiként identifikálta magát, és Stephan néven önkéntesként jelentkezett a frontra. Több hónap után lepleződött le, hazaküldték, de utóbb Dél-Tirolban haditudósítóként rajzolt, festett. A két háború között az illegális náci párt tagja volt; az Anschlusst követően az osztrák „Reichsgau” nőművészeti egyesületének vezetője lett, majd – többnyire sikertelenül – számos osztrák művészt próbált tisztázni az „elfajzott művészet” vádja alól.

A kiállításhoz jól kapcsolódik a bécsi Kunstforum tárlata, ahol hasonló időszakból Flying High címmel az art brut női képviselőinek műveit lehet látni. A két párhuzamos bemutató egyformán izgalmas képet nyújt a XX. századi nőművészetről, a nők látásmódjáról. (Megtekinthető május 19-ig, illetve június 23-ig.)
Fajgerné Dudás Andrea

Megjelent a Műértő 2019 májusi lapszámában

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
"A nevem miatt könnyű volt szerepemen felül elhíresülnöm" – Szimbolikus epizódok Rajk László életéből

"A nevem miatt könnyű volt szerepemen felül elhíresülnöm" – Szimbolikus epizódok Rajk László életéből

Pikó: Belassult a nyomozás, valaki rálépett a fékre

Pikó: Belassult a nyomozás, valaki rálépett a fékre

Krasznahorkai regényét is jelölték az amerikai Nemzeti Könyvdíjra

Krasznahorkai regényét is jelölték az amerikai Nemzeti Könyvdíjra

Kaposváron házhoz mennek majd a használt étolajért

Kaposváron házhoz mennek majd a használt étolajért

Twitteren keresett földalatti bunkert a titkos fejlesztéseket végző amerikai szervezet

Twitteren keresett földalatti bunkert a titkos fejlesztéseket végző amerikai szervezet

Jó hírt kapott az Apple, rákattantak a kínaiak az iPhone 11-ekre

Jó hírt kapott az Apple, rákattantak a kínaiak az iPhone 11-ekre