Megemelte a kormány a biztosítók különadóját is
Egy apró módosításban rejtették el az emelést.
Egy apró módosításban rejtették el az emelést.
hvg.hu
A rendelet ráadásul mától már hatályos is.
hvg.hu
A kormány 2010-től rálépett az „identitásgázpedálra”, a történelmi egyházak pedig ebben partnerei. Mit kezd az egyház a melegházassággal? Miért lehet Magyarországon kereszténydemokráciáról beszélni? Miért van szüksége az egyháznak „androidevangéliumra”? Máté-Tóth András teológussal, a Szegedi Tudományegyetem Vallástudományi Tanszékének alapítójával beszélgettünk.
Hiába vár 140 ezer diák az Orbán Viktor által már 2019-ben ígért külföldi nyelvtanulási lehetőségre. Minden adott lenne a program indítására, de a háború és a brüsszeli szankciók a kormány szerint közbeszóltak. Valójában elismerték, hogy a program azért nem indul, mert nincs rá pénz.
Energiaválság, dráguló rezsi-, és fogyasztói árak – nehézségekkel és aggodalommal teli a 2022-es év zárása. Riportunkban az általános helyzetkép mellett Dél- és Dél-Kelet-Magyarországon vizsgáltuk meg, mi következik az Orbán-kormány politikájából.
HVG
Jobb helyzetben van-e a Fidesz 2022 végén, mint 2021 végén volt? Az biztos, hogy a NER bőrén sebeket ejtett a válság és az EU-s pénzekért elvesztett csaták, de ellenzék nélkül szinte bármilyen válság jöhet. A Diétás Magyar Múzsa szerkesztőjével összegeztük, hogyan telt el egy újabb év a propaganda fogságába került Magyarországon.
hvg.hu
Közel 14 ezer olvasónk mondta el véleményét, hogy a háború és válság sújtotta 2022-ben melyik kifejezés tapadt meg a legjobban a köztudatban. Kiderült: a tökös ukránoknál és a rekordinflációnál is jobban beakadtak a kormány rezsivel végrehajtott bűvésztrükkjei.
A taxisszakszervezetek a kormány képviselőivel tárgyaltak.
hvg.hu
Frusztráció szülte az új európai médiaszabályozás tervét, mondja az Európai Bizottság alelnöke, és kétség sem fér hozzá, hogy az érzés legfőbb forrása a magyar médiahelyzet. Az Orbán-kormány már most harcol Vera Jourová tervezete ellen.
Magyarország Szomáliával, Tanzániával és Szaúd-Arábiával osztozik abban a kétes dicsőségben, hogy nincs külön környezetvédelmi minisztériuma.
HVG
A hidat pénteken átadják, de hivatalosan csak a buszok és biciklisek használhatják.
hvg.hu
Még a Fidesz-KDNP szavazóinak a 21 százaléka sem hiszi, hogy inkább a háború és a szankciók okozzák a drágulást.
hvg.hu
Volner János és Bencsik János nemrég még jobbikosok voltak, és őket támadta a kormánymédia, mára a fideszes vezetésű külügyminisztérium ad nekik munkát. Vannak még páran, akik a NER-ben hozzájuk hasonló pályát járnak be.
Az ársapkás termékekből több fogyott idén 2021 ugyanezen időszakához képest. A kormány szerint az ársapkák működnek, így kitolta azokat négy hónappal.
hvg.hu
Van olyan iskola is, ahol a folyosókon mindössze 16 fok van.
hvg.hu
A kormány úgy látja, hogy már nem indokolt fenntartani az intézkedést.
MTI
A pedagógus szakszervezet a kormánytól várja, hogy kezdeményezze a kerekasztal összehívását, amin a szakszervezetek, a szakmai és civil szervezetek, a diákok, valamint a szülők képviselői is részt vennének.
hvg.hu
Semmit nem kell bevinni az amúgy is téli szünetre vonult Országgyűlés elé.
A kormányközeli szervezet saját díját a saját szóvivőjének is megítélte.
MTI
MTI
hvg.hu
Szentkirályi Alexandra szerint mindenkinek meg akarják adni a lehetőséget, hogy elmondhassa a véleményét a „brüsszeli szankciókról”.
hvg.hu