#koronavírus





Sokat ront a koronavírus esélyein, ha megfelelő otthon a páratartalom

Akár az okostermosztátok is segíthetik a koronavírus elleni védekezést – adódik egy következtetés több olyan tanulmány eredményeiből, melyekben a kutatók azt vizsgálták, miként befolyásolja az influenzavírust a páratartalom. Ugyanis a levegő nedvességtartalma jelentős hatással lehet a vírus terjedésére.



Bármennyire közös élményünk a mostani helyzet, nagyon eltérő reakciókat vált ki belőlünk

„A lényeg, hogy elhiggyük magunkról, képesek vagyunk változni, változtatni, és ezt újra és újra meg tudjuk tenni életünk során” – hangsúlyozta a HVG Extra Pszichológia Szalon legutóbbi estjének vendége, Belső Nóra pszichiáter. A nemrég megjelent Életciklusok és hangulatzavarok című kötet szerzője az online beszélgetés során kitért arra is, milyen szorongásokat hozott felszínre a világjárvány.











Minden kormány kedvenc vakcinagyártója kap szerepet a nemzeti oltóanyaggyárban

Évek óta zajlanak a pénteken beharangozott nemzeti oltóanyaggyár előkészületei, a kutatókat a Debreceni Egyetem, a technológiát az ország egyetlen vakcinaüzeme, a Fluart Kft. adja. A cég elődjét offshore háttere miatt 2009-ben még élesen támadta a Fidesz, mára viszont ők is rájöttek, stratégiai érdekük, hogy saját forrásból tudják megoldani az oltóanyag előállítását. A tesztüzem már 2017-ben elindult, a koronavírus-járvány azonban mindent borított.



Majdnem mindent újranyitnak Olaszországban

Gyorsítják az óvintézkedések feloldását. A régióknak péntekig kell kidolgozni a presszókban, éttermekben, kozmetikai szalonokban, fodrászatokban és strandokon betartandó biztonsági előírásokat.